Kozák Tibor: Vontatás – „A házat először gerendákra tették. Nagy fáradságba került hét embernek. Aztán az egész házat tizenkét erős bivaly húzta, napszámosokkal együtt, ezeket mind anyám fogadta, olyanforma emberekkel, mint az állatok. Hová húzzuk Juliska – kérdezte a napszámosok vezetője, egy erős nyakú, vállas öregember. A Nyúlasra. A Nyúlas dombra? - kérdezett vissza.”

Halász Margit: A doboz – „A sarokba volt dobva, farmavit vagy valami ilyesmi kéklett az oldalán, mutatom az eladónak, az is kéne, jó nagy, lehet bele pakolni, mondta, hogy vigyem a francba, legalább nem büdösít itt tovább, az utcán vittem, mindenki fintorogva nézett utánam, szart visz ez vagy mit, gondolták, de én csak cipeltem hősiesen, beleférnek az edények, költözéskor az ember ne legyen válogatós dobozok dolgában.”

Deák Botond elégedett, végre kimozdult ez a szakszervezet ebből a punnyadásból, mondja, vannak szomorú költözések, a halál a legnagyobb, az is egy komoly albérlet. Felolvassa dD-t és a Mikor a nemlét gyötrit – „Nem tudom, a sok lakás/ a költözés, az összeférhetőség,/ a tartósság teszi-e,/ hogy a meglét nem gyötri/ annyira, mint rég,/ vagy régen nem gyötri/ és épp így lesz szép gyilkos elszokás a lét,/ de mégis az itt-levés/ a járatokban, a lakásokban, a viskókban,/ utcákon, padokon, romokon –”

Bajtai András: A költözés – „A süket nő végül elköltözött. Először/ a csend tűnt fel, hogy nem hallom/ a falak mögül kukorékolásra emlékeztető/ jajgatását, aztán pedig a sötét a lakásban./ Magával vitt mindent. Nem búcsúzott,/ nem üzent, csak fogta magát, bepakolta/ a bolhairtó nyakörvet, a fésűt, a füstölőt,/ a hagymát, és a szétfeszített kalitkát./ Nem tudom, merre járhat most. Talán/ csak kedvességet keres a kerítések mögött,/ egy kis megértést a színek alagútjában,/ elveszve bolyong a hosszú füljáratokban./ Amióta üres a lakása, mintha egy állat nyöszörögne odaát.”

Turi Tímea: Költözés (részlet) – „És mi elköltöztünk. Aki megvette a házat, eladta bútorboltnak. Persze nem a mi bútorainkat árulják, a mi valaha volt, egyszeri és megismételhetetlen bútorainkat, mert azok egyszeri és megismételhetetlen módon romlottak, használódtak, enyészedtek el, ők – vajon kik is? – csupa új bútorokat árulnak, nem is bútorokat, hanem bútorok ideáját, és nem is árulják, csupán megmutatják őket, ugyanis nem is bútorbolt ez, hanem bemutatóterem. Nehezen veszem a bátorságot, hogy majd belépjek a régi-új házba, félek a megrázkódtatásoktól, a zokogás rázkódásaitól, ami Anyámat is elkapta, amikor engem titokban megelőzve előbb mert bemenni,/ egykori házunkba.”

Csobánka Zsuzsa: Advent, Deák Botondnak ajánlva – „Az a sok évig tartó szokás jut eszébe, az elcsendesedő gyerekek mellől szöktek ki éveken keresztül a barátok, hogy találkozhassanak. Főztek forralt bort, ittak pálinkát is. De soha nem rúgtak be. Lassan kezdett beszélni az egyik, hogy tudod, mégiscsak van valami szép ebben a szökésben, utána a legjobb hazaérni. Soha ilyen jót az évben. Ez az igazi várakozás. A másik három hümmögött. A mozgó fenyőfára gondolt, az is milyen szép volt, fölényesen elengedni, csak egy fa, és különben is kivágják, pedig élhetne, és ne meséljen senki az átmelegedő tűlevélről, hazudik mind.”

Nemes Z. Márió: Költözés – „Regina zsibbadt ketrecében/ így zajong a múlt, mint anyátlan/ kór. Nem lehetne ennél boldogabb./ Mégis nyugtalanul forog az alkonyatban./ Megviselte a baglyok költözése./ Ahogy a szárnyak kinyíltak minden/ este, feltárva a táj isztopirinbe vágott/ alapzatát. A baglyok már nem jönnek/ vissza, de a női osztály tovább hullik/ a kénes tó felé, ami alattunk ragyog./ Ha az anyag salakból rendre vált,/ ide költözünk majd, és elnyel a pompa”.

Dunajcsik Mátyás: Apám könyvtára –„Szerencsére a feketegazdaság még kifogástalanul működött, így anyám ékszereinek eladásából – az embernek előbb-utóbb úgyis választania kell az apja és az anyja emlékei között – tudtam bérelni két méretes teherautót a szállításhoz, s néhány napi szervezés és csomagolás után indulhattunk a Fennsík felé. Elöl én a rozoga kis Fordommal, harmincöt év gondosan válogatott kacatjaival az anyósülésen, mögöttem két teherautó: az egyikben az irodalom, a másikban a történelem és a pszichiátria.”

Balogh Endre megköszön és kalandra hív, az iroda „kis csücsök a harmadikon, bárki megtekintheti, dolgozni nem kell.”

Páran megtekintő bárkikként elindulunk megkeresni. Harmadik emelet, ennyi az info. Először a büfé felé szédelgünk, ahol készségesen mutogatnak, mi követjük az irányt, egy ajtó, nekem gyanús rajta a két kicsi tábla, egyiken egy lány ül, másikon egy fiú, és meredten néznek maguk elé. Elsőre nem találtuk el. Vissza a fogadóterembe, onnan szelíden hajló márványlépcsőt látok az üvegajtón át, próbáljuk meg arra. Az expedícióhoz csapódnak még néhányan. Emelet van, egy, tovább semmi, ellenben Krisztus boldogan szorít magához egy szaxofont a falon. Halász Margitnak meg is tetszik, annyira, hogy szeretne magáról fényképet vele.



Deák Botond is kezd fellelkesülni, ennek hangot is ad, énekel valami csücsörítős dalt, pózol, a csúcsponton fél térdre ereszkedik. Ez még csak egy romantikus lépcsőforduló, nem a JAK iroda, menni kell tovább. Végül egy kevéssé kalandorlelkű valaki megkérdezi Nagy Mártát, hogy ugyan, merre? Kikeveredünk az épületből – átmenetileg. A leírás tovább így: „Az udvar legjellegzetesebb eleme a díszlépcsőházat rejtő, hengeres építmény. A 2. emelet magasságában három oldalon, a 3. emeleten az oldalszárnyak előtt függőfolyosó fut”. De a toronybajutás ígéretét rejtő csigalépcsőről nem tesznek említést. Szemből már jönnek lefelé, oda a varázs, hogy jó helyen járunk-e vagy megint egy eltévelyítő kiszögellés, persze, hogy jó helyen. Botond hangosan énekel, az örömtől valószínűleg.



A harmadikon egy félig nyitott ajtó, Endre hangja a bizonyosság, hogy megtaláltuk. A szoba színe... legyen napsárga, rendben? Van egy forró vasradiátor, meg földön dobozok, könyvek, ahogy ilyenkor illik. Lefelémenet csak azért is megmondjuk a feltörekvőknek, hogy jó helyen járnak.

Az esemény hivatalosan farsang is volt, a jelmezesek díja egy sportszelet. Nagy Márta ficere lánynak öltözött, Péczely Dóra, becsületesen, pillangónak, én ugyan tündérnek néztem a napszemüveg álcája miatt, mert még nem érezte felvállalhatónak lepkeszemét, Balogh Endre pedig Undorító Valaminek: keresztapás, csíkos öltöny, fölfelé álló ormányú elefántok tánca a nyakkendőn, és a cipő. A cipő, fekete, lakk, hegyes orr és aranytarka mintázat. Titok, hogy én mi voltam, nem látszott rajtam mindenesetre, de kaptam érte csokit. Aztán megint ülünk, cigi, bor, beszélgetés. Zene is szólt, jó hangosan, egy egész teremnyi kellemesen sötét, kívülről úgy tűnt, bent irtó nagy buli van.

Deák Botond

Turi Tímea

Csobánka Zsuzsa

Dunajcsik Mátyás

DB és Kerber Balázs

Fotók: Börcsök Mihály