PRAE.HU: Hogyan indult a pályád?

1988-ban, amikor a Műegyetemen végeztem, egy kezdő építész elmehetett egy nagy állami, fél-állami vállalathoz – Közti, Lakóterv stb. – dolgozni, ahol kivárta azt a 3-5 évet, amíg kapott valamilyen komolyabb feladatot. A munkaidő után pedig otthon, második műszakban hajnali kettőig, háromig megcsinálták a maguk maszek munkáját az építészek - na én ebből nem kértem, nekem ez nem tetszett. Úgy éreztem ezt a rendszert nem rám szabták, kíváncsi is voltam, semmi vesztenivalóm nem volt, ezért 25 évesen kipróbáltam magam Ausztriában.

PRAE.HU: Akkor már tudtad, hogy saját irodát akarsz? Tudatosan figyelted mi az, amit átvennél, ami itthon működhet?

Azt, hogy saját irodát akarok, azt az egyetem után tudtam. Azzal tisztában voltam, hogy kellenek tanulóévek. A szerencsének is nagy szerepe volt: akkor volt a rendszerváltás. 1992-93-ban amikor hazajöttem, akkor borzalmas mennyiségű nyugati befektető érkezett Magyarországra és nem talált egy olyan flexibilis irodát, ahol nyelveket beszéltek, ahol megértik körülbelül, hogy mit szeretnének. Felbomló-félben lévő nagyobb cégek voltak, illetve egyéni tervezők. A közbülső, kis létszámú, fogékony, rugalmas csapat nem létezett. Ez a része volt szerencse. A tudatos az volt, hogy mindenképpen szerettem volna egy saját irodát. Azt nem tudtam elképzelni, hogy hazajövök és beleilleszkedem ebbe a fél-állami struktúrába.

Az osztrák iroda volt a minta, hogyan nem akarok irodát csinálni. Nem a munkák mennyiségével és minőségével volt a probléma, hanem a létszámmal, azt gondoltam, hogy egy 40-50 fős irodában az irodavezető elveszíti azt a kapcsolatot a többi munkatársával, ami számomra nagyon fontos a mai napig. A mi irodánk úgy működik, mint egy kicsivel nagyobb család. Miután hazajöttem, négy volt évfolyamtársammal megalapítottuk az A4 Stúdiót. Kitaláltuk azt a létszámot, amivel barátságosan tud működni az iroda, és ez a létszám gyakorlatilag azóta is állandó.Kialakult egy belső mag és ehhez kapcsolódnak még a különböző szaktervezők.

PRAE.HU: Mennyire folysz bele a napi munkába?

Mi többnyire nagy projektekben veszünk részt, ezeknek a menedzselése 90%-ban veszi el az energiáinkat - nem csak az enyémet, az irodában mindenkiét. Tetszik vagy nem tetszik, a munkánknak 5-10%-a építészet. Egy beruházót, hogy a ház szép, nem szép, megfelel-e bármilyen esztétikai követelménynek - amit mi támasztunk legtöbbször -, borzasztóan nem érdekel. A korai időszakban nagyon jó társaim voltak – és ez igaz a magánéletre és az irodára is – nagyon jó csapattársakat sikerült és sikerül találni, akik vagy az egyik vagy a másik részét leveszik a vállamról. Valamiért az utóbbi időben a menedzselés maradt rám, a többi részét meg a munkatársaimra tudom bízni.

Kijevtől Grazig a mai napig vannak társtervezőink, de vannak önálló projektjeink is. 1997-ben amikor Kijevben egy 5 csillagos szállodát kellett tervezni, nem ijedtem meg, odamentem, meghallgattam a befektetőt és terveztünk. Ez éppen nem épült meg, de végig kellett csinálni. És borzasztóan sokat tanultunk belőle. A tervezés Budapesten zajlott, a menedzsment Ausztriában ült, német befektető volt, amerikai sztenderdet kellett betartani, volt egy ukrán tervezőtársam – vele egyeztettem a terveket egy mínusz 5 fokos moziban – és minderre egy török kivitelező. Ha ezt egyszer végigcsinálod, akkor nincs olyan feladat, amit ne tudnál később megoldani. Az a fontos, hogy amikor a feladat megtalál, akkor készen állj rá, azt gondolom, hogy az elmúlt tizenvalahány év számunkra erről szólt. Bármilyen méretű, bonyolultsági fokú épületet, akárhol a bolygón, ezzel a létszámmal meg tudjunk csinálni.



PRAE.HU: Hogyan kommunikáltok az irodán belül, például egy pályázat elkészítése miként zajlik?

A munka eleje nagyon-nagyon sok beszélgetéssel zajlik, ami hetekben mérhető. Feltérképezzük a múlt és a közelmúlt példáit, összegyűjtünk rengeteg anyagot. Eltelik 2-3 hét mire az első skicc megszületik. Valamilyen szinten konszenzusnak kell születnie szóban. Onnantól felgyorsul a dolog, tévutakon nem indulunk el, koncepcionálisan elvetendő dolgokat már nem rajzolunk le.

PRAE.HU: Mindenki egyenrangúan vesz részt a munkában?

Nagyon nem szeretem azt, amikor azt látom a terveken, hogy XY és munkatársai készítették. Nálunk mindenki tényleges és tevőleges része a pályázatnak és a munkának is. Számtalanszor előfordul, hogy nem a vezetőtervező ötlete valósul meg, hanem éppen egy egyetemistáé. Például a gdanski pályázatunknál pont egy egyetemista ötletét valósítottuk meg. És utána beállunk a sorba mindnyájan.

PRAE.HU: A munkáitoknak van egy ilyen története, valakihez köthető az első gondolatcsírától a befejezésig? Arra lennék kíváncsi, hogy van-e egy egységes arculat, amit az A4 Stúdió képvisel, vagy a munkatársaktól függ, hogy éppen milyen a végeredmény, tehát sok egyéni és nem egy közös ízlést tükröz az irodátok?

Teljesen egyéni ízlést tükröző munkáink vannak. Amiben egységes az iroda, az a működése. Nem szeretem a skatulyákat, az irányzatok szerinti besorolásokat. Azt gondolom, ahhoz, hogy fiatalként kedved legyen bármit csinálni, ahhoz látnod kell, hogy ha valóban odateszed magad, van egy jó ötleted, akkor az meg is valósul.



PRAE.HU: Hogy látod, tapasztalataid szerint, a kreativitás mindenkiben megvan, csak teret kell neki engedni, vagy jól választottál munkatársakat és sikerült az önálló gondolattal rendelkező kreatív építészeket kiválasztani?

Mi viszonylag kis létszámú iroda vagyunk és a generál tervezés teljes szegmensét lefedjük a vázlattervtől a kiviteli tervig, ezért nem muszáj, hogy mindenki kreatív legyen. Három évvel ezelőtt szerettem volna egy olyan munkatársat, aki nem azt a grafikai előadás módot használja, ami már a csapból is folyik, hanem olyat, aki egy kicsit más szemlélettel működik. Amit itt láttok maketteket, azok is itt készültek, nem külső makettező cégnél, a munkafolyamat szerves részei.

PRAE.HU: Hogy választod ki a társaid?

Az irodát a volt évfolyamtársaimmal alakítottam meg, őket jól ismertem, később különváltunk, és azóta nagyon tudatosan és nagyon sok időt töltök el azzal, hogy kiválasszam a munkatársaimat kis létszám nagyon fontos, hogy mindenki pontosan tudja mi a feladata.

PRAE.HU: A tudatosság az iroda megszervezésében és a munkában nincs ellentmondásban a látszólagos kalandorsággal, a pályázatokon való részvétellel?

Nincs, szerintem megférnek egymással. Azt gondolom, hogy az első munkahely meghatározó élmény mindenki számára. Ausztriában egy olyan irodában dolgoztam, ahol szállodákat terveztünk 5 éven keresztül, terveztünk a Pamírban 4000 méter magasan síhotelt, földrengéses területen Bakuban, de Szentpéterváron, Moszkvában – ezeken a terepeken folyamatosan kreativitást igényel a beruházó és a tervező részéről is, hogy a tervezett épület a megfelelő minőségben elkészüljön és mindezt egy nemzetközi csapatban véghezvinni, olyan terepen, ami nincs előkészítve, nem kitaposott úton kell érvényesülni.

PRAE.HU: A saját generációddal, a kollegáiddal milyen a kapcsolatod? Renegát vagy a szakmán belül?

Mondhatnám, hogy semmilyen kapcsolatom sincsen. Valahogy ez így alakult. Jártam a magam útját, nem voltak előképeim. Egy dolog fontos nekem, hogy én jól érezzem magam. Közel ötven éves vagyok, ezért egyre inkább fontos, hogy az időmet kellemes közegben töltsem el. Nekem minden idő korlát, egyszerűen nem igazán fér bele sajnos, hogy a régi kollegákkal tartsam a kapcsolatot. Idő kérdése, és a lustaságom is benne van.



PRAE.HU: Gondolom a befektetőkkel ápolsz valamilyen viszonyt. Mit teszel a munkaszerzésért, vannak alternatív megoldásaid?

Gyakorlatilag munkaidőben találkozom a befektetőkkel, a beruházókkal - ami meghatározhatatlan, mivel a hétköznap összefolyik a hétvégével. Nem annyira, mint régen, mivel van három gyerekem és nagyon szeretek velük lenni. Ami fontos még nekem az a sport. Ebben a szentháromságban telik az életem: munka, család és sport.

PRAE.HU: Tehát a sport egy olyan közeg, ahol kapcsolatba léphetsz a leendő megbízóiddal?

Nem, nem nagyon jellemző, teljesen különválasztom. Golfoztam is hat éven keresztül, de egyetlenegy üzletet nem kötöttem a golfpályán. Viszont rá voltam kényszerítve, mivel ülőmunkát végzek, hogy 5-6 órát kint töltsek a szabadban. Az nekem kikapcsolódás volt, arról szólt, hogy fel tudjak készülni a következő feladatokra. A tenisz is erről szól, nem a munkaszerzésről.

PRAE.HU: Amiatt kérdeztem, mert se neked, sem a mai egyetemistáknak nem tanítják, nem tanították, és úgy látom tabu téma, hogyan szerez az építész munkát. Ezt az előző generáció nem adta át, mivel korábban, a rendszerváltás előtt nem is kellett olyan módon energiát fektetni a munkaszerzésbe, mint manapság. Neked ezt meg kellett tapasztalnod, és végülis sikeresen mozogsz ezen a pályán.

Nem, jó a kérdés, és örülök, hogy megkérdezted. Az egyetemen megkaptuk azt, amit ti is és a következő generáció is megkap, ami magas színvonalú oktatás. Ezt onnan tudom, hogy amikor az osztrák irodában dolgoztam, ahol a világ különböző pontjaiból érkeztek a munkatársak, nagyon gyorsan kiderült, hogy ki mit tud. De azt, hogy ezt a tudást hogyan váltod pénzre, azt én nem az egyetemen tanultam meg. Az egyetem alatt portásként dolgoztam az expressz ifjúsági irodában, ahol elég sok pénzt kerestem és nagyon sok életszituációt megtanultam. Ezek kétcsillagos szállodák voltak, ahová betévedt naponta 4-500 ember – 1983-84-ről beszélünk –, akiknek az ügyes-bajos dolgait meg kellett oldani. Ha megérkezünk egy idegen városba, a portás az, akivel legelőször találkozunk. Ott tanultam meg, hogy nekem kell megoldani mindent, bármilyen szituációba is kerülök, muszáj volt. A fiataloknak is azt mondom, hogy próbáljanak meg minél több élethelyzetbe belekerülni.

A munka után a mai napig mennem kell. Nem úgy van, hogy megszereztük a munkát és aztán hátradőlünk. Vannak kereskedelmi láncok, akiknek dolgozunk, de ott is meg kell küzdeni nap, mint nap a munkáért, bármikor kereshet egy másik építészt magának, hiába terveztünk 15-20 egységet a számukra.


A képre kattintva az interjút megnézheti a 6b.hu-n.

PRAE.HU: Vannak olyan házaid, amikről saját magad is bevallod, hogy nem jók, sőt. De vannak olyanok is, amik nemzetközileg - egyelőre terv szinten (szentendrei temető, szerk.) - elismertek. Ennyire szélsőséges természet vagy te is, mint a házaid? Szerinted belefér egy építész életművébe, hogy csinál rossz házakat pénzért, olyanokat ahol a beruházó érdeke érvényesül, és mellette olyanokat, ahol jó építészetet csinál?

Ahogy mondtad, ilyen szélsőséges és hullámzó természet vagyok. Nem kétséges. Az egyetemet is úgy éltem meg, hogy voltak évek, amik kimaradtak, mert egyszerűen nem érdekelt. Ne kérdezd miért! Nem érdekelt a feladat, nem érdekeltek az oktatók, nem érdekelt semmi, inkább söröztünk egy jót. Vannak olyan évek itt is, amikor valami bekattan, valami elindul és gyűrjük, nyomjuk.

Azt gondolom, mi építészek alapvetően zsoldosok vagyunk. Mi a beruházó pénzéért a saját eszközeinkkel – mivel neki nincsen fegyvere, nincsen eszköze, mi bennünk megbízik – elindulunk a csatába, és azt a csatát megvívjuk jól, rosszul. Amíg fizet, addig harcolunk, ha nem fizet, akkor hazamegyünk kávézni, ez egy ilyen dolog. Na és ez a kávézgatás az épület rovására megy.

De azok is a mieink, nem túl szépek, de a mieink. Egyetlenegy épületet sem szeretnék megtagadni, nem szeretném azt se mondani, hogy nem a mi hibánk, hogy olyanok, amilyenek. Pontosan tudom, hogy melyik ház és mi volt az a pillanat, amikor elment a dolog. Tudom melyik nap volt az, amikor fogtuk még a kezét, és másnap már nem, csak kiállítottuk azt a két számlát, ami még hátra volt.

Ami kedvet ad ahhoz, hogy minden nap bejöjjek dolgozni, azok a pályázatok. Azért, mert az ott gyűjtött tapasztalatokat a valós munkáinkba sikerül átmenteni. Azt gondolom a pályázati munkáink is közrejátszanak, hogy az utóbbi pár év termése a minőségi építészet irányába halad.

PRAE.HU: Hogy áll a szentendrei temető, aminek a terveivel Barcelonában díjat nyertetek?

Én alapvetően magánberuházóknak dolgozom tizenvalahány éve, és kicsit fenntartásaim voltak az állami és önkormányzati beruházásokkal, de ott egy kiváló csapat jött össze. Senki nem kérdőjelezte meg, hogy miért fehérbeton az az épület, miért vannak benne rozsdás oszlopok. De már a pályázati kiírás is nagyon korrekt volt. Megnyertük, utána megbíztak minket a tervezéssel – ami nem következik abból, ha megnyertél egy pályázatot. Ahogy a klasszikusok szokták mondani, hogy egy hely az mindig jobb, mint egy gyenge első. Megbíztak minket teljesen váratlanul. Nem szóltak bele a tervekbe, teljesen váratlanul – lehet, hogy ez a barcelonai siker is segített abban, hogy a terveken nem igazán kellett változtatni. Azóta teljesen váratlanul megtörtént az alapkőletétel. Szóval nem akarom elkiabálni, de jól állunk.

PRAE.HU: Látsz különbséget a hazai és a külföldi pályázatok között?

Nincs jelentős különbség a hazai és a külföldi pályázatok között, mert emberek csinálják azokat is. Létezik korrupt pályázat és létezik teljesen tiszta helyzet is. Az elmúlt öt évben részt vettünk körülbelül 40 magyar és nemzetközi pályázaton, éppen a legutolsó pályázatunknál a gdanski pályázatnál kaptam egy levelet minap, hogy egy lengyel kollega megvétózta az eredményt, mert valamilyen összeférhetetlenséget talált. Ott is van ilyen, nálunk is van ilyen. Nagyon jól tudjuk, amikor valakinek nagybátyja, évfolyamtársa ül a zsűriben. De ilyen a pályázati rendszer, ezzel kell élni, tudomásul kell venni. Lehet azt mondani, hogy akkor én nem pályázom, duzzogok és elmegyek haza, de mi szeretünk pályázni. A pályázat nekem két dologról szól: leginkább olyanokon indulunk, amit még nem terveztünk, hogy ha megtalál egy feladat, akkor készen álljunk. Még ha nem is volt olyan munkánk, de pályázaton végigcsináltuk, végiggondoltuk. Másrészt meg az ott tanult technikákat tudjuk fejleszteni, új technikákat kipróbálni.

Az interjú elkészítésében részt vett Villányi Norbert.