Ebben a klasszikus aurájú belvárosi miliőben nem tűnik túl jó ötletnek a szembesítés, az elgondolkodtatás, a felrázás igényével kőkemény drogosok, heroinisták világát bemutatni. A kávém 420 forintba kerül, három darab 200 forintost adok a pincérnek, és 500-at mondok félhangosan. Tisztelettudó szolgálatkészsége egy pillanat alatt vált át valamiféle főúri felsőbbségbe, szó nélkül eltűnik, majd egy perc múlva visszaérve kollegája fél karján távolról átnyúlva két darab 20 forintost és hat darab 10-est tesz az asztalomra. Értem én a helyet, érzem a hely saját igazságát, el is fogadom, de akkor meg mi a fenét keresek itt?

A Nézőművészeti Kft A gyáva című darabja több szempontból is említésre méltó, és legalább egy szempontból mindenképpen megbeszélnivaló. Az előadás legmarkánsabb élménye Kovács Krisztián színészi alakítása. Pontosan, szemmel láthatóan saját magából merítve, néhol megrázóan őszintén játszik. Képzettsége, színészi szaktudása és odaadása eredője egy pontról pontra precízen kidolgozott, ihletetten előadott átalakulástörténet vagy éppen benne maradástörténet. Élő kapcsolatot tart a nézőkkel, nem lehet nem figyelni rá, nem lehet nem kimenni a játéktérre, ha például egy pókjáró versenyre invitál.

Maga a hely már az első pillanatban (és aurától függetlenül) nyilvánvalóan alkalmatlan egy ilyen színházi előadásra: a nézőtéri székek egy magasságban egymás mögött, ami nagyban megnehezíti a befogadást, a játéktér kicsinysége ellenére nem karakteres, sajátos térszerkezete miatt pedig nem is bensőséges. Kovács Krisztián kapcsolata a nézőkkel azonban kiállja ezeket a próbatételeket is. Játéka a lassú változásokban és a hirtelen hangulatváltásokban valódi, hihető, érthető. Szemben Scherer Péter sokszor elnagyolt, így gyakran kevéssé világos átváltozásaival. Ennek talán legjobb példája, amikor a fal takarásában sírva fakad, az ő előadásában érthetetlen, és még egy hisztérikus apa esetén sem életszerű. Kovács Krisztián játéka teszi drámává azt, ami egyébként nem drámának íródott.

A gyáva nagyon jól megírt darab: Surányi Judit szakértői segítsége mellett Scherer Péter, Kovács Krisztián és a dramaturg, Gyulai Eszter munkája, akik a szövegben beidéznek egy már halott, egykori drogbeteg fiú szövegeiből is. A szövegkönyv nem túl didaktikus (hogy az előadás még kevésbé az, abban Kovács Krisztiánnak komoly szerepe van), de nem is érzelgős, feszes, jó ritmusú és valós problémára reflektál. Azt kérdezi, kinek mi a felelőssége egy olyan gyermek-szülő helyzetben, amikor a gyermek drogfüggővé válik. Ki a gyáva ilyenkor?

A dramaturgia gazdag kaotikumának (múlt és jelen, emlékek és apa-fiú helyzetek egymásutánja) összeszedettsége olyan sodrot ad az előadásnak, amit a legkevésbé sem zökkent ki az alaphelyzet zavarossága: végig nem eldönthető, mi ez a szituáció, amiből éppen így beszélhetne ki a nézőtérre a fiú figurája (ami pedig egy realista színjáték esetén alapfeltétele kellene legyen mindannak, ami a színpadon történik). A gyáva tehát egyértelműen jól működik, azonban inkább eltanácsol, lebeszélni igyekszik a droghasználatról, mintsem kellemes és kellemetlen oldalait egyaránt megmutatva megismertetne vele a maga kendőzetlen teljességében. Márpedig a művel szemben az előadásnak eme didaktikus féloldalassága mindenképpen az elhallgatás őszintétlenségének irányába gyengíti a darabot.

A kép, amit mutat: egy érzékeny, színészi ambíciókkal rendelkező fiú és egy kissé hisztérikus, érzékeny, nem kevéssé bigott apa. Egy ismerősöm mondta az előadás után, hogy sokkal érdekesebb lett volna az egész, ha az apa megértő lett volna. Való igaz, hogy ebben az esetben az apafigura szűklátókörűsége a fiú mentségéül szolgálhat, amely etikai értelemben mindenképpen egy könnyedebb és kevésbé izgalmas helyzet. Arról nem is beszélve, hogy a tapasztalat szerint messze nem csak a rigorózus szülők gyermekei lesznek rendszeres drogfogyasztók.

Amiről beszélni kell, a drog: az a probléma, hogy drogot fogyaszt a kisfiam, vagy éppen én fogyasztok drogot, és a szüleim ettől teljesen megkattannak. Beszélni kéne ezekről a dolgokról tán egy kicsit nagyobb hangerővel, de mindenképpen nagyobb őszinteséggel, és sokkal-sokkal kevesebb álszentséggel. Ez az előadás beszél róla, és ezt egy precíz, játékos, lendületes dramaturgia mentén, hatásosan teszi. Terveik szerint, elsősorban iskolákban játszanák a darabot, ahol az előadások után a diákok és a pedagógusok beszélgethetnének a színészekkel mindarról, amit láttak.

Az előadás után kedves ismerősökkel a Spinozában maradtunk, míves búzasört ittunk, a pincérnő kedves volt, a zongorafutamok fülbemászóak, a hely vöröses narancssárga, a számla borsos. Jó hely, de nem az én helyem. Ahogy nem is ennek az előadásnak a helye.

A gyáva
Szereplők: Scherer Péter, Kovács Krisztián

Alkotók: Kovács Krisztián, Scherer Péter, Gyulay Eszter, Surányi Judit, Gáspár Anna

Rendező: Scherer Péter

A Nézőművészeti Kft és a Manna Kulturális Egyesület közös előadása

Bemutató: 2010. december 8.
Spinoza Ház