Nem gyakori az olyan japán színházi előadás, amikor nó nélkül, kizárólag kjógent láthatunk. Ám biztosak lehetünk benne, hogy ezek is ritka csemegével szolgálnak mind a darabválasztás, mind az előadók szempontjából. Most sem sűrűn látható kjógeneket adtak elő, nem is csoda, az általában húsz-huszonöt perces darabokhoz képest ezúttal voltak közel egyórásak is, és ezek valóban nem alkalmasak két nó közötti közjátékra. Ráadásul napjaink legjobbjai, Jamamotó Tódzsiró és Nomura Man, „az élő nemzeti kincs”, garantálják a felhőtlen kikapcsolódást.

Az előadás a Szerencseisten című kjógennel kezdődik. Újév napján két hívő ellátogat a közeli szentélybe, és boldogságért imádkozik a szerencseistenhez. Az imára nagy kacajjal megjelenik maga a szerencseisten is meghálálva, hogy minden évben fohászkodtak hozzá. Az istenség kéri az imádsághoz járó szakét (rizsbort), majd miután ajánl belőle a többi istennek, mindenekelőtt a bor istenének, megissza, és énekelve-táncolva megáldja a két hozzá imádkozót. Az előadásból árad az élet és a földi örömök szeretete, a szerencsét hangos kacagással szimbolizáló istenség, aki annak ellenére, hogy maszkot visel, szeretetreméltóan emberi.
 

Ezt követi az Állj meg! kjógen, melyben úr és szolga helyet cserél, és közösen ízlelgetik a számukra ismeretlen közeget. Míg az úr felháborodva konstatálja Taró Kadzsa pimaszságát, a Tarót játszó hetvenéves Nomura Man huncut mosolya felejthetetlen pillanatai voltak az estének.

Végül a Szeirai, a madarász következik. Ebben Enma, az alvilág ura azon kesereg, hogy mostanság túl okosak az emberek, és valahogy mindig elintézik, hogy a mennyországba kerüljenek, és ne hozzá, a pokolba. El is határozza, hogy ördögeivel kiáll a pokol kapujába, és megszerzi a következő arra járó halottat. Ekkor Szeirai jelenik meg talpig fehérben, ami a halált szimbolizálja. Bár a pokol ördögei próbálják lecsalogatni, ő kitartóan hangoztatja, hogy ártatlan. Ezt persze nem hiszik el neki, hiszen aki vadász, az élőlényeket öl, és a buddhista tanítások szerint bűnös. Ekkor Szeirai elmondja, hogy nem ő öli meg a madarakat, hanem a karján ülő sólyom, tehát ő nem bűnös. A pokolbeliek kíváncsiságára be is mutat egy madárvadászatot, majd a madárból fennséges lakomát készít Enmának és ördögeinek. Enma, a pokol ura hálából a lakomáért nem hogy nem rántja magával, hanem – bár ilyet még sosem tett – feltámasztja Szeirait, aki boldogan távozik a pokol kapujából vissza a földre.
 

A Szeirai, a madarász nemcsak képtelen történetével szórakoztató, hanem azzal is, hogy szerkezetével, színrevitelével a nót parodizálja. Tehát először a mellékszereplő (Enma) és társai jelennek meg a színen, majd a főszereplő (Szeirai), aki előbb a mellékszereplővel beszélget, majd ezt az ő szóló jelenete követi, végül pedig a főszereplő távozásával zárul a történet. Azonban a Szeirai esetében mégis mindezt kifordítva láthatjuk. Míg a nóban (legtöbbször, de nem törvényszerűen) a főszereplő visel maszkot, a mellékszereplő soha, itt a főszereplő Szeiraion kívül mindenkin volt maszk. Továbbá míg a nó darabok jelentős részében egy rég meghalt ember szelleme jelenik meg a földön, és az ő történetének újraélése adja a történetet, ez esetben egy halott az alvilágban jelenik meg, majd a darab végén feltámadva hagyja el azt, és tér vissza a földre. Az általánosnál nagyobb szereplőgárda, a kjógenben ritka színpadi zene és a nó hosszúságú játékidő mind megidézi a kjógen mellett a nót is.

A kjógen alapvetően a nódarabok közötti, a nó komolyságát feloldó, a mindennapi életet kifigurázó, szórakoztató és sokszor lenézett közjáték. Amikor egy nó után kjógen következik, a közönség jelentős része elhagyja a nézőteret, és inkább a színház előterében vagy büféjében tölti az időt. Pedig akik a kjógent választják, jól szórakoznak. Ezúttal nó nélkül, kizárólag kjógeneket adtak elő, a közönség pedig teljes létszámban a nézőtéren követte végig a három kjógent a szerencseisten kacagásától a poklol urának lakomájáig. Igaz, a közönség nevetése nem közelítette meg a tévés varieték hahotáját (lásd Az elveszett jelentést). Bízom benne, hogy a klasszikus színház rajongói párszáz év múlva a kjógent is a nóval egyenértékű műfajként fogják számon tartani, és hogy párszáz év múlva a szélesebb körű publikum is inkább kjógenen fog szórakozni.

Kjógenest
Nemzeti Nószínház, Tokió
2010. november 26.

Szerencseisten (Fuku no kami)
Ókura iskola

Szerencseisten: Zencsiku Dzsúró
Egyik hívő: Zencsiku Daidzsiró
Másik hívő: Zencsiku Tadaaki

Állj meg! (Sidó-hógaku)
Izumi iskola

Taró Kadzsa: Nomura Man
Az úr: Nomura Manzó
A nagybácsi: Nomura Júdzsó

Szeirai, a madarász (Szeirai)
Ókura iskola

Szeirai: Jamamoto Tódzsiró
Enma, a pokol ura: Jamamoto Jaszutaró