Első ránézésre egészen ronda a ház, mégis győz a keleti blokk romantikája és akkor már szép. A földszinti folyosón műszőr borítású, legalább ötméteres hasáb nyújtózik.Benczúr Emesétől látni hasonlókat és tényleg ő az elkövető. Szinte ingerel, hogy ráüljek. Magentás-rózsaszínes, hosszú plüss szőröket tekergetve nézem falon lévő másik munkáját, vaslemezre applikált, kis villogó mütyüröket, melyek a Get Far feliratot képzik. Egyelőre nem tudni mitől kell distanciát tartanom, de arányos gondolatnak tetszik. Ülepem elválik a szőranya érintésétől, ami a To Be Touched szöveget rejti önmagán, a betűk helye precízen kiborotválva a plüssből, mely ad egyfajta erotikus felhangot a munkának.

A földszint egyik szobájában Fodor János válogatott munkáit találom, azokat, amiket úgy lehet szeretni, nem szeretni. Két monitoron két különböző videó. Az egyiken Fodor "urbanista" gegfotói követik egymást, slide show formájában, melyek jól reflektálnak a környezetünkben felhalmozódó vizuális rétegezettségre, melyeket kompozícióival még tovább bonyolít. A másikon a Bethanienben való tartózkodása során készült rövidebb videók futnak. Helyszín: ugyanaz a szoba, a szereplő állatorvosi ló, maga a művész. Világos tartalmak, magának való látásmód, Fodor szeret egyedül lenni.

A szemközti szoba projekciója Sugár János egyik korábbi BBS filmje a Do you know my method? Fekete-fehér, filmről digitalizált videó, nagyon-nagyon lassú. De pont ez a vontatottság adja meg a teret a végkifejletnek, a katarzist a cirkusz miliője erősíti. A komótos kameramozgást robbanékony dinamikával töri meg a késdobáló jelenet, majd újra lassul a film.

A középső szinten egy Szacsvay Pál-installáció uralja a nagytermet, valaha ez lehetett a tárgyaló. Empire in Different Colours. Kilenc posztamensen különböző méretű fénymásolatok az Empire könyvről. Minden fénymásolat más-más színű, és a növekvő sorrend, valamint a posztamensek alkotta városszerű kontúrok jól reflektálnak a könyv és utóélete által felvetett problematikára. – A könyvet két marxista filozófus Antonio Negri és Michael Hardt szerkesztette, és annak idején a nemzetállamok, a globalizmus, valamint egyéb posztmodern problémákkal foglalkozó irodalom bestsellere volt. – Ezt egészíti ki egy videó (A Walk Through Empire), globalista-turista stílusban.

A szoba másik felében Gerhes Gábor három kiállított fotójának egyike található - Lumberjack at rest. Hatalmas nagyítás, éles expozíció, rajta két fiatalember. Egyikük fejszét tart kezében, fekszik, a másik ül, készsége egy tuskóban nyugszik. Gerhes-féle kompozíció, előre berendezett, megfestett elő- és háttér, rajtuk a kompozíció hőseivel. Szeretem Gerhes képeit, bár ezt néha tagadom. A folyósón Fabricius Anna fotósorozata - Átmeneti Társaság. A fotóshölgy egyik erősen feminista pulzálású munkája. Támadásra kész, serpenyőt szorongató; vagy éppen sarokban, fotelben kuporgó nőszemélyek. Nőként talán többet jelentene, de hiába nézem, nem érzem a jelentést.

A folyosóról nyíló újabb hatalmas térben Szűcs Attila festményei Postcards from Lidice. Itt, mint rájöttem, minél messzebbről nézi az ember, annál érdekesebbek a részletek. A képet tíz darab kisebb-nagyobb festmény adja, mozaikszerűen elhelyezve a vertikumon. A képek egy tájat ábrázolnak, annak részleteiben. Az alkotás alapja egy talált képeslap, mely egy messziről exponált kép, rajta a széles tájban szinte elvesző emberalakokkal, akik hosszú sorban kanyarognak egy ösvényen. Az eredeti kép talált tárgy, egy cseh koncentrációs tábor "katasztrófaturizmusának" kordokumentuma.

Az egykori fürdőszoba előterében László Gergely mutat nekünk olyan fotókat, melyek minden jóérzésű anyuka szekrényében megtalálhatóak egy kartondobozban (Kádár István képeiről). Itt a koncepció a nagyapa. Ő azért érdekes, mert sokat utazott. Szocreál James Bond, csak szép lányok helyett párttitkárok, öltönyös eminenciások szerepelnek a képeken. A fali monitoron a nagyapa mesél múltjáról, pontosabban arról a múltról, melyet a képeket nézegetve újra átél. Ezek a képek aztán a szemközti falon is megtalálhatóak, meg egy vitrinben elhelyezve. Mindent összevetve inkább illenék a mű egy múlttal foglalkozó kiállítás kereteibe, mint erre a helyre, ahová egyáltalán nem.

Ezek után üdítőleg hat rám az egykori fürdőszoba. A kiállítás legjobban installált munkája (PP contact) Katarina Sevic és Majoros Zita- PP Group közös projektje. Kék csempeborítású falak, szemközt- szemmagasságban az lcd képernyő, mint egy fürdőszobai tükör. Közelre komponált kép, két fiatal leány (maguk az alkotók) szemlátomást teljességgel belefeledkeznek valami pepecs játékba, hogy mibe, az hamar világossá válik. Egymás kontaktlencséit cserélgetik szorgalmasan: szembenyúlás, lencsekivétel, lencsemosás, átadás, másik lencse behelyezése. Mint egy loop, de nem az, a lányok vörös, könnyező szemekkel fédelődnek át a feketébe, hogy aztán újra induljon a rítus. Könnyed, költői, nőies, de pár perc után az empatikus reflexektől nekem is könnybe lábad a szemem, így otthagyom őket.

A harmadik szinten a lépcsőtől balra egy újabb Szacsvay munka, ami ezúttal az Another finger exercise címet viseli. Szacsvaynál mindig is erősek voltak a politikai-társadalmi változásokra való szimultán reakciók. Ez esetben, egy európa úniós ünnep tudósítása van összevágva a saját lakásában felvett anyaggal. Katonák ütemes mozgásai, pattogó parancsszavak, míg felesége egy karosszékben ülve ujjaival végez hasonlóan militarista gesztusokat, azok ritmikus fel-le emelgetésével. Ez a fő motívum, melyet néha felvált az archív anyag, de mindvégig hallatszanak a TV-felvétel hangjai, valamint a művész, feleségének adott, instrukciói.

A másik szoba két Gerhes fotót kínál, melyek a lentebb elkezdett ciklus folytatásai (Far from Home, Capture of action with uncertain outcome).

Fáradt szememet Braun András képei tornáztatják meg, a válogatás az Önindító címet viseli. Nem is kell a mesterséges fény, Braun képei a hatalmas ablakon beáradó fényből merítik a napenergiát, melyet a pszichedelikus vonalminták, mint valami lencserendszer, lövellnek ránk vissza. Elvetemült ember, nagyszerű festő. Nem érzem azt, hogy talán...

A hirtelen megzavarodott horizontot Komoróczky Tamás videóján próbálom visszanyerni. When Johnny Goes Marching Home, alatta Jim Jarmusch Dead man-jének egyik epikus Lou Reed gitárszólójával. Ha Sugár videója lassú, ez még inkább az, de míg előbbinél a gondolat kibontásához kell az idő, itt a technika hordozza magában a sebességet, ugyanis high speed kamerával történt a felvétel, ami több száz képkocka/másodpercet képes rögzíteni. Fix kamera, szépen vágott képek, a felvételen gyümölcsök és egyéb tereptárgyak kapnak golyót testükbe, hogy aztán millió darabra szakadtan, komótosan hulljanak szét, mi pedig elgondolkodhatunk és újrafogalmazhatjuk a térről-időről alkotott koncepcióinkat. Egyetlen probléma csak a felbontással van, ezek a kamerák ugyanis rendkívül pixeles képeket adnak, mely a projektoros felhasználásnál tovább romlik. De tekintve, hogy Komoróczkynál a festőiség alapmotívum, ez nem róható fel bűnnek.

Utolsó etapként Németh Hajnal Gogo 04 - minimal instruction című videójának táncosnői szórakoztatnak, szintén vetítve, ami főleg akkor szép, mikor pár vagányabb kissrác pacsizza a falat, annak reményében, hogy kis kezük majd szép piros foltot hagy a kisasszonyok popsiján. Négy táncos, négy kamera. A helyzet attól furcsa, hogy ezúttal nem az asztalon ropják, hanem mindegyikük egy külön kamerának táncol, ugyanazon térben, ugyanarra a zenére. Ettől az egész dolog, kiemelve eredeti közegéből, furcsán valóssá válik, kb. olyan, mint mikor a politikusok öltönyben, gumicsizmában mennek a gátra beszédet tartani. Valahogy emberibb az egész, de ezzel együtt mosolyogtató is. Mindez szépen szerkesztve, humorral, azzal a profizmussal és maximalizmussal, mely Németh munkáját általában jellemzi....

A szemközti kubai nagykövetségről üvöltő, éktelen fieszta kíséretében hagyom el az épületet, hogy villamossal Mitte-be, Berlin művészileg legdinamikusabban fejlődő kerületébe helyezzem át magam. Cél a Locally beleived, előző kiállítás kistestvére.

Veteranenstrasse-Galerie Bergstübl. Hegyikocsmácska Galéria. Németül szebben hangzik. A galéria a tulajdonképpeni Bergstübl (ami egy bár) fölött helyezkedik el egy kb.100 nm-es térben. Fehér falak, ideális-neutrális helyszín. Nagy ablakok, fény bőven, a nyílászárókból szép kilátás nyílik a szemközti parkra. Rögtön a bejárattal szemközti falon St. Auby Tamás IPUT énjének egy darabja. Neutral Weaponfree Near East European Fluxus Green Zone. Egy bekeretezett plakát, mely az említett fiktív térségbe tartozó, egyébként valós, európai államokat jelöli, zölddel kiemelve a többi állam közül, Skandináviától Görögországig egy nagy zöld moszatként uralva a kontinenst. St. Auby. Fluxus. Két olyan érv, ami erősen próbára tesz. Mellette egy fejhallgatóból lehet türelmesen kompozíciókat hallgatni, Vető János (Nah Te) zenéje, St. Auby szövegek. Ezek az NEWNEEFLUGREEZ-be tartozó országok himnuszai, a szavak ugyanazok, csak más variánsok jellemeznek egy-egy országot. A szöveg telitalálat, a zene már kevésbé, aki érdeklődik, járjon utána.

Egy sötétebb szobában található El Hassan Róza - R. thinking/dreaming about overpopulation című munkájának egyik darabja, videó dokumentumok a művész akcióiról. Véradás egy törölközőn fekve, melyen Jasser Arafat vért ad, mindezt a világ különböző pontjain eljátszva (The blood donation performance Belgrade, Budapest, Zurich). Sajnos a kamerahasználat olyan, hogy tengeribeteg lesz, aki két percnél tovább nézi. Az akciók dokumentálása alapvetően szükséges lehet, de a minőség még semminek se ment a rovására. Identitás kontra túlnépesedés, kis szerepjáték. A konceptuális művészet iskolapéldája, de az iskolát én sosem szerettem igazán.

A koncept további manifesztációi Lucas Lenglet alkotásának megkerülésével tekinthetőek meg. Egy szöveg a falon a cím születését magyarázza, valamint I am overpopulation feliratú, narancssárga pólók függnek alá a mennyezetről.

Tőlük balra újra Szacsvay. Két monitoron egy korábbi akciója, ami Angliához fűződik egy ösztöndíja kapcsán. A projekt lényege, hogy embereket hívott fel teljesen random, hadd töltsön el az illető lakásában, privát környezetében egy kis időt. Az egyik felvételen a telefonos megkeresések dokumentációja zajlik, a másik monitoron pedig azok a felvételek láthatóak, amik ott készültek, ahová tényleg sikerült bejutnia egy rövid intervallumra. I'm home when I'm not. A cím találó és előrevetíti a webkamerák világát, valamint a távjelenlét problematikáját is.

Az előbb említett Lucas Lenglet kakukktojásnak tűnhet, de szerencsére nem a nemzeti hovatartozás, hanem a sokszínűség, valamint a kurátori elképzelésbe való illeszkedés volt hangsúlyos. Lenglet holland származású, Berlinben él, a Bethanien művészház ösztöndíjasa volt. Fő területe az installáció, melyek mindig valamiféle politikai többlettel vannak ellátva. Itt például egy talált tárgy nyert új formát, jelesen egy fehér, katonai, téli álcaháló lett applikálva egy alumínium keretre (no title, two screens). A ready made camouflage tehát egy művészeti objektummá vált, mely a maga terebélyes hosszával még inkább erősíti annak immanens jelentéseit.

A sarokba állítva Kis Varsóék műalkotása: A zászló. Ez egy bronzból öntött szobor, egy megmerevedett jelkép. Havas Bálint és Gálik András újabb maximájával van dolgunk. Pont ettől szép és érdekes, hogy önmagán kívül semmit sem jelent és mindent. Totális. A zászló. Sikereik pont az ilyen alkotásokból erednek, persze saját mítoszuk megteremtésén-ápolásán túl. Üres jelentés, melyet bármivel felruházhatunk, de nem érdemes, ez csak zászló marad, etnikai-nemi-politikai vonzatok nélkül.

Utolsó alkotásként pedig egy újabb Sugár-videó szemlélhető, Typwriter of the illiterate címmel. Szintén erős darab. Az egyik, már jócskán elavult, morfoló szoftvert használva egy központi objektumra, a legendás Kalaschnikov AK- 47 típusú gépfegyverre élezi ki a videót. Azért dinamikus munka, mert a koncept, a cím, a központi téma, valamint a hanganyag is erősíti egymást. Egymásba morfolódó képek, ami közös: a fegyver. Szerencsés választás a szoftver, hiszen adott képpontok megfeleltetése két képen, nem szimpla fade efektet hoz létre, hanem a megadott pontok által irányítva az egyik kép átalakul a másikká. Szavak helyett géppuskalövés-szerű dobszóló kíséri a művet. Ami a felvilágosult világban szó és a politikai korrektség, az a létük fennmaradásáért küzdő államokban a fegyver. Mint egy közös nyelv...
Elköszönök a kis galériától és a szemközti arabnál próbálom leltározni, mi is az én általános, vagy lokális hitem..

Az alapkoncepciót kigondoló Németh Hajnal, valamint a kurátor Peter Lang tényleg nagyszerű kiállítást hozott létre, ráadásul két helyszínre. Jól válogatott munkák, megérdemelten szereplő művészek. A helyszínek közül talán a volt mongol nagykövetség nem volt a legszerencsésebb, már városbéli szituációját illetően. Mindenesetre, jó lenne, ha nem csak főleg kulturális évadok keretein belül, mint például a német Ungarischer Akzent, jöhetnének számításba magyar művészek munkái, hanem azért, mert világos, hogy Magyarország nem elszigetelt állam, hanem friss, eredeti, ropogós gondolatok fogannak meg és öltenek testet, melyek különféle médiumokon keresztül, a klasszikus művészeti ágaktól a videó művészetig, adnak számot tehetségről, szakmai tudásról, felkészültségről és arról, hogy a kortárs képzőművész fogalma nem eszköz, nem cél, hanem eredmény.

A két kiállítás 2006 szeptember 28. és október 18. között volt látogatható.
Kiállítók: Sugár János, Fodor János, Fabricius Anna, Benczúr Emese, Szacsva y Pál, Gerhes Gábor, Szűcs Attila, László Gergely, PP Group (Katarina Sevic, Majoros Zita), Németh Hajnal, Komoróczky Tamás, Braun András, El Hassan Róza, Lucas Lenglet, IPUT+Co.(St.AubyTamás/ Nah Te), Kis Varsó