A fény paradox viselkedése a művészet számára nélkülözhetetlen sajátosság. Láttatni képes, kirajzol, így valamit eltakar, de hiányával képes mindent elfedni. Jelen van, csak másképp. Az árnyék, mint a fény kreációja, tehát mindenképpen másodlagos. Ha nincs fény, nincs árnyék. Akkor sötétség van.

Az 1986-ban kezdődött Rembrandt Research Project eredményeként a Rembrandtnak tulajdonított 340 rézkarc száma mára 290-re csökkent. A szegedi tárlat Rembrandt grafikai munkásságának 72 művét mutatja be (64 eredetit és 8 másolatot), időrendben követve a művész életútját, egészen a 1630-as évektől az 1650-es években készített alkotásokig.

Rembrandt életének több mint harminc évében foglalkozott rézkarcok létrehozásával. Az első munkája 1628-ra datálódik, utolsó művét 1661-ben készítette el. A Női akt nyíllal után valószínűleg gyengülő látása miatt felhagyott a grafikai megoldásokkal. A tárlat leporellója a rézkarcok előállításának eljárását részletezi, különös hangsúlyt helyezve a mester újítási kísérleteire. Átlépni a már meglévőn. Megrajzolni egy új vonalat. A rézkarcok készítéséhez használt savas maratás mellett Rembrandt – többek között – a hidegtűs mélyítéssel kísérletezett, melynek eredményeként a vonalak mentén sorja keletkezik. Ennek köszönhetően a nyomtatáskor kapott kép puhább, bársonyosabb hatást mutat, az árnyék mélyül, a fekete és a fehér nem egymás ellenpontjaként értelmeződnek, hanem összekapcsolódásuk produktumára kerül a hangsúly. Hogy van átmenet. Van közös kreáció. Van közös játék. A tárlat közepére nemcsak a textus lesz úgymond világos – a jó múzeumlátogató is alkalmassá válik a leírtak felismerésére.

A rézkarcok készítésekor a művész az árnyék vonalait húzza. A fényben gondolkodik és annak kivetülését jeleníti meg. A hangsúly tolódik. A fény néha háttérként működve helyezi az árnyékolt alakokat a vázlatszerűen megjelenített tér központjába, de még szuggesztívebbek azok a képek, ahol a sötétség súlyosságát törik meg a felbukkanó fényforrások.

Közel kell kerülni a képekhez, ez esetben szó szerint. A Rembrandt-rézkarcok többsége ugyanis igen kisméretű, a legnagyobbak is éppen elérik egy A/4-es rajzlap nagyságát. A bibliai témájú és zsánerképek mellett a kiállítás kétségkívül legizgalmasabb része az önarcképeket, fejtanulmányokat megjelenítő műveket gyűjti egybe. A kronologikus elrendezés mellett, a tematikát nézve, magának az arcnak jut a vezető pozíció. Az arc a humánum kivetülésének vászna, a megjelenítésének legsokrétűbb lehetősége. Nemcsak az ember pillanatnyi emócióinak leképezése válik fontossá. Árnyékolni kell az arcot, barázdálni, így megvilágítani, melynek következményeként történet rendelődik hozzá. A rembrandti művészet- és életfelfogás ezen felelősséggel járó felismerés példája.

Rembrandt maga végezte a lapok nyomtatását és egyes témákat többször, különböző változtatásokkal készített el. A Lázár feltámadása című alkotásból 12 változatot ismerünk. Nem csoda hát, hogy önarcképek létrehozásának kiemelt jelentősége volt a művész életművében. A részletek transzformálásával különböző történetmagok jönnek létre. Kísérletek és változások. Önarcképek és öndefiniálás és akkor vallomás. Az én története. Ez mindenképpen felelősséggel jár. Ezért fontos, hogy hová kerül az árnyék. Vagy még inkább a fény.