Először is elmondhatjuk, hogy a megújult Toldi mozi ismét megújult, kicsit elegánsabb, szolidabb és komolyabb lett, nyugodtabb körülményeket biztosít a mozizni vágyóknak, mint eleddig, és most is remek kávézó és italozó funkcióval szolgál - azoknak, akik egy pohár bor mellett szándékoznak megvitatni a megtekintett féltucat aprócska mozidarabot.

Másodszor leszögezhetjük, hogy kisjátékfilmet nézni - különösen ennyi nemzet változatos témájú és különféle műfajú rövid formájú filmjét, ilyen nagy mennyiségben és koncentrációban - ÜNNEP. Hiszen a kisjátékfilmek forgalmazása megoldatlan probléma, míg a hazai darabokat a filmszemlén nézhetjük meg, esetleg egy-egyet elcsíphetünk a televízióban, addig a nemzetközi mezőnyt egyedül a nemzetközi filmfesztiválok kisjátékfilm szekcióiban kísérhetjük nyomon, illetve azon fesztiválokon, amik perverz, de igen kedvesen pervertált módon kizárólag kisjátékfilmekre specializálódtak.

Ilyen kedvesen perverz és erősen függőséget okozó fesztivál az EUShorts is. Idén tehát december 2-5. között került sor az európai kisfilmeket bemutató mustrára a Toldi moziban. 15 ország 41 filmjét 6 blokkban vetítették (Dress code: rövid, Morbid. Ennyi., Generációk. Szakadékok., Élj! Boldogulj!, Szar ügy, A sok több - Válogatás a 2009-es év kedvenceiből) 4 napon keresztül. 



Magyarországot Nagypál Orsolya, Bodzsár Márk és Reisz Gábor egy-egy rövidfilmje képviselte. Nagypál Orsolya Paktum című 18 percese egy budapesti sztriptízbárba vezeti figuráit, a fiú éppen kényszerű vulgáris-rituális férfivá avatási szertartását abszolválná szégyenkezve, a rúdtáncosnőt pedig sejthetően még ennél is cifrább sorshecc pöccintette ide, találkozásuk után lesz egy közös titkuk. A Paktum mikrovilágában sötét alaptónusú képeken sarokba szorított érzések fényei pislognak és kiderül, hogy az emelheti az embert emberré, ha segít megőrizni a másik ember méltóságát.



Bodzsár Márk Levegőt venni című kisfilmje hűvös eleganciával, pontos arányérzékkel kialakított túlzó ábrázolással, hihetetlenül cinikus, olykor morbid humorral vezeti elő korosodó kelet-európai yuppie hősét, akit mintha némi Bret Easton Ellis-féle Pat Batemanből, némi Fincher-féle Jackből és Tyler Durdenből kevertek volna ki. Anti-buddy movie, budapesti pszichó, Rába Roland remek alakításával és olyan narrátor szöveggel, amit soha nem felejtünk el.



Reisz Gábor kisfilmje, a Valakinek a valamije hozta a líraiságot és a humanizmust a magyar mezőnybe: a francia fiú, Vincent azért érkezik a soha nem látott Budapestre, hogy egy soha nem látott rokon holmiját összecsomagolja, lakását kiürítse és aláírja az adásvételi szerződést. Miközben valakinek a valamijei, egy ember porlepte, időrágta emlékei között pakolászik, lassan rábukkan a saját valamijére, egy darabkára abból a puzzleből, amit fölnőtt identitásnak nevezünk. A 73-as troli biciklis üldözésének képsorai hordozzák legerősebben a film hangulatát: a nosztalgiát, a szenvedélyt, a kapcsolatteremtés tartózkodó vágyát és lehetetlenségét, az érzést, amikor az ember elveszíti valakijét, valakinek a valamijét, de meglel valamit, ami az övé.

A nemzetközi válogatásban idén nagy szerep jutott a cinizmusnak, a traumáknak, a keserűbb típusú iróniának, az abszurditásnak, a morbiditásnak  - főként ha a generációk közötti torz kapcsolatok, a sorsfogságok vagy a kulturális-kommunikációs problémák ábrázolásait nézzük.



Az Ella című norvég kisfilm (r.: Hanne Larsen) antihőse egy tisztes nagymama-korban járó exkurtizán, kinek minennapjait alkoholgőzös kitörési kísérletek sora és az ápolására kirendelt gondozók módszeres gyötrése teszi ki, mígnem egy fiatal orosz exkurtizánnak sikerül megszelidítenie az elvadult nőszemélyt. A film keserű vígjátéki jelenetekkel építkező komoran bizakodó dráma a nők kiszolgáltatottságáról, a nemzedékről-nemzedékre ismétlődő traumákról, az idegenségről, és arról, hogy az ember mégis képes megváltoztatni a saját, és egy kis empátiával meg elszántsággal a talán a másik ember sorsát is.



Groteszkségét tekintve egymásra licitált két ír animációs kisfilm családi és generációs kapcsolatok témakörben: a Vén karom (r.: Adrien Merigeau) az apa-fiú kapcsolatot, az O'Grimm nagyi Csipkerózsija (r.: Nicky Phelan) a nagyszülők generációjának szerepét és egy derékaljnyi életideát tett fenyegető idézőjelek közé - avagy hogyan álmodjon szépeket egy társadalmilag legitimizált módon elapátlanodó-anyátlanodó generáció egy olyan világban, ami a meséket horrorrá vadítja?



A Repedések című svéd duplapárkapcsolati abszurd kamaradrámában (r.: Patrik Eklund) skandináv logika szerint és a hosszú éjszakák sötétjéből táplálkozó humorral bánik el az élet a szereplőkkel. A csúfság és a szépség, az undor és a nevetés két szimultán szexuális aktusban kulminálódik, így születik meg a fonákjára fordított happy end - mert semmi sem zajlik szokványosan egy olyan világban, amit egy televízióból elszabadult munkagép kifordított a tengelyeiből.




A generációk és kapcsolatok horizontjára sötét árnyék vetült tehát a kisfilmekben, a legkönnyedebben a Kék kanapé olasz alkotói (Giuseppe Baresi, Pippo Delbono, Lara Fremder) vették a helyzetet: mi van, ha az ember egy kék kanapén ücsörögve vár a saját halálára marquezi eleganciával, és ha egy tyúk kapirgál a történet morzsáin?



Tehát idén is hozzájuthattak a kisfilmfüggők a szükséges téleleji betevőjükhöz, hála az EUShorts szorgos és szemfüles szervezőbizottságának. A filmekben a sötét gondolatokat a fényesen csillanó kreativitás és a humor ellensúlyozta. Reméljük, jövőre is megkapjuk a a szükséges adagot a szemeinken és hallószervünkön keresztül, addig pedig mindeki gondolkodhat azon, hogy melyik idei darabokat szavazná be jövőre a 2010-es év kedvenceiből-blokkba!