film
2010. 09. 17.
CineFest 2010. Vol. 2. - Pénteki ajánló
![CineFest 2010. Vol. 2. - Pénteki ajánló](data/_cache/2010-09-17/16836s_2957_220x220.jpg)
A CineFestnek otthont nyújtó és főhadiszállást biztosító miskolci Művészetek Háza art mozitermeinek egyikében, a Béke teremben a mai nap folyamán konferenciális keretek között derítenek fényt arra, KI VOLT KORDA ZOLTÁN? A konferencia maga 14 órakor veszi kezdetét Báron György elnöklése mellett, olyan meghívott előadókkal, mint Charles Drazin, David Korda, Takács Ferenc, Steve Kovacs. Ha lehet, talán még ennél is izgalmasabb, hogy a CineClassics sorozatban, a CineFest filmtörténeti programsorozatában információs vetítések is sorakoznak, így klasszikus és szinte láthatatlan némafilmeknek lehet az ember ma itt Miskolcon a szemtanúja, vetítik például Korda Sándor Sámson és Delila című művét 1922-ből vagy Kertész Mihály 1923-as filmjét, Az ifjú Medardust. Megtekinthető Korda Zoltán The Four Feathers című 1939-es rendezése is.
![The Four Feathers The Four Feathers](prae/content/articles/16837.jpg)
Ha azonban nem a filmtörténeti relikviákra szavazunk, akkor is hihetetlen ajánlatokkal kápráztat el ma a CineFest. 18 órakor hazánkban először itt Miskolcon lesz látható Courtney Hunt Frozen River (A befagyott folyó) című mozija. A befagyott folyót a Sundance Film Festival zsűrije nagydíjjal jutalmazta dráma kategóriában, a Hamburgi Filmfesztiválon a kritikusok díját nyerte el, két Oscar-díjra is jelölték, és így tovább. Apropó Oscar-díjak: megismétlik ma Lee Daniels Precious című botrányos és agyondíjazott filmjét is, aminek szintén itt a CineFesten volt a hazai premierje. (Írásunk a filmről A (z)síron túli boldogság címmel itt olvasható.) A SZUPER 8 FILMKLUB keretében Vágvölgyi B. András Kolorádó Kid című mozija is a fesztiválközönség elé kerül. Ezt 22 órakor ismét egy kanadai zseni, Vincenzo Natali legújabb mozija, a Hibrid (Splice) követi. Vincenzo Natali filmjeiben újra és újra mérnöki precizitással és konok következetességgel állít körmönfont csapdákat hőseinek. A Hibrid a filmtörténet egy állandóan visszatérő toposzára, teremtő és teremtmény kapcsolatára ad újabb variációt, tudományos-fantasztikus keretek között készítve diagnózist az alkotó emberről.
![Hibrid Hibrid](prae/content/articles/16838.jpg)
A karizmatikus fesztiválprogram közben a következőket javasolhatjuk lazításul: rövidfilmek, Jameson nedű, BEAT DIS koncert és esőcsepp számlálás álmos szemekkel.

További írások a rovatból
Más művészeti ágakról
[ESCAPE] – A Donkihóte-projekt az Örkény István Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad közös produkciójában
Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje