bezár
 

gyerek

2010. 10. 13.
Mesék és gyerekkönyvek következő generációja
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
A könyves világot talán alapjaiban átalakító e-forradalom a mesepiacon is követeli a maga paradigmaváltását. Technikailag már egyre több megoldás lehetséges, egyre több ötlet kivitelezése. A szükséges eszközök és kütyük pedig tíz éven belül minden háztartásnak olyan természetes részei lesznek, mint ma például egy TV vagy számítógép.

Hogyan meséltek neked? Vagy inkább: mit csináltál egy mesekönyvvel, amikor nem ülhettél nagymamád ölébe a muskátlis tornác legyektől zsongó nyári csendjében belefeledkezve áradó mesélőjének varázsos boszorkány-erdeibe? Vagy akkor, amikor szüleid róka-meséi érthetetlen írógépelt papírosokon várták a szépen kikérlelt felolvasót? Vagy akkor, amikor a mesekönyv csak este nyílt ki, fogmosás után? Vagy akkor, amikor már kívülről fújtad a TV alatti szekrény kincseskamrájának összes rajzfilmjét? Amikor még olvasni nem, vagy csak épp hogy tudtál, és a benned izgő-mozgó fantázia kitüremkedett, s bele akartál folyni, alakítani a mesét?



Ekkor kerültek elő a színezők, később talán a „fejezd be te a mesét” típusú könyvek, a kettő között pedig a három dimenzióssá nyitható, méretes táblaképeket egymás után sorakoztató mesealbumok, a narratívát továbbmozdító nyelvecskékkel és papírfogaskerekekkel – a banya így dugta be Jancsit és Juliskát a kemencébe, a hét törpe így tudott a bányába jutni, Csipkerózsika valahogy így ült fel álmából. Kaland volt egy-egy ilyen, a zöld és kék élőhalottá festett Mátyás királytól kezdve a legókatonákkal feltuningolt 3D oltárképekig. Kaland és készségfejlesztés – olvasni tanulás, vonalkövetés, színezés, képmásolás, színtan, térrendezés stb.



(Megjegyzés: Ennél a videónál vonatkoztassunk el a zenétől...)

Hogyan mesélsz te? Mit adsz porontyod kezébe, ha nem érsz rá? Az otthoni DVD store egy valós alternatíva, a játékkonzol szintén, az interaktív mese-honlapok és -szoftverek szintén –, a gyerekosztályokon pedig kifogyhatatlan mennyiségben hemzsegnek a színes-szagos, mozgó, röfögő, zenélő, illatozó színezők és könyvek, jobb esetben egy mesefranchise kiegészítőjeként. (Az ún. mutáns könyvekről minőségi okok miatt inkább most egy sort se.)



S mi lesz mindez után? A hamarosan megszülető, következő generáció meséinek és könyveinek milyen jellemzői, milyen főbb irányok szerinti elrendeződése lesz? A könyves világot talán alapjaiban átalakító e-forradalom a mesepiacon is követeli a maga paradigmaváltását. Technikailag már egyre több megoldás lehetséges, egyre több ötlet kivitelezése – ha még nem, de van ötlet, akkor holnap már igen, ilyen az e-logika. A szükséges eszközök és kütyük tíz éven belül minden háztartás olyan természetes részei lesznek, mint ma pl. egy TV vagy számítógép.
gyerekkönyvek jövője

Okostelefonok, e-könyvek, érintőképernyők, X generációs iPadok stb. Animációkkal és videókkal organikusan összenövő szövegek, hangsáv varázsos muzsikával, audióeffektekkel és választható felolvasóval, ujjbegynyomással alakítható folytatású meselabirintusok, átszínezhető figurák, életre kelő szövegdarabok. Lenyűgöző világok – elsőre mindenképp. S ha nem értjük félre, s utasítjuk el élből egy születő technika első kísérleteit, hanem a megfelelő helyén kezeljük a létrejött termékeket, akkor működni is fog, akkor a megfelelő mértékben jól szerveződik át a világ – minket pedig nem az új és még ismeretlen kritikai alapú elutasítása, hanem életünkbe egészséges arányban történő integrálása fog izgatni és mozgatni.



Nem gondolom, hogy a cikkbe illusztrációként illesztett videók által felvillantott e-mesék várható népszerűsége és általános elterjedése helyettesíteni fogja a jövő nagymamái és nagypapái, az ágy mellé telepedő szülők meséit – a személyességet, a szeretett hang élményét, a közelséget. Azt sem, hogy minden esetben alkalmazhatók és bevethetők lesznek, és azt sem, hogy miattuk majd nem fognak zsírkrétával vagy mindent összefröcskölő vízfestékkel színezni a gyerekek, s bizonyos szenzomotoros készségeik és ettől függő kompetenciacsíráik majd idő előtt elsorvadnak. (A nyál- és törésálló, valamint szétszerelhetetlenül és megvizsgálhatatlanul összerakott, nem mérgező, azaz rágható anyagból gyártott készülékek piacra kerülése pedig csak technikai kérdés...)
gyerekkönyvek jövője
Inkább azt gondolom, hogy megtalálják megfelelő helyüket – vagyok annyira naiv, hogy azt hiszem, hogy egy egészséges világlátású családban minden a megfelelő helyre kerül, minden harmonikusan van jelen – az ősidőkből öröklött meséléstechnikák ugyanúgy, mint a technikai evolúció termékei. S azt hiszem, mindkettőnek helye is van, sőt: szerepe egy gyerek fejlődésében. Mozgásra, természetre, ölelésre, állatokra, koszra, társadalmi normákra ugyanúgy szüksége van, ahogy készségfejlesztő játékokra, és ahogy életkora értelmi képességeit szem előtt tartó módon tervezett és kivitelezett kütyükre és alkalmazásokra – hogy ne váljon belőle se érzelmi, se testi, se funkcionális, se digitális analfabéta.



Kütyükre és alkalmazásokra egyre inkább, egészen kis korától fogva... Miért? Mert ahogy cseperedik-növekszik, egyre több gép, elektronikai eszköz, program és alkalmazás veszi körül, s ezek az élet vagy az életben maradás szükséges velejárói és feltételei. Erre is, a gépek használatára is egészen kis kortól kezdve kondicionálni kell. Hogy természetes legyen a közelségük, hogy természetes legyen a használatuk, hogy évekkel-évtizedekkel később ilyen szempontrendszer szerint se keserítse meg az életét az ingerszegény gyerekkor.



Képek forrása: Media Art by Students

A leadkép forrás: Thomas Pindelski

prae.hu


Kapcsolódó cikkek


nyomtat

Szerzők

-- Pál Dániel Levente --


További írások a rovatból

Schein Gábor Apa átváltozott című könyvéről (Pagony, 2024, Budapest)
A Kortárs novemberi számának bemutatójáról

Más művészeti ágakról

Tudósítás a "Szaporodnak a jelek" című Esterházy-konferencia első napjáról
Dombai Dóra: Veszélyes lehet a mozi - a könyvbemutató
Kurátori bevezető


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés