A beszélgetőtársak Jánossy Lajos, Németh Gábor, Reményi József Tamás voltak, Vári György tényfeltáró riport készítése okán távolmaradt. A műveket Reményi választotta, Mészöly Miklós: Céline ürügyén című, 1978-as írását, amely az Érintések kötetben és a Digitális Irodalmi Akadémia oldalán is olvasható, valamint Illyés Gyula: Szellem és erőszak című művét, amely a Magvető Gyorsuló Idő sorozatának 1978-as kiadványaként, valamint a DIA honlapján is hozzáférhető.


A szövegválasztást indokolva Reményi Mészölytől olvas fel egy idézet-az-idézetben Stendhal-mondatot mottóként: „A németek lázba jönnek a gondolkodástól, ahelyett hogy megvilágosodnának tőle”. (Lehetett volna tőlük ezt is: „A politika malomkő az irodalom nyakán-hátán. Pisztolylövés a koncert közepén”.) Majd mielőtt egyetlen szó is elhangoznék, egyetlen negatív mondat, azzal nyit, hogy nem Illyést anulláljuk, hanem csak a személyével kapcsolatos kétségeket fogalmazzuk meg. A Balassa Péter megfogalmazása szerinti Mészöly-évtized, a '78-'88/'89-ig terjedő időszak a váltás szakasza a magyar szellemi életben, kultúrában, melynek kezdőpontjai Esterházy Termelési regényének, Nádas Egy családregény vége című művének, Mészöly Filmjének megjelenései,  Jeles mozija, A kis Valentino, és a magyar kőszínházi forradalom. Illyés műve Csoóri Sándor sürgetésére készült, partizánakcióként jelent meg, rögtön a nyomdából elkobozták, ezzel bevonult az illegális szférába. Mészöly képviseleti szerepe ezzel szemben megnőtt a Bibó-emlékkönyvvel, előszavaival, jegyzeteivel, Mozgó Világbéli vállalásával, A negyedik út kötettel. Reményi nem ködösít, hogy kivel focizik.

Németh Gábort zavarba hozta Illyés szövege, mivel szerinte más a korabeli és a mostani olvasat. A '70-es években kezdett vadul olvasni, a világirodalomból jövő inspirációval szemben a kortárs magyar irodalom sivár tája folyamatosan frusztrálta őt. A tanára - Eörsi István felesége -, Pártos Vera javaslatára sétált be az Írók Boltjába, és vette le a polcról Mészölyt, az Alakulásokat, melynek olvasása kultúrsokként érte. Németh Gábor megállapítja, hogy Magyarországon egész "kultúrákat" kell újraalapítani, időről időre jönnek emberek, akik „feltörik az ugart”. Illyéshez képest, akinek olvasása fogalmi készlete miatt kudarcos tapasztalat, Mészöly pozícióban van, „rendezte a körletet”, ebben a térben elegánsan, biztosan mozgott. Lassan alakul a csapat.


A kisfiú Jánossyt csak a vihar klímája érintette meg, most erre emlékszik a szövegek kapcsán mint eredendő élményre. Mészöly maga a korszerűség „világbajnok, pengeéles, európai léptékű beszéd ez”, míg Illyés írásának másfajta aktualitása érdekes, érvényes: az efféle (nemzetről való) gondolkodásmód, szemlélet a mai napig kíséri/kisérti. Erre kontráz Németh: az udvari nyelv gyomorforgató: Illyés szövegét a félelem igazgatja, beáldozza a fogalmi tisztaságot a folytonos gesztusokkal, az előszó - melyben magát a nemzet tanítójaként aposztrofálja („Könyvnélkülire való leckék”) -: visszatetsző. Ezzel szemben a jó pozícióban lévő Mészölynek állandóan személyes döntéseket kell hoznia személyen túli felelősségvállalással. Nagyjából össze is áll, Reményi a csapatkapitány, örül, hogy mindenki jól döntött, és van még nekik egy virtuális Várijuk.

Reményi szerint a szövegek szoros olvasatát kell tekintenünk, hogy párhuzamot lehessen vonni. Ez azonban így alakul: Illyés ravasz, Lukács Györggyel vitatkozik, oda menekül harcolni, ahol nyerhet, fantomok beszélgetése ez a legrosszabb virágnyelven. Mészöly belépése ehhez képest üdítő, fantomot ő is behoz Németh László személyében: „A hipertrófiás magunkféltésnek feddhetetlen dokumentuma Németh Debreceni Káté-ja (a személyes katasztrófa-előérzet nemzetre való kivetítése)”, de másként, Németh László először passzé, majd fordít, a védelmére kel. „Újra kell hangszerelnünk a nemzeti érzésünket”, szól az örökérvényű mondat. Még egy párhuzam: Mészöly a kollektív felől áll ki az egyes emberért, Illyésnél ez a fajta önreflexivitás hiányzik. És még egy: Mészöly szövege gazdaságos, Illyésé nem az. Ráadás vagy tizenegyes: Illyés, noha érzékeli a Mészöly által kiemelt pontokat, de minőségérzete más, könnyen megadja magát a taktikázásnak, míg Mészöly nem adja fel a gondolkodói attitűdöt, mely nincs tekintettel semmire.

Aztán el is temetik Illyés Gyulát. '83 van, kicsi Jánossy megy a mamával a Farkasrétibe, ott van mindenki, tüntetéssel egyenértékű esemény, mint a legtöbb ilyesféle temetés akkoriban, ahol a tömeg nem oszlatható. Illyés szimbólum, mint magáról mondta, az utolsó nemzeti költő az utolsó nemzeti költő Ady után. Reményi az öregkori Mészöly-próza áradó mivoltát méltatja, amint redukált tárgyias szemléletből új organikusságot termelt ki, Németh analitikus gondolkodásáról, mint a legfinomabban érzékiről szól, Jánossy pedig erről a három mondatról úgy beszél, mint amelyben az egész bibói, Szűcs Jenő-i filozófia benne van: (Céline) „Főműve (Utazás az éjszaka mélyére) érthetetlenül nagy késéssel most került nálunk újra piacra. (Háború előtti kiadása már rég hozzáférhetetlen volt.) A késés, persze, mégis érthető; a fent említett hagyomány hiánya az ok. Ha jobban időben érkezik – és a fordítás valamennyire is közel tudna férkőzni Céline nyelvrétegeihez; talán (?) Tersánszky áradó, csiszolt-pongyola, argót klasszicizáló, hökkentő-pimasz nyelvi ízeiből lehetett volna kiindulni, persze csak trambulinként, mert világuk végül is összevethetetlen, a két égbolt és kedély csillagközi különbözősége okán – mégis, ha előbb kerül bele a háború utáni prózánk vérkeringésébe mint ütköztető anyag: talán mentesülünk néhány erősen átmeneti-divatos áramlat és stílus vidékies túlburjánzásától”.

Lett itt győzelem, mint látszik. Kőrösivel szólva: „Ami szép, az jó is, ami jó, az szép is, ami szép és jó, az okos is, ami okos, az szép és jó és helyénvaló. Márpedig futballozni mindennél szebb, jobb, okosabb és helyénvalóbb, ehhez semmiféle kétség nem fért”. 

Fotó: Börcsök Mihály