Érzésem szerint a társadalom által megengedett művészi szabadsággal is túl lehet lépni néha a szükségest és kívántat, a hasznost és az ésszerűt. Egy személyes nézőpont legalábbis felülírhatja annak helyességét. Sorin Tara (von Neudorf) román képzőművész több nemzet állampolgárainak szimbolikus biztosítékát verte már ki munkáival. Törvényt egyszer sem sértett, de valami másnak a határát talán igen. Van olyan határ, amit egy-egy alkotása nálam biztosan megsértett, mégpedig azzal, hogy a megalkotottság módjának és minőségének helyébe a provokálás hangsúlyozása lépett.

A debreceni Modem harmadik szintjére felérve olyan látvány fogadott, mely első ránézésre egy telepakolt asztalból, egy hozzávezető skarlátpiros szőnyegből és néhány összefirkált térképből állt. Figyelmemet a gyors kivitelezés és a könnyű munka „csak nagyot robbanjon” látszata jobban lekötötte, mint az egyébként szimpatikus ötlet és koncepció. Egy ilyen téma némi együttérzést és komolyságot kíván mind a művész, mind a néző oldaláról, én azonban nem tudtam követni az alkotói lazaságot, mert a munka egy idő után őszinteségét vesztette számomra.

A román művész gondolatmenete és kiindulópontja mégis figyelmet érdemel. A művész neve (vagy művészneve) román nyelvről fordítva országot jelent. A tibeti buddhizmusban is létezik egy alak, aki az együttérzés istennőjeként ismert és a „Tara” nevet viseli, feladata pedig, hogy jobbá és elviselhetőbbé tegye az emberek életét, megszabadítsa azokat félelmeiktől, vágyaiktól és illúzióiktól.

A név – a háttér információkat figyelembe véve – így nem csak alkotóját azonosítja, hanem koncepció is. Hordozófelület és gondolatiság. Érdekes lehet ennek fényében szemlélni ezeket az alkotásokat. A Határsértés című kiállítás sajtóanyagában olvasható, hogy Tara képei és objektjei „olyan alkotások, amelyek a világ konfliktusokkal teli övezeteiben zajló eseményekkel, a szabadság és függetlenség nevében elkövetett rémtettekkel, az antiterrorizmussal, a kínzásokkal, megaláztatásokkal foglalkoznak. Tara (von Neudorf) szerint mindezzel szemben mindenféle ellenállás megengedett, beleértve a művészi ellenállást is.”

Megengedett? Egy riportban később elmondta, hogy ez a kiállítás biztosan nem jöhetett volna létre saját hazájában, még egy magánképtárban sem – hangsúlyozta ezzel a Modem csapatának bátorságát és nyitottságát.A művészek – mivel nem feladatuk – olykor abszurd ötletekkel oldanak meg felmerült problémákat, ez az egyik országban talán elfogadott és időszerű, addig egy másikban korai, vagy épp hitelt vesztő.

Egy munka hitelességét tehát nem a használhatóságában kell keresni, de az őszinteséget sem a megbotránkoztatás mértékében mérjük. A játékosság mindig többet jelent egyszerű provokációnál, ha nem is mindig mozgat meg akkora tömeget. Tara régi iskolai térképeket használ hordozófelületként, hogy újságkivágásokkal és rajzolt, festett ábrákkal tehesse történelmünket személyessé, újraértelmezhetővé. Előzetes híreket félretéve, számomra nem az a megbotránkoztató, hogy felülbírálja, felülírja, vagyis felülrajzolja a történelmi eseményeket.

Témaválasztásának valódi okát az ahhoz való hozzáállás kérdőjelezte meg bennem. Szentélyszerű objektjeivel mintha saját véleményének állítana oltárt a művész és nevének jelentését/jelentőségét több esetben is hangsúlyozza, mintegy emberként való határlény énjére utalva. A Biblia egyik oldalát is „beemeli” munkái közé, egy abban gondosan kikeresett és aláhúzott szó miatt: tara. Ez volt a pillanat, amikor azt éreztem, Tara művészi eszközei által önképet is formál. Egy szubjektív nézőpontot hangsúlyoz túl, mellyel kizár egy kollektív érzéseket tiszteletben tartani vágyó eszmevilágot. Így érdekes mód az általa is elérni kívánt egységet, békét és biztonságot talán csoportokat megosztó munkáival teszi még láthatóbb módon hiányként szemlélhetővé, távolivá.

A Határsértés – Transz(a)gresszív millenium című kiállítás 2011. január 15-től március 27-ig látható a debrceni Modemben.

A fotókat Áfra János készítette.