Fontos volt számomra, hogy az olvasót azonnal bevonjam a könyv világába. Az Epic tűnt a legalkalmasabbnak erre. Azt remélem, hogy nagyjából összefoglal mindent. Szempont volt az is, hogy az egymás melletti írások lazán kapcsolódjanak egymáshoz. Emellett háromfelé osztottam a könyvet: amerikai élményekkel indul, átcsúszik egy átmeneti állapotba, ahol az elbeszélő még csak tanulja Magyarországot, és végül az újabb, magyarországi tapasztalatok kerülnek elő. Szerkesztőm, Háy János, és mások sokat segítettek abban, hogy kivegyük a gyengébb írásokat, és a bennmaradókat erősítsük, főleg a szerkezetekre és lezárásokra koncentrálva.

PRAE.HU: Vannak impresszióknak tűnő szövegek, például a Haj, vagy a Továbbra is tücskök. Ezekben a fényképszerű látásmód még erősebben van jelen, míg pl. a Lányok bálványában a storyn van a hangsúly. Hogyan éled meg, amikor az egyik, vagy a másik típusú szöveget alkotod meg?

A Haj vagy a Továbbra is tücskök olyan rövidprózák, amik kis ötleteket járnak körbe. Ezeket a szövegeket régebben írtam. Amikor elkezdtem magyarul írni, úgy gyakoroltam, hogy szigorúan egy oldalban próbáltam kifejteni a mondanivalómat. Ha több lett, valamit kihúztam. Ezzel a módszerrel jobban oda tudtam figyelni a nyelvre. Tanulhattam a hibáimból. Ebből születtek ezek a kis impresszionista szövegek. Később már a sztorira is jobban tudtam figyelni.

PRAE.HU: A halál, a veszteség fontos témád, megjelenik többek között az Epic, a Betlehemtől Mississipiig vagy a Martha című történetekben. Mit tartasz érvényes beszédmódnak a halállal kapcsolatban?

Olvastam nemrég egy esszét, amit Chuck Palahniuk írt a minimalizmusról. Valami olyasmit ír, hogy az író dolga az, hogy ítélkezés, okoskodás nélkül írjon. Úgy kell írni, hogy a felismerés az olvasó fejében szülessen meg. Semlegesen kell írni, az olvasó döntse el, mit gondol és érez. Ezt tartom a halál témájának esetében is érvényes beszédmódnak.

PRAE.HU: A Lánycsók című novellában szerepel egy bronzból megalkotott fej. Ezzel a  metaforával mit szerettél volna kifejezni?

A fej a főszereplő fiú/lány belső énjének a kivetülése. A főhős/nő megpróbálja megalkotni az énjét, bronzból, írásban, munkával, bulizással, randizással, a nemének a felcserélésével. És mindig elbukik. A fej egyszerre önmaga és a barátja, aki segít összeszednie magát, ha baj van. Néha megpróbálja kikerülni, sarokba tolni, lepedőt borít rá, de végül mindig visszatér ehhez a kiindulóponthoz. Először be kellene fejeznie a „fejét”, utána jöhetne minden más.

PRAE.HU: A kötet talán a legdémonibb szövege a Sikoly, amelyben a főhős kiengedi a benne lévő ördögi erőket. Ebben a szövegben az ismétléseket hozod be új stiláris eszközként, és mintha a titkokról, a hiányokról esne benne szó. Mit jelent számodra ez az írás?

Ezt az írást a szélsőségessége és az ismétlései miatt szeretem. Mint a zenében is, az ismétlés segít fokozni az őrületet. Úgy gondolom, a könyvre inkább a visszafogottság, az elfojtott érzelmek jellemzőek. Kellett egy olyan írás, ami másmilyen, hogy utána megint visszatérhessek az egyenletes, „nyugodt” elbeszéléshez. A Sikoly az a pont, amikor leplezetlenül kitör, ami el van rejtve.

PRAE.HU: A könyvben megjelenő anya reggelire három szelet tortával indít, a nagymama pedig indulás előtt precíz mantrába kezd: "zsebkendő, pénztárca, kulcs, cigaretta". Az elbeszélő ezzel szemben egy üres ajakbalzsammal járkál a kontinensek között. Mennyire meghatározóak a tanult nőképek, illetve mi érdekel elsősorban a női szereplőkből?

Nagyon fontosnak találom, hogy tanuljunk az idősebb rokonainktól. Amíg a saját személyiségemet alakítom, nem szabad elfelejtenem, hogy a felmenőim alkotóelemei annak, aki vagyok, leszek. Egy évszázados folyamat új része vagyok. A női szereplők kiindulópontot jeleznek, amihez képest alakul a női elbeszélő énje. A táska üres lehet, de azért ott van egy forma, amibe bele lehet majd pakolni a saját dolgaidat.

PRAE.HU: Egyfajta fejlődéstörténetként is olvasható az Eggyétörve. Milyen fordulóponthoz érkezik a könyv végén a főhősnő? Egyáltalán gondoltál-e arra, hogy ez az olvasat is felmerül majd az olvasóban, volt-e ilyen célod?

A fejlődéstörténet-olvasat csak úgy merült fel, ahogy az előbb írtam: az elbeszélő elindul valahonnan (Amerika, gyerekkor), és megérkezik valahová (Magyarország, felnőttkor). Mikor írtam a novellákat, nem gondoltam erre, csak a szerkesztésnél jött ez elő. A könyv végén elérkezik a főhősnő egy végpontra (amit a szün szó jelez), de tudjuk, hogy a légzést valószínűleg nem fogja abbahagyni. A légzésgyakorlat véget ér, de a légzés nem. Ezt egy újabb kezdetnek is tekinthetjük. Rövid szünet a felvonások közt.