A próba előtt a rendező, Marton László köszöntött minket, és tartott egy rövid, néhol igazán tankönyv ízű ismertetőt Csehovról, majd végre bemutatták a darab harmadik felvonását. A már jól begyakorolt rész próbája után szinte kötetlen beszélgetés kezdődött, ahol a szereplők készséggel válaszoltak az evidens és sok esetben kellemetlenül buta kérdésekre is. A beszélgetésből kiderült, hogy már májusban elkezdték a munkát, később, augusztusban pedig naponta kétszer próbáltak, nem csoda hát, hogy két héttel a premier előtt már nem kellett a rendezőnek megállítania a játékot, egybe lemehetett.

Kellőképpen felvillanyozták a közönséget, ez látszott már a Vígegyetemen is, és a teljes teltház is ezt bizonyítja. Csehov alapvetően jó darabja hiába olvasható nehezen, színpadra állítva megvan minden ahhoz, hogy hangosan nevessünk és sírjunk. Marton László remek csapatot állított össze. A címszereplőt Gálffi László alakítja, és bár először azt hittem, Hegedűs D. Gézával cserélnie kéne, utólag beigazolódott, hogy valóban így helyes a szereposztás. Gálffi hiteles Ványa bácsi, nem játssza túl a környezetétől szenvedőt, noha a szerep erre ösztönözné, nem túl szomorú, nem túl szerelmes, nem túl életunt. A már említett Hegedűs D. Asztrov doktorként jelenik meg a színen, egyik jelenetében mindenidők legaranyosabb részegeként, fél lábon egyensúlyozva kéz nélkül húzza le a vodkát és mámorában kisgyerekké válva kér elnézést, hogy nincsen rajta nyakkendő. A vígegyetemi beszélgetés során többször is hangoztatta, hogy számára megtisztulás Csehovot játszani, és látszik is rajta a felszabadultság.

A színpadon megforduló kilenc színész mind kiemelkedőt nyújtott az este, ha akarom Ványa bácsi, ha akarom, Szonya, ha akarom, Tyelegin a főszereplő, attól függ, melyikük szemszögéből nézem éppen. A nyugalmazott professzort, Szerebrjakovot Benedek Miklós játssza, jól ismert kellemes, öblös hangján remekül szenved a reumától, és a második felvonásban emlékezeteset alakít, mikor Ványa bácsi elől menekülve az asztal alá bújik. Nem túl szép lánya, Szonya (Bata Éva) bő farmernadrágban, kockás flanelingben, kendővel a fején jelenik meg, naiv kislány, fülig szerelmes Asztrovba. Játéka a végletekig természetes, és bár kislány még, a darab végén az ő szájából hangzanak majd el a leginkább megfontolandó kijelentések. Fesztbaum Béla a nyílt próbán rutinosan nyúlt a mikrofonért a „kisebb szerepeket” játszókkal kapcsolatos kérdés után, de a darabot látva felőlem akár Tyelegin is lehetne a főszereplő. Az elszegényedett földbirtokos, akit felesége az esküvő másnapján elhagyott, mert nem vonzó, egy igazi vesztes, aki nejének új férjével közös csemetéire fizeti a gyerektartást. Hámori Gabi számára óriási feladat a nagy betűs Nőt, Jelena Andrejevnát játszani. Az Örkény Színház színésznőjének minden adottsága megvan, hogy a csábítót alakítsa, rutinosan mozog a díva szerepében.

A darab harmadik, legfontosabb jelenetében, mikor Szerebrjakov előterjeszti ötletét, miszerint adják el a birtokot, elszabadulnak az indulatok. Feltépődnek a régi sebek, a gyerekkori szenvedések, érzelmek, amiket ez idáig mind elnyomtak, a nők sírnak, a férfiak kiabálnak, Ványa bácsi pisztollyal kergeti ex-sógorát. Egy hullámhosszon mozognak a jelenetben résztvevők mind a nyolcan, úgy vágnak egymás szavába, hogy nem is tudom hirtelen, meg van-e tényleg írva előre Csehov tollával, vagy most születik az egész, a szemem előtt. Pedig ketten más színházból valók (Hámori és Gálffi), és a Ványa anyját játszó Margitai Ági sem tagja a Víg társulatának. Mégis egy tökéletesen összeszokott kis csapatot láthatunk, ami végül is érthető, hiszen hónapok óta intenzíven dolgoznak együtt. Meg is látszik az igyekezet és az energia, amit belefektettek a darabba.

Végül senki nem kapja meg azt, amit akart, még Ványa bácsi sem tudta feltűnésmentesen ellopni Asztrovtól a morfiumot, és vissza kellett adnia. Mindenki elutazik, így unokahúgával, anyjával, Tyeleginnel és a dadával kénytelen hát tovább élni, és várni, hogy magától vége legyen mindennek, ahogy Szonya mondja neki: „... nyugalmat nem ismerve dolgozni fogunk másokért most is, öregkorunkban is, ha pedig ütött az óránk, békésen meghalunk, és ott, a síron túl, majd azt mondjuk, hogy szenvedtünk, sírtunk, sok volt a bánatunk, és az Isten megsajnál bennünket, és mi ketten – te meg én, drága bácsikám – megérjük ott a gyönyörű szép, fényes életet, örülni fogunk, meghatott mosollyal tekintünk vissza majd mostani boldogtalanságunkra – és megpihenünk.”

Anton Pavlovics Csehov: Ványa bácsi

Fordító: Morcsányi Géza

Szerebrjakov Alekszandr Vlagyimirovics, nyugalmazott egyetemi tanár: Benedek Miklós
Jelena Andrejevna, a felesége: Hámori Gabriella
Szofja Alekszandrovna, Szerebrjakov lánya: Bata Éva
Vojnyickaja Maria Vaszilijevna, Szerebrjakov első feleségének anyja:Margitai Ági
Vojnyickij Ivan Petrovics (VÁNYA BÁCSI), a fia: Gállfi László
Asztrov Mihail Lvovics, orvos: Hegedűs D. Géza
Tyelegin Ilja Iljjics, elszegényedett földbirtokos: Fesztbaum Béla
Marina, öreg dajka: Kútvölgyi Erzsébet
Jefim: Dengyel Iván

Jelmez: Victoria Wallace
Díszlet: Michael Levine
Világítás: Kevin Lamotte
Szcenika: Krisztiáni István
Dramaturg: Radnóti Zsuzsa

Rendező: Marton László

Bemutató: 2010. október 1.

Vígszínház