Az előadás a Levetett arc (Nukegara) című kjógennel kezdődött. Nemcsak a hosszú játékideje szokatlan a kjógenek között, hanem míg általában a 20-25 perces darabok egyetlen meghatározott tulajdonságnak a groteszkségét muatják be, ez alkalommal szinte több kjógennek is beillő történetet és jellemábrázolást láthattunk.

Először is az úr elküldi szolgáját, Taró Kadzsát egy üzenettel. Amikor ilyen feladatot ad az úr, az út előtt mindig megkínálja Tarót egy pohár szakéval (rizsborral), azonban most elfelejtkezett erről. Taró miután mérlegeli magában a helyzetet, hogy nagyvonalúan lemondva a szakéról útnak induljon-e, vagy próbálja meg valahogy megszerezni a szolgálatért járó italt, az utóbbinál dönt. Nem csoda: ha egyszer elmarad a szake, ezzel precedenst teremthet, és gazdája ezek után nyugodtan küldheti el a neki dukáló ital nélkül. Taró többször mímeli, hogy útra kel, majd mindig visszafordul, és gazdáját kérdezi, hogy nem felejtett-e el valamit. A gazda hosszan bizonygatja, hogy ő ugyan nem feledkezett meg semmiről, mire észbe kap. Ekkor Taró kezd el tiltakozni, hogy ő bizony nem akar inni, mert ha elfogadná, akkor gazdája azt hihetné, hogy csak emiatt nem indult útnak. Gazdája hosszas nógatására Taró hajlandó inni, majd a szokásos egy pohár helyett egy egész hordónyit megiszik. A harc az italért és a gyors lerészegedés a kjógenek gyakori elemei, azonban míg máshol a szolga csínytevése és részegsége a darab csúcspontja és a történet lényege, ez alkalommal ez csupán a bevezetés.

Taró tehát útnak indul, ám a sok ivástól nehéz fejjel nem jut messzire. Le is heveredik az út szélére, és elalszik. A gazda türelmetlenül várja vissza szolgáját, majd amikor már nem tud tovább várni, ő is elindul, hogy megkeresse, s hamar rá is akad. Hogy móresre tanítsa, egy ördög-maszkot húz a szundikáló szolga arcára. A felébredő Taró ijedten veszi észre a patak tükrében, hogy ördöggé változott. Ijedtsége és bánatos mozdulatai éles kontrasztban állnak a rajta lévő ördögmaszkkal, illetve azzal a viselkedéssel, ami a maszk velejárója. És ez a kis ördög esetlenségében emberien szeretetreméltó.
 

Taró félve megy haza, ahonnan gazdája egyből el is zavarja: neki semmi szüksége ördög szolgára. De ő hiába ajánlkozik, hogy majd vigyázna a gyerekekre, vagy a kaput őrizné, egyik ötlet sem tetszik a gazdának. Ahogy azonban megpróbálja Tarót kipenderíteni, leesik a maszk, és megoldódik a probléma.

Az, hogy ezúttal nemcsak a szolgának, hanem a gazdának is csínytevésen jár az esze, egyedi a kjógeneknél. Továbbá Taró ezúttal egy sokkal összetettebb személyiség, nemcsak egy tulajdonságát hangsúlyozza ki és nagyítja fel a történet. Ezzel együtt, a színésznek hálás feladat életre kelteni ezt a szeretetreméltóan huncut, ám esendő figurát. Az előadás mindkét szereplője nagy rutinnal és összhangban lubickolt a szerepben.

A Két Sizuka (Futari Sizuka) című nóban a XII. századi japán hős, Josicune szerelme jelenik meg két alakban. Először egy egyszerű lányt száll meg Sizuka Gozen szelleme, majd pedig megjelenik maga Sizuka szelleme. A két azonos kinézetű lány lassú, méltóságteljes tánca az előadás fénypontja, táncuk a Josicunétől való elválás szomorú emlékét eleveníti meg. A holtak szelleméről, valamint a japán történelem és legendák egy ismert momentumáról lévén szó. A szellemek, akik már leélték az életüket és mi, nézők, akik ismerjük a történelmi hátteret, egyaránt tudjuk, hogy elválásuk örökre szólt.

A véletlen szerencsének köszönhetem, hogy ahol ültem, onnan a két Sizuka első megjelenése éppen egy szögbe esett, így a két szereplő teljesen egybeolvadt, és valóban megélhettem, hogy egy azonos lényt látok. Táncuk azonban szétesett, a két színész végig nem volt képes együtt élni a színpadon. Igaz, a nóban a maszk miatt a színészek nem látják egymást, így az olyan egyszerre való mozgás, mint az európai táncokban eleve lehetetlen, éppen ezért az összhang az egyszerre való dobbantásban nyilvánul meg. Sajnos ez alkalommal ez nem sikerült, így az első lélegzetelállító illúzió hamar szertefoszlott.
 

Az előadáson jól érezető, hogy egy korai darabról van szó. Mind  a strukturájában, mind a szerep kiosztásában látható, hogy még azelőtt született, mielőtt a nót szigorú szabályok közé szorították volna. A főszereplőnek, Sizuka szellemének jóval rövidebb a szerepe, mint a kísérőjeként megjelenő lánynak. Ez az úgynevezett „egyszemélyes nó” ideológiájába nem fér bele, hasonlót a szintén korai Udvarlás Komacsinál (Kajoi Komacsi) című nóban láthatunk, ahol a főszereplő udvarló szelleme csak a darab végén jelenik meg, míg a kisebb fajsúlyúnak számító kísérő, Komacsi szelleme szinte végig a színen van.

Sizuka szellemét Honda Micuhiro alakította, aki Kuroszava Ranjában is segédkezett. Ő tanította a színészeket a nóhoz szüksges tartásra és mozgásra. Ez nagy várakozással és kíváncsisággal töltött el, azonban sajnálatos, hogy a két Sizuka nem tudta megtalálni azt az összhangot, amit a kjógen két szereplője csodásan bemutatott.

Levetett arc (Nukegara)
kjógen, Ókura iskola

Taró Kadzsa, a szolga: Sigejama Akira
A gazda: Sigejama Ippei

Két Sizuka (Futari Sizuka)
nó, Komparu iskola

Sizuka szelleme: Honda Micuhiro
A lány: Takahasi Sinobu
Szerzetes a Kacute szentélyből: Ezaki Kindzsiró

2010. december 1.
Nemzeti Nószínház, Tokió