Mottó: Godot-ra várunk, de nem hiába,
mert megjön majd ő is sűrű trappban,
ahogy az anyja is a csatakos virradatban
(Jász Attila)

Kilátástalan, beláthatatlan felsorolás helyett egy-egy (bugyi)villanásra hívom Önöket / kacsintok nektek. A nyitóprogram maga felért egy körhintával, egészen beleszédültem a végére, hogy ad-e új műfajt, eszköztárat, nyit-e új utakat az irodalomban, mondjuk a Facebook. Nagy a lökdösődés a közösségi térben, utalt Falcsik Mari a webes felületre, de nem csak ott dobálnak papírgalacsinokkal, ha nem vagyunk egy véleményen. Pál Dániel Levente meg inkább szétosztotta Büszkeség és balítéletét, ahelyett, hogy szóban mondta volna oda s tova. Kálmán C. György drámai eseménynek érzi a FB-on adagolt verssorok véletlenszerű felugrását. Lantos László Triceps kereplővel adja elő Tóth Istvánné Kati-átiratát: „Mrt vax e sok mrt, ha nincs, aki vax?”, majd állva, kánonban(!) mondják el együtt, szép összhangban a net-en létrejött – műfajilag korrektül nem minősíthető – „Szamárbőgető f*om lett a sirálybőgető bosszúálló” kezdetű alkotást. Mielőtt felharsant volna Ladik Katalin Tesla – homo galacticus című audiovizuális műve, a szerző szenvedélyes meséjét hallhattuk orsós magnószalagokról és a tereminről, mely hangszert magát is csak szenvedéllyel lehet megszólaltatni, érintés nélkül, pusztán gesztusokkal. Sőrés Zsolt csatlakozott a Tesla-mítosz felidézéséhez, és hozta a magyar vonatkozásokat is, Tesla miként rajzolta Pesten séta és Goethe Faustjának szavalása közben pálcával a porba váltóáram-generátor tervét a lemenő napban.

Utánuk következett egy etikailag említhetetlen program (lévén a cikk írója egyben a program moderátora - a szerk.), ahol a moderátort kell csak figyelmen kívül hagyni. Szemben a szereplőkkel, akik előtt megjelent egy tükör, blondelkeretes vagy csiszoltszélű, kopottfoncsorú vagy piros szegélyű kézi, hátulján Roger Moore A kém, aki szeretett engem-ből, az írás tükre.

És Izsó Zita beszélt drámája gyilkos Mádi Szabinájáról, hogy miért gyilkos és miért Szabina, Kele Fodor Ákos új kötetének alcímeiről, melyek alcímek, és felcímeiről, melyek sorvégek. Krusovszy Dénes hiányokról, többletekről és hogy hol veszítik el végtelen titkukat a „bokrok közötti suttogások”, Jász Attila pedig a költészettel való bíbelődésről, és arról, van-e gyerekversihletett állapot, és hogy köze van-e ehhez a gyerekeknek. Ekkor ettem egy, a nyers téglákkal, csupasz asztalokkal és málladozó falakkal nem összeegyeztethető keltkiflit, nem simát, nem békönöset, hanem borsos-káposztásat, mielőtt Czapáry Veronika leült volna Szirtes Jánossal beszélgetni a performanszművészet esztétikájáról. Mutasd meg! Ez nem színház, nem repetál és reprodukál, ezek szertartások, rítusok - már hallod a sámándobot – ismételhetetlen önodaadás, ennek tétje van. Az autentikus performerek az üres hűtőszekrények, feldarabolt húsok, belsőségek moderátorai, papjai, bohócai. A véletlenek lovasai, mint a sztreccsnadrágját a jó megjelenésért folyton-folyvást szűkítő lány, akinek végül elszakadt nadrágja alól kilátszó fehér bugyija vált transzcendens jelenéssé.

A performansz másnap angolul folytatódott a Budapest  Bardroom irodalmi csoportosulás bemutatkozásával. A Matt Ellis-szel beszélgető szervezők és előadók bevontak a nyelven túli (inneni) világba, a felolvasott történetek másként kezdtek élni. Az erősen artikulált szó, a gesztusok nagy amplitúdója közelebb lökött a szöveghez, melyek lenyomata is hosszabban képes kitartani. Ide kapcsolódtak a fordítás lehetőségei Gerevich Andrással és Hazai Attilával, Havasi Attilával, Mesterházi Mónikával. Lehetőségek, amikor egyetlen „illetve”, illetve elég sok, mondhatni úton-útfélen használt „illetve" Nagy Ildikó Noémiben aggodalmat kelt és kérdéseket vet fel, amikor Szöllősy Judit a kuruc-labancot próbálja kifejezni, kapcsolódásokat találva nem az idegen nyelv szavaival, hanem a kultúrában, amikor jó fordítással az élmény mint egész átadható.

Ezután generációs traumákról hallunk, apáink álmától forgolódunk, évekig nyom egy balsejtelem, amiről azután kiderül, hogy volt egy üvegasztal, egy metszett seb, gyöngykaláris, bármi, ami konkrét, és sorsokat eldöntő, sokkal kevésbé homályos, mint, amilyennek sokáig reméltük. Nagy Gabriella apasorozata benyúl mélyen, vissza a rétegekbe, Györe Balázs és Erdélyi Ildikó is arról gondolkoznak együtt Erős Ferenccel, hogyan lesznek a megmagyarázhatatlanok, a mindennapi holokausztok, az eltagadott dolgok irodalommá.

A következő nyitókép a hetvenes évek végi amerikai feminista irodalomtudomány egyik főművének, a Sandra M. Gilbert–Susan Gubar szerzőpáros 19. századi angol írónőkről és az irodalmi hagyományozódás pszichodinamikájáról szóló irodalomtörténeti munkájának címe, The Madwoman in the Attic („Az őrült nő a padláson”). A kérdés az, hogy a férfihagyománnyal szembeni küzdelemben Horváth Györgyi, Menyhért Anna és Tallér Edina miként vesznek részt, részt vesznek-e egyáltalán. A moderátor erős feminista beállítódása érdekesen alakítja a beszélgetést, melynek autentikus mivolta Czapáry Veronika szerint már azzal csorbát szenved, hogy nincs jelen férfi, és idézi, hogy a nyelv az apa nyelve, a hatalomé (Foucault), a falloszé (Lacan). A feminizmusról való diskurzusban a nemek jelenléti arányának fontosságát a résztvevők szélsőségesen eltérően ítélik meg, de a második nap végére az őrület lecsendesül, és a nők is elsimulnak.

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

Dézsi Judit és Böröcz Mihály fotói

Finom átvezetéssel, másként szólva nőiesen agresszív előjáték után, a harmadik nap középpontjába a nőirodalom kerül. Toepler Zoltán Gecy című darabjának felemlítése behúzza a képet - engedek neki - és idézek egy, a szerzővel való beszélgetésből: „Van egy mondat a Taxidermia elején, hogy nem a pina forog a világ körül, hanem igenis, a világ forog a pina körül”. Egy kis cenzúrával persze, amiről Györe Gabi beszélgetett Turi Tímeával és férfiakkal, Farkas Zsolttal például, aki mesélt még a kánonokról, a körön belüli mumusról, Ménes Attila felolvasott.

Angol hidegvér hűtötte le a begőzölt elmét, a The Pilvax Literary Magazin: The Pilvax folyóirat. A főszerkesztőt, Matt Ellist és a szerzőket, Andrew Singert, Nikola Tuteket, Arlo Voorheest Faragó Kálmán moderálta. Szó esik a megjelenés, terjesztés nehézségeiről, és panaszos nehézkességünkről, úgy általában. Ismét performanszba hajlunk, a megszólaló mellett senki nincs a színpadon, ő ül vagy áll, mindenesetre hangsúlyoz, túlhangsúlyoz, meg-megáll, kiabál vagy sírdogál majdnem. A női test tárul fel ismét, Kukorelly Endre segít. A világ legprűdebb, -szégyenlősebb csávójának tartva magát mégis a diskurzust hiányolja, ahol a férfi-nő relációról szanzsen le van írva minden, ahogy kell, és persze előkerül az ótörök eredetű "basz" igető mint nyelvi eszköz.

Horváth Zsuzsa megröpteti fölöttünk a házitündér vagy épp nem írónőket, Kosáryné Réz Lolától Erdős Renée-ig és vissza, és megtudjuk, hogy Karafiáth Orsolya ugyan áterotizálja a szövegeit, de nem tudja újraolvasni a kényes részeket. Kovács Anikó moderátort időnként megtámogatja (?) egy agilis résztvevő(nő) a közönségből, ezer és harmadjára kérve számon Kukorellyn, hogy rázza le nőiről a zárójeleit.

Végül a kvintesszencia, ki és miért (nem) feminista. Ágoston Zoltán, Csobánka Zsuzsa, Forgács Zsuzsa Bruria, Kupa Júlia beszélgettek Várnagyi Mártával (Zoltán okán a beszélgetés autentikus volt). Megnyilvánult a feminizmus előtt csodálkozó szemekkel álló, értetlen(kedő) nő, a nem írónő nő, a jelölt identitást-nem-üdvözlő nő, és voltak csak nők által elmondható női tapasztalatok. A remek Bass Loco koncert előtt még Ágens – 9 nő – olvasószolgálat lédelt az asztalokon, garantált irodalmi nők, felolvasónők, nagyon nem úgy, mint Winslet csinálta, de itt is volt Heidegger meg Nietzsche.

Aztán a végére megint egy idézet, nem kérdés, honnan: „Estragon: Hallgassunk egy kicsit. Jó?/ Vladimir: Nem bánom”.

A részletes műsor itt elérhető.