Ha sikerült beférned az egyik, másik, harmadik terembe, a székekre, szivacsokra, földre, vagy csak a büfébe, vagy az ajtón kívül, látod, hallod, vagy csak hallomásból, hogy mi van bent, legbelül, ahol nem a Petri-est-féle író-költőkaréj van, hanem adagokban jönnek a fellépők, ők sem férnek el tőlünk, egymástól, sokan vagyunk, várjuk, mi lesz a sajtószabadságból. 

Többekről beszélik, hogy itt vannak, látták már őket, azonnal, rögtön, ott közelítenek az ajtó felé, Tóth Krisztina vékony meg nő is, ő befér, ő kezd, a Hazaviszlek, jó? című kötetből a Szólánc-ot olvassa: „Ne pofázz vissza rohadt zsidó cigány kurva, mer’ lerúglak, meg a kölyködet is! (...) Te! Hát mit képzelsz te, mi? Összekoszolod a magyar vonatot? A mocskos lábaddal, te?! Rohadt zsidó cigány kurva! Menjél vissza, vagy lelöklek innét. Menjél vissza Irakba, vagy a faszom tudja hova! Ahol kiszart az anyád, oda!(...) J, mint jövő, Ő, mint őriz, Z, mint zavar, R, mint remény, Ny, mint nyugalom, vagy nem is, legyen inkább nyelvem - és végül M, mint Magyarország".

k. kabai lóránt a Klórból olvassa az Az hét című verset.: „mint az egyszeregyet, tudtam, egyszer csak eljön,/ itt lesz hívatlanul, kérlelhetetlenül, fehéren, feketén,/ írva, nyomtatva, olvasva”, és egy Charles Bukowski fordítást, a Demokráciát: „de átestünk már számtalan politikai/ kúrán,/ és elég ostobák maradtunk mindannyian/ ahhoz, hogy mindig és újra azt reméljük,/ most/ épp ez a megfelelő/ gyógymód/ mindenre./ honfitársam,/ a problémát sohasem a demokratikus/ berendezkedés jelenti, a probléma/ te vagy”.

Dragomán György Télifaünnep novellájából egy részlet: „a Tábornok Elvtárs képe megbillent, úgy, minthogyha meglökte volna valaki, először jobbra, aztán balra, úgy, mint hogyha ráznák, és aztán az egész kép lefordult a fa tetejéről, és az ágak között elkezdett esni lefele, ide-oda lökte a fára felkötött csomagokat, és akkor mindenki megállt, és elhallgattunk, és a Tábornok Elvtárs képét néztük, ahogy leesett, oda a fa alá, a kupolaterem márványpadlójára, és az ovális fenyőgally keret eltörött”.

Kukorelly Endre a Holmiban megjelent Királyi gyakorlatokat olvassa: „Király nem szeretnék lenni. A/ királyoknak gyakorlatilag/ nincs magánéletük. Állandó’/ észnél lenni, folyton oda kell/ figyelni. Folyton figyelni/ nem lehet. Folyton köszöngetnie/ kell. Egy köszönőgép. Egy kézfo/ gógép. Akármelyik cipőjét/ nem veheti föl. Fölvenné a/ kéket. De hát nem. Mert a drappot/ kell fölvennie. Valaki ezt/ így kitalálta”.

Majd Takács Zsuzsa szövege szól, A megtévesztő külsejű vendégből az Ajánlás: ”tekintetemet a vézna műlovarnőre szegeztem, akit az ostort pattogtató, kegyetlen direktor a ventillátorok, a zenekar és a közönség tapsviharának szüntelen zúgása közepette a porondon körbehajszol. Mintha bizony nem az én verejtékem és vérem csöppjeit itta volna be a telhetetlen homok, tapsoltam a gyerektestű hölgy mutatványának, hogy ne rontsam el szórakozásunk örömét”.

Závada Pál Idegen testünk című regényéből olvas fel: „sokkal jelentősebbé vált viszont a sajtókamara szerepe, melynek megszervezésére voltaképpen kötelezve is lettünk a harminckilencedik évi négyes técé alapján, ha értjük, tehát magyarságvédelmi, azaz ön- és fajvédelmi alapon. Vagyis ezúttal az egész keresztény újságíró-társadalom megbízásából történik a tagfelvétel, intéződnek a lapengedélyek, s így aztán egyre-másra szűnik meg végre egy rakás kamarán kívüli, nívótlan vagy baloldali lap, kalóz-sajtótermék és egyéb liberális szemét”.

Mesterházi Mónika Magyarország 2008-ban című versét választotta, a mottóval kezdi: „A megvádolt polgárőrök köztiszteletben állnak, egyikükkel ő maga egy iskolába járt, el nem tudná képzelni róluk. A legtöbb pátkaihoz hasonlóan úgy véli: maguk a romák támadták meg saját magukat, esetleg egy másik faluból való társaság műve volt az egész. Igazságtalannak tartja, hogy a falut rasszizmussal vádolják.” (Varró Szilvia riportja, Magyar Narancs XX. évf. 24. szám – 2008-06-12) 1. A falu szélén, az anya-/ természet és a civilizáció/ határán egy (vagy több)/ hős ember önvédelemből/ vagy eszméi védelmében/ robbanószerkezetet dob egy kisház lakóira,/ vagyis demokratikusan/ véleményt nyilvánít”, és az Errort, mely Szilágyi Lenke egy képére komponálódott: „az ürelem, az olerancia hona”.

Kőszeg Ferenc K. történeteiből olvassa a Feketébent: „A szerzőket – kivéve az ismert ellenzékieket – sorra behívták, kit a Kulturális Minisztériumba, kit munkahelyi főnöke irodájába, hogy vonják vissza az írásukat, rajzukat. A legtöbb közreműködővel Funk Miklós tárgyalt, az Irodalmi és Művészeti Alap titkára. Az érintettek elmondása szerint fenyegetések is elhangzottak, ösztöndíjkérelmek visszautasítása, sőt olyasmi is, hogy a renitens művész gyereke nem tanulhat tovább”.

Spíró György hetvenkilenc augusztusából hozza a novelláját, negyven könyvnek – „És maguk ezeket értik?” –, kivéve Shakespeare-t, a magyar határon történő elkobzásáról. Jönnek című verséből a hangulati illeszkedés kedvéért: „Ez olyan klima: itt folyton beborul,/ ez rendben van, de szégyen, szégyen, szégyen,/ hogy mindenki kussol, hogy mindenki fél”.

Németh Gábor Eörsi Istvánt idézi meg a felolvasókhoz tartozóként, a szép a szocializmus, ám a kommunizmus maga a szépség-gondolattal, majd rövid írásokat olvas fel, a Sötétkamrát és másokat. Az Alkotmány módosításában a teljesen természetesnek látszó révülőgödör-leírását, melyben egy hetet kell eltöltenie az elnöknek, ahol megjelenik a totemállata, például egy piros pingvin, és róla lesz elnevezve, ezt azonban csak kezdetben találjuk viccesnek, de mindent meg lehet szokni, és beszél még az országról, ahol a férfi vécé-női vécé paradigmát rendesen végiggondolták, mindenből van női és férfi, női benzinkút és női fagyálló, egy közös érintkezési ponttal, a kiéhezett nők és férfiak kedvére működtetett baszóházakkal.

Parti Nagy Lajos a Népszabadságban megjelent karácsonyiádáját, a Nemzeti dettót olvassa fel: „Mindazonáltal tudja ő, hogy van ez, savanyú a szőlő, lehet izmozni, meg húsosfazék, ismeri ő a magamfajtát, de hogy ezt az új nemzeti egyetértést, ezt az új demokráciát valaki, anélkül, hogy kivárná a végét, nemdemokráciának nevezi, az nem lesz, bocsika ide vagy oda, tolerálva. És aki labanc ezt nem érti meg, annak jó napot. Arrive durca! Most mondjam meg, de őszintén, hát nincs ebben igazuk, hogy a törvény erejével lefogják a kezet, mely mindenfelől jön a megfojtásukra egy kanál vízzel”?

Szilágyi Ákos a Szittya szótyár 8. énekét dalolja: „szó szittyája/ szó veszettje/ pillanatra/ elveszettje/ szól a szittya/ szólítatlan/ kérdezetlen/ szája szattyán/ szája műbőr/ föld alól szól/ szól az űrből/ minden szavát/ visszaszívtya:/ „ki szittya itt?/ ki nem/ szittya?”/ – egyik szittya/ sliccét nyitja:/ „én nem szittya?” –/ úgy mutatja/ felmutatja/ áll a szittya/ – szittyaszerszám! –/ „beszélsz itten/ össze-vittya!”/ „te is/ szittya/ én is szittya:/ ki a nagyobb/ szittya szittya?”/ kis szittya/ nagyot ugatja:/ nincs ki őt/ lefitymálhatja!/ így szívattya/ szelíd szóval/ így tereli/ e világnak elveszettjét”.

Fotó: Börcsök Mihály

Szünet, mint egy rendes színházhoz illik, ropi, levegőzés, nem lélegzés, nem fel, utána Kézdy György szavalja Orbán Ottó A dán királyi főszámvevő jelentése a Fortinbras & Fortinbras cég átvilágításáról című verset, „a szellem páncélja új a módszer a régi/ ahogy a végkifejlet is/ szerteszét a színen hullák számolatlanul gyümölcshéj kutyaszar megégett könyvlapok”, és elhangzik Pálóczi Horváth Ádám Ühühü-je: „Keveset is kell szollani, s a többit el - - -/ Sokat tűrni és hallgatni s magában el - - -/ Nem jó minden pápaszemmel,/ Hanem sokszor csak félszemmell, ujjaid közt - - - ”.

Az elkövetkező beszélgetést Mink András Beszélő-szerkesztő moderálja, melynek szereplői Kukorelly Endre, Majtényi László jogász, ex adatvédelmi ombudsman, ex ORTT-elnök, Simon Éva jogász, Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) programvezető és Szilágyi Ákos. A nyitány Orbán Viktor véleménye: „Ez egy kávéházi ország, itt jól fejlett a kritikai szellem, egészséges kuruc ösztönök működnek”. Majtényi úgy tudja, hogy a ma est folytatása a Petri-estnek, így az ő versével készült, papír nélkül mondja a Dramolettet: „– Kéremszépen…/ + Kuss!/ – Kéremszépen, én…/ + Kuss!/ – Kéremszépen, én csak…/ + Kuss!/ – Kéremszépen, én csak azt…/ + Kuss!/ – Kéremszépen, én csak azt szeretném…/ + Kuss!/ – Kéremszépen, én csak azt szeretném mondani…/ + Kuss!/ – Kéremszépen, én csak azt szeretném mondani, hogy…/ + Kuss!/– Kéremszépen, én csak azt szeretném mondani, hogy: KUSS”!

Kukorelly a szabadságnak az elmúlt húsz évben volt evidenciájáról beszél, a jogászok törvénybéli elképesztő metanyelvéről, a Parlamentben uralkodó nettó cinizmus érzéséről: mosolygás, bólintás, odaszólások, most ez van, öreg. Simon Éva a blogok regisztrálását, mint a törvényalkotókkal szembeni kritikát említi: nem értik, hogyan működik a net, mi történik majd, amikor elvándorolnak televíziók, és külföldről szolgáltatnak. Konkrét tartalmi követelményekkel, előírásokkal biztosítani a sajtószabadságot nonszensz. Szilágyi Ákos Esterházy Péter szavaival él: „Nem találok szavakat” arra, ahogyan elfogadták a médiatörvényt, és amit tartalmaz. Kádár-korszakbeli alattvalói státuszomba süllyedek, mondja, mint szerkesztőhöz, elérkezik hozzám a Médiabiztos, korlátlanul juthat titkos adatokhoz, ez a jogállam, az alkotmányos demokrácia vége. Kukorelly egyetért azzal, hogy elfogadhatatlanok ezek a jogosítványok, ez a „bármire rámondhatja, hogy nem stimmel”. A rendszerváltással számára a szabadság-frusztrációja ugyan megmaradt, de Ottlik szavaival az érzés, hogy „én már mindig szabadságon leszek”, eddig jóleső biztonságot jelentett. Most ez eltűnik, helyébe a fenyegetettség-érzés kerül.

Majtényi László az írott és elektronikus sajtó egységes szabályozottságát sérelmezi, mely, figyelmeztetve egy bizonyos 1848. március 15.-i passzus kívánalmára is, médiacárságot eredményez. Simon Éva a Kádár-korszakkal szemben jelen helyzetben az attól eltérő médiakörnyezetben lát bizakodásra okot, ugyanis sok száz magyar nyelven sugárzó rádió és tévé esetén nem lehet megcsinálni azt, amit egy-két, uralható médium esetén.

Szilágyi Ákos az orosz példát hozza, ahol a nyomtatott sajtóval ilyen tekintetben nem is foglalkoznak, az ottani net-nél pedig szabadabb formációt elképzelni sem lehet. Kerékkötőként, hisztérikusan kell kimondanunk, hogy a párthű médiahatóságnak és azok tagjainak működése szakmai őrület, nem eltűrhető megfélemlítő erőt jelent.

Majtényi László szerint az arra való hivatkozás, miszerint a most bevezetendő szabályok minden EU szabályozásban jelen vannak, ahhoz hasonlítható hazug torzulás, mint amikor hajdanán néhány alkotmányjogásszal összeültek egy kocsmában, és a civilizált európai alkotmányokból összeraktak egy alkotmányt, mely kiadta az iráni hatalomgyakorlást. A törvény gumifogalmakat használ, a megalkotók pedig azzal hárítanak, hogy az azt bírálók nem ismerik a rendelkezéseket. A nyilvánosságról szóló törvénynek a legnagyobb titokban való előkészítését, az egyeztetések hiányát. Majtényi komoly fogyatékosságnak tartja, a folyton magára és másra utaló hipertextet először a nem jogász társadalom számára kellett volna érthetővé konvertálni.

Kukorelly Endre szerint a törvény preambuluma demokratikus lózung, majd még a 3.§-ban is négyszer szerepel a szabad kifejezés, melyet azután ötszáz oldalon át vonnak apránként vissza. Megy ez a dolog, hogy nyugi-nyugi, mondja, de bízzak én a ő jó szándékukban, mint a jó királyban, a kegyes hatóságban?

Simon Éva úgy véli, hogy a ma hatályba lépett jogszabály módosításokkal egybefoglalt pontos, teljes szövegét senki sem ismeri, „legfeljebb Schmitt Pál”. Az egyik legnagyobb probléma az öncenzúra önkorlátozó ereje, és az, hogy mostantól fogva egy csapásra felfüggeszthetőek, bezárhatóak lesznek internetes oldalak, például szükséghelyzetben be lehet tiltani bármit.

Majtényi László is említi a regisztrációs jogok visszavonásának lehetőségét, és utal a törvényelőkészítők erkölcsi hozzáállására – azt tisztességdeficitként aposztrofálva –, azzal a körülménnyel, miszerint a válaszadási jogot az első változatban mint kötelező EU kitételt szerepeltették, majd egy hétre rá kihúzták a szabályozásból. A jövőre vonatkozó kérdésre egymást támogató válaszokként az Alkotmánybíróságra (non plus ultraként Strassburgra) mint egyetlen lehetőségre tekintenek (sorsot előre nézve, vigyázó szemekkel) a hatályon kívül helyezést tartva egyetlen elfogadható lehetőségnek. Majtényi szerint nem várhatunk az EU-ra, a megoldást nekünk magunknak kell kitalálnunk, ahogyan a lengyelek tették a Kaczyński-problémára, bár „lekvárból elég nehéz kardot kovácsolni”.

Kukorelly a „sto gyéláty” formulát húzza elő a kalapból, azzal, hogy egészségtelen dolog ezen agyalni, a törvény végrehajthatatlan lesz, egyébként meg itt mond egy elég csúnya szót, hogy ki, hova menjen.

Végül Majtényi László, ha a kávéházi tradíciókban kevéssé, de a kurucos virtusban bízik, nincs mit tennünk, a demokráciát, szabadságjogokat ki kell harcolni újra. Én pedig a címként választott Pilinszkyvel rekesztem be, de még nincs vége: „Ki mer/ csukott szemmel megállani/ ama mélyponton”?