A Beszélő estjét Neményi László főszerkesztő nyitja meg Petri emblematikus alakjának felidézésével „Magyarország legsötétebb hetében”, és a nap is most kel a legkésőbb, hamar nyugszik, rövidek a nappalok.

Vallai Péter Ó, Oroszország szavalata előtt számolásra hív fel, mennyit is fog ez érni büntetésben, a hangosítás hiányosságai miatt önfeledten ismétli meg legalább kétszer a „szőrehullott grúz (vagy állítólag oszét)/ geci csak levonta a konzekvenciákat” részt.

Németh Gábor először saját írását olvassa, a Túl forró rongyot hasisos sütiről, „ünnepi kibaszott mackó”-ban szuszogó magyarról, köldökpiszokkal megszórt kannásborról, és arról, hogy „Nem azzal jövök, hogy ott jobb, hanem azzal, hogy itt reménytelen. Reménytelen, mert ha valamiről letörik egy darab, arra a letört darabra ketten lépnek, hogy szétmálljon azonnal, hogy egész biztosan ne lehessen soha többé visszaragasztani”. Utána Petri, Karácsony 1956, „ünnepszag, alvásszag.”

Kukorelly Endre úgy tartja, hogy kellemesebb itt felolvasni, mint máshol, saját Vojtina-redivivusával kezdi, ott tart, hogy „Hát, nem sok pinát nyalt, akármi édes”, amikor valaki hátulról hangosan, kétszer beszól, hogy vége a sajtószabadságnak, miről beszélünk, de Kukorelly nem adja fel „A te hazád!/ Meg az én hazám is, apánk faszát”, a végén Petrivel üti el: „Gyuri nagyon undoritó,/ nem áll távol Tandoritó'”.

Gerevich András diszkréten háttérbe vonul, és Rosmer Jánost tartva maga elé az ő verseit olvassa a Hátsó ülés című kötetből. A Talvin de Macho, Frankfurt 2006.-ot például „lenyomhatsz bármit a torkomon a legmélyebb költészetig”, és más homoerotikum a Sportból: „Szagolni vágysz, érinteni,/ hallani, hogy liheg, látni átizzadt, vörös mezét,/ s lassítva elképzelni, ahogy végre leveti”.

Forgách András a Beszélőben megjelent Emlékezésével nyit, majd egy happeninggel folytat, Petri Mosolyát olvassa le a Nyitott Műhely faláról: „egyforma szép a szurok és a csurgatott méz,/ és egy kazánház tekergő csövei/ burkolva üveggyapottal és sztaniollal./ (…) Mert az angyal a részletekben lakik”. Végül villámtréfaként A felismerésből: „Mint irdatlan nagy dög kimúlt a korszak./ Elvették a kedvenc játékomat”, hát, most visszakapta, így Forgáchtól a komment.

Márton László Minerva búvóhelyéből olvassa szövegét százból kilencvenkilenc békésen szöszmötölő magyarról, Petritől pedig Egy vers elindul az imádott hölgyhöz, de etikai mellékösvényre téved, és többé nem talál vissza címűt, innen a részlet: „De föl ne becsméreljük magunkat:/ Ezt nézd meg!/ Láttál már, mondd, ilyen éktelen szart?/ Hercegnőhöz illő/ koronaékszar!/ Szarnagymogul!/ Szarkohinoor!/ Dél Szarcsillaga”!

Darvasi László, aki nem magát féltette, hanem a helyet – magától, így helyet(te) Szív Ernő kérdezi Enni vagy nem enni, hogy a Sajtószabadság iroda felé vehesse a „helyes, szükséges és kreatív irányt”. És van még világ legnagyobb radírkiállítása is, néhány radír ugyan megfagyott a hosszú, bonyolult úton, de maradt olyan, mellyel ha valaki, ne adj isten, megtörli a száját, az úgy, ahogy van, eltűnik, visszavonhatatlanul.

Takács Zsuzsa Ajánlást tesz, „A fény forrása és a hely között, ahol állunk, nem láthatunk mindent azonnal, a legközelebbi csillag szemünkben olyan, mint amilyen évekkel ezelőtt volt. És ha minden fényforrás kihunyna hirtelen, még századokon át néznénk a régen nem létezőt”. Petritől Vörösmarty-t idéz: „omló káprázatok, felsült remények –/ Meddig győzi az ép ész televénye/ emészteni a rideg törmeléket”?

Esterházy Péter Petri-nekrológját, Az ember méltóságárólt Kardos Róbert olvassa fel: „Utoljára Berlinben láttam a tavasszal (…) Az a csöndes és éles figyelem, amely – tehát – soha el nem hagyta, most egyszer csak megnőtt, és jelképessé vált. Ahogy fejét oldalt hajtva figyelt bennünket, mintha mi is megnőttünk volna, mintha mi lettünk volna az élet maga, a világ, hiszen másképp mért érdemesültünk volna figyelemre. (…) Nem az öröklétről beszélt ez a csoda, hanem a végről, a semmiről, de mégis úgy, mintha ima volna, mintha lehetséges, vagyis érdemes volna imádkozni, az ember méltóságáról és szabadságáról”.

Várady Szabolcs Egy kívülállóról, ha volna olyan, mesél versében: „a szavak szótári, avult, hagyományos/ jelentésére utalva azt hihetné:/ mi sem kívánatosabb, mint hogy a/ mi sem ajánlatosabb, mint hogy a/ és aligha javallható más, mint hogy a/ A legkívülebb álló kívülálló/ legkívülebbről vélhetne effélét”. Hogy elérjek a napsütötte sávig - hogy Petri elérjen, - „Mentem; úgy éreztem: muszáj./ Hiszen űzött voltam és zavaros,/ mint a fölkavart iszap akkoriban, és/ csak ezekben az „Eszpresszókban”, „Büfékben”/ érezhettem némi álfölényt”.

Parti Nagy Lajos prózáját – nincs ebben a másképp/mástól/máshol olvasósban ma este hiány – Kardos Róberttől halljuk, Az étkezés ártalmasságáról. „Mert mi is az étkezés? (…) Nem, Hölgyeim és Uraim, sajnos nem, tisztelet a rafinált kivételnek, hanem a kéj, a rágazati és szopati bűnözés hona. Előbb az orál jön, aztán a has, mondjon bármit a költő”. Petrit aztán maga olvassa, Egy őszi levélre címűt, mely nem szedhető szét, ez egészben kell ide: „Zörögve, veckelődve/ honnan hová törekszel –/ mintha egy üvegpatkány/ vonná vemhes, törékeny/ hasát az úton át, te,/ kallódó levélasszony”?

Szilágyi Ákos egyszer egy lapon szerepelt Petrivel, a nevük, a Parlamentben, ahol felmerült Szittya-szótyár, Torgyán, satöbbi, meséli, aztán olvassa nagy lendülettel a H mint Haza H mint Hely, Jelentés a kórházból című vezeklést: „Hátha-ország, Hátha-arc/ Hátha-Hátha-Hátha!/ Hátha mész, Hátha maradsz,/ Hátha ez csak Hátha”?

Závada Pál komplex élményt nyújt: fütyül, táncol, énekel, szól a zene, vele együtt Závada: Széljegyzet egy vitához, melyben Petri így: „szerveződik a rémönuralom, (…) összefügg mindennel minden/ – s egymást alázza: aljas düheink,/ nemes huzavonáink – mint a fing:/ gyötrelmesek és nevetségesek”, végül a Petőfi tér melody alatt: „Megyünk az Agyrém-térre/ Tün-/ Tet-/ Ni”! Csordás Gábor még hozzáteszi fellelkesült felháborodással, hogy – ott vagy máshol – veressük meg magunkat a sajtószabadságért.

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

„Tanulság? Nincs. Illetve van: soha többé/ ne higgyünk semmiben. Fárasztó? Elismerem”.