Az elején, mint szokás, az első személyes találkozással. Thomka Beáta a Saulusról írta „éretlen taknyosként” élete első kritikáját az újvidéki Symposionba, melyet Mészöly levében köszönt meg. A kapcsolat innentől kezdve élt, Újvidéken ismerkedtek meg személyesen, ezután Thomka B. minden írására reflektált  Mészöly is, hihetetlen pontos észrevételekkel, különös odafigyeléssel. Károlyi Csaba '81 januárjában egyetemistaként találkozott Mészöly nevével először, a 60. születésnapjára megjelent Mozgó Világban, melyre sokáig úgy emlékezett, hogy különszám, pedig csak hat oldal lehetett összesen. A Megbocsátással kezdte a megismerést, onnantól haladt visszafelé. Balassa vagy Nádas mutatta be őket egymásnak a '80-as évek végén, majd a Nappali ház szerkesztőjeként már ott lehetett a 70. születésnapon.

Szilágyi Zsófia óvodásként találkozott először múzeumigazgató édesapja társaságában – az életkorából eredően kevéssé reflektáltan – Mészöllyel Szekszárdon. Az elvarázsolt tűzoltó-zenekar és más meséket dedikálta a kislánynak, aki arra gondolt, hogy micsoda gyönyörű bácsi. Mészáros Sándor Mészölyt az egyetlen írónak tartja, akivel érdemes volt személyesen megismerkednie. Míg egy elképzelt együttlét például József Attilával vagy Füst Milánnal idegesítőnek tűnik föl, addig - ellentétben a másokkal való találkozással - a vele való beszélgetés hozzá tudott tenni a művészetéhez. Példaképnek tartotta, mert egy gyáva korszakban, ahol mindenki gyáva volt, tudott bátor lenni. Egy történet 56-ból, amikor az emberek bent lapultak, ő ki mert menni az utcára. A mai magyar irodalom főszereplőinek „tekli-meklijét, hazudozásait” Mészáros S. nem bírja. Kitűnt még a nemzedéken túli szolidaritásával, ahogyan a fiatalokhoz egyenrangúként viszonyult. Mészölyben nem volt a ma szokásos primadonnaság, mindenről határozott véleménye volt, komolyan lehetett venni, az általa olvasottakat – jó ízlése okán – pedig alapul.

Magas alkat, kék szem, gyönyörű arc – számított-e, hogy Mészöly szép, kérdezi a moderátor. Thomka B. elég határozott nemmel válaszol. Számára, aki '68-ban elvesztette az édesapját, Mészöly apa-imaginációvá lett lényének gondoskodó kisugárzása miatt. Károlyi Cs. inkább intranzigenciáját, megtörhetetlenségét emeli ki, a tatai JAK-tábort, a maratoni felolvasást, ott mondta azt, hogy „te, ez a Borbély Szilárd igen tehetséges”, Szigeti Laci pedig róla, hogy „ez az ember állva fog meghalni”. Szilágyi Zs. szerint alkata, belső tartása harmóniában volt azzal, amit csinált, megjelenésével döbbenetet keltett például annak idején Franciaországban, hogy a vasfüggönyön túl is lehetnek ilyen jelenségek. Mészáros S. úgy emlékezik, hogy Mészöly tett a külsőségekre, sőt büszkesége, vidékisége, sértődöttsége távol tartotta a mégoly fontosnak számító eseményektől is, a meghívókat rendre elhajította. Párizsban egy konferencián Kundera elnézett a feje fölött, mire ő fogta magát, és hazament.

Bán Magda Esterházyt idézi, Mészölyt "erkölcs, méltóság, becsület, pogány életöröm" jellemezte. Esszéiben nem ideológiákat közvetített, hanem a jó gazda gondosságával akarta helyrerakni az irodalomban, a nyelvben a dolgokat. Thomka B. számára nem voltak inspirálóbb tanulmányok, mint Mészölyéi, eredetiségük, kifürkészhetetlenségük nem veszített aktualitásukból. Károlyi Cs. a Kalligram által kiadott Műhelynaplókat méltatja, melyek valóban műhelyforgácsok, szösszenetek, Musil, Camus, Jókai gondolkodtak így, ilyen szerteágazó érdeklődéssel: a középkori parasztgazdaság működésétől a modern fizika hatásáig a teológiára, a következő írónemzedék az ő écáit használta fel. Szilágyi Zs. nyomozott, és közben felfedezte, hogy Mészöly a kánonon túlira koncentrált, Nádas figyelmét ő hívta fel a Móricz-levelezésre, Grendelre látásmódja volt hatással a 2010-es irodalom történetének írása közben, a választásaiban, ezért a fülszöveg is tőle: „az irodalom végül is nem találmánybejelentő hivatal”. Mészáros Sándor a korai Tandori-esszék mellett Mészöly véleményét ajánlja elfogadásra, hogy mit érdemes olvasni. Mészölyt, aki mindent megtett, hogy ne legyen sikeres, pedig „Delon mellé is befilmezhették volna”. Egy legenda, Kisorosziban, akkor tért át a számítógépen való írásra, meleg volt, a vendége izzadt, be kellett dugni a ventilátort, ehhez kihúzta a konnektorból a számítógép zsinórját, megkérdezték tőle, nem írtál éppen, mire ő de, írtam, á, csak negyven oldal veszett el, nem érdekes. Thomka B. még a Delonhoz szól nagy lelkesen, és felidézi a filmetűdöt, melyben öntödei munkások voltak és folyós vascsíkok, egy kvartett muzsikált, egy üres nézőtéren pedig Mészöly ült, még fekete hajjal, majd limuzinba szállt, és elhajtott.

Károlyi Csaba Fény és hajsza címmel írt esszét Mészöly regényeiről a 70. születésnapra a Jelenkorban. Az atléta halálát, a Saulust és a Filmet Károlyi Cs. trilógiának „hajlamos tekinteni”, mely ugyan témája szerint távoli, motivikusan mégis összefüggő. A fény és futás motívumait nézte meg a kötetekben, most pedig a Digitális Irodalmi Akadémia keresőjében nézett utána számoknak, hány alkalommal szerepelnek ezek a fogalmak a szövegekben. Érdekes eredményre jutott, nem a regényekben, az Elégia verseiben fordultak elő leggyakrabban. Kereste még a szurdik és a bakhátos út szavakat, belőlük igen szerényen talált, ezért úgy döntött, hogy ezek továbbra is tipikus Mészöly-kifejezések, csak nem nagyon használta őket. Szilágyi Zs. Az atléta halálát tanítja az egyetemen, mely nehéz olvasmány, nehéz közvetíteni, nehéz beszélni róla, nem igazán sikeres. A Nyugat első nemzedékének harcai közelebb álltak a mostani helyzethez, mint Mészöly világa, mely valahogy árnyékban maradt, ezért nem értjük - az alkatából eredő elzárkózáson túl -, miért vonta ki magát a sikeresség alól. Mészáros régebben tanította a Saulust, de úgy néztek rá, „mint liba a kukoricára”, akkor még elolvasták, ma ez fel sem merülne. Mészöly a szövegeit nagyon meghúzta, kihagyásossá, rejtélyessé lettek ezáltal, és épp az anekdotikus kedély és tanítójellegük tűnt el. A Pontos történetek, útközben című regényt Mészáros S. fontosnak tartja, mint az erdélyiségről, közép-európaiságról nagyon pontos leírást adó művet, Thomka B. ezzel a véleménnyel vitába száll, a szöveg idegenségét helyezi előtérbe, a feleség, Polcz Alaine magnóba diktált úti élményeinek ilyetén való leírása pusztán egy nyersanyag nyelvi alakítása.

Szilágyi Zs. Lávaömlés vagy hídláb?, A személyesség az elmúlt huszonöt év magyar prózájában című munkájában Mészöllyel nyit, mely nem „tűnik evidens döntésnek”, aki ugyanis a ”Párbeszédkísérlet című interjúkötetet „kikényszerítő” Szigeti László szerint, egy általános jelenség ellenpontjaként volt meghatározható”, ő a „víz alá rejtett hídláb” a „lávaömlésű szubjektivitással” szemben. Itt egymásba érnek a mondatok: Thomka B. a Családáradás című kisregény ellentmondásos megítéléséről, és a Sutting ezredes tündöklését követő érzékibbé váló szövegalakításról, Mészáros S. a XIX. századi epika és a redukciós eljárás keveredéséről, és a Mészölyön kívüli többiekről, akikből „eléggé kijött a végére a Hollywood”, Károlyi Cs. az írói alkatához közelálló kisregény-tejedelemről és a Wimbledoni jácint rendszerváltást követő „nem lett jobb tőle” érzéséről beszélnek.

Befejezésül ismét Mészöly hangját halljuk a kazettáról, megint az a lassú-lassú dörmögés: „Üvegfal mögött a szeretet. Tele légypiszokkal az üveg” és „Ajánlat – nézzétek, mérjétek halálom után, hogyan, mennyit nől a hajam, körmöm. Kis együttlét még a party után; elbambulva, elnémulva, de mégis együtt, a tünetekkel. Hajnali piszkos-szürkébe bomlik át az élethossznyi mégis-szép éjszaka. Csikk, bor, füst. Ételmaradék. Dermedt szag. Csatatér asztal és szoba. S ti is borostásan! És a kelleténél hosszabb körmök! Aztán annyi se. Salut”!

fotók: Börcsök Mihály