A bejáratnál fair trade kávét kínált két szomorú lány, ittam is egy kupicával (négy cent), majd a becsületkasszába dobtam egynapi keresetem: keményen koppant. Beléptem az üvegajtón, s „elvegyültem” a csendes közönségben (pesti irodalmi szokásos: tíz fő).

A Csütörtök Délután nem került ki a piacra: megmaradt negyedéves egyetemi lapnak, de rendszeresen megkésve, összevont lapszámokkal jelentkezett. Igényes kivitelű, olvasható, alázatos orgánum volt, de nem ért a legendás (1996-tól négy éven át működő) Sárkányfű nyomába. Sem reprezentálnia, sem megvadítania nem sikerült a fiatal irodalmat. Várhatóan utolsó lapszáma heteken belül a homályos bölcsészkari folyosókon lesz felmarkolható. Grátisz pletyka: már a spájzban vannak az új fészkelődők, kik tavasszal egy másik lappal próbálnak előrukkolni.

A megszólalók fáradt, lemondó hangja a világba vetettség helyett az odavetettség érzetét keltette. Négyen olvastak fel: követve a gyászos gyakorlatot, hogy egy lap estjén csak szerkesztők szerepelnek. Az elhangzó szövegeket a falra vetítették.

Módos Csaba kezdett: lazázott, engedte, hogy dalszövegként csengő írásait az égből a padlóra rántsák a szójátékok. Állítólag be is írt valaki a panaszkönyvbe, hogy az irónia intenciója nem mentesít az irónia elmaradásának traumája alól. Majd Szőcs Máté jött reflexív, ironikusan körülményeskedő, többek közt az orosz realistákra hajazó írásokkal. Őt Krusovszky Dénes (szikár termet, őszi arc) követte.

Krusovszky a szerkesztőség egyetlen olyan tagja, ki más fórumokon is publikál. Ez talán nem véletlen, hiszen versei, egy mozgalmas erdőbe rántanak, nehéz rájuk nem figyelni. Ő vitte a prímet, meg talán a megjelent három kiégett bölcsészlányt is haza, de erre nincs bizonyítékom.

Mindnyájan jól olvastak fel: középhangosan, dísztelenül. Kivéve Szabó Tamás Pétert, aki egy kicsit színészesre vette a figurát. Harsányan közölte, hogy ő vezeti az „éppen kevésbé feltűnően működő” lapot, majd belekezdett kérlelhetetlenül, sőt már-már dühösen intertextuális szövegeibe. A versekhez szükséges (?) idézeteknek állítólag látszódni kellett volna a kivetítőn, de én elvesztettem a fonalat.

Összességében korrekt, csendes est volt ez, nem akart több lenni, mint ami: egy szép, novemberi búcsú.

Pollágh Péter