Az Új vizeken sorozat három legújabb kötetét mutatja be a főszerkesztő, és bevezető szöveg helyett rögtön, jobbfajta vendéglátóhoz illően, aperitiffel kínál: három étvágygerjesztő verssel. Simon Adri a kötet utolsó darabját választja, Turczi reméli, hogy ki fog derülni, miért az utolsót, de nem. Az Idegidő, terrortér elég komoly ütés az üres gyomornak, tankok és kardántengelyek, sújtólégszomj és sebláz, a sűrű, hideg képek szorításából csak a „Hússzín Ikea-háló” tonettbútora ment meg – azt hiszem, megment, ám visszatér a hidegrázás, a börtön a „szent roncsautóföldön”.

Magyari Andi a (tatjána képeslapot ír)-ban legalább valami lágy, bús romantikát sejtet, hiába járt le az „anyeginek kora” és az öreg hercegeké, meg nem is „táncolnak porszemek a napsugársávban”, és van „gyanúsan foltos matrac”, mégis. Boldogh Dezső az első verset választja, és tudjuk, miért az elsőt: ellenpontozni az előbbi utolsót. Megfesti a Nephilimi portrét, özön lények és egy bolygónyi pária tündökölnek és a Nap, évszakok váltják egymást, öröklét és vízözön. Kifejezetten jól jön Turczi kérdése, hogy aztán olvastátok-e egymás könyvét? Feloldoz a válasz, egyszerre egy nagy, határozott igen.

És akkor kezdjük a címekkel, mint szokás. Ugye, azt hiszed, a Komplemente csakis a komplementerrel lehet összefüggésben, legfeljebb a komplimenttel. Simon találta ki a szót a naplementében haladó kompra. A Barack mint első címötlet helyett lényegesen izgalmasabb megoldás. A belső tipográfia, a szürke lapok jól kiegészítik a naplementés színességet. Magyari Sztorija az, ami: történetek nőkről, női sorsokról, női identitásról – egy alkalommal szót kap egy férfi is. Nem tiltakozik kétségbeesetten a női kötet megjelölés ellen: én írtam, mi lenne más, kérdezi.

Boldogh Éjszakai Kamionos címválasztását Turczi így foglalja össze: „van jogsid, éjszaka is vezetsz”. A költő egyetért, mint abban, hogy ő a mikrótól elindulva a makróig halad. Hexameterekben a hétköznapokban. Kötött formát használ, az „idő dönti el, melyiket”. Különféle korszakaiban vissza-visszatér az előzményekhez, előző kötethez, mégis új minőséget hoz a hasonló szövegvilág. A Gyalogbeszédek a ciklusok összekötői, egyben szintézisversekként működnek. Boldogh felolvas: „A szépszemű itt ült nem hiszed őt sem alszik a lélek lát feketét / jobb feleden – mondjuk így – a világnyi űr / bal feleden a távozás köztes létei / aztán az éjszakák szent vizében az örvény-alak / először a lélekmunkát végezni el / az elme álmában megírja a maga remekműveit / eljön a sorsfonók-kimérte csend / eljön a rajongások éjszakája”.

Magyari úgy véli, kötetében nincs egységes lírai én, „túl sokan nyüzsögnek” benne. Sylvia Plath sorsa, öngyilkossága, Ted Hughes szövegei (Születésnapi levelek), az azokkal vonható irodalmi párhuzam mind formálták verseit. A fejében megszólaló „sötét hangok” pedig létrehoztak egy alakot, Sophia Portert, az ő történetei – önálló ciklusként – elválnak a többitől. „Mintha egy fordítás lenne”, úgy érezte az első, megszülető Porter-versről. A kötetet drámai monológok alkotják, mindenféle nők mindenféle élethelyzetben, melyen egy szakítástörténet ível végig. A (vénlány)-t halljuk tőle:„azt hiszik, unikum vagyok. pedig a hiány, amit magamban / őrzök, ismerős mindnek. mégse / szívesen ülnek le velem kávézni, se vásárolni nem jönnek, a nőorvos / telefonszámát sután palástolt fölénnyel adják meg, mintha próbababa / volnék, akinek a két lába közé a sekély / vágatot ha bekarcolják, legfeljebb viccnek hat. mit tudják, hogy idebenn / a vénáimban miféle mákony áramlik néha”.

Simon szonettformát használ szívesen, van, hogy foglalkozik szótagszámmal, van, hogy nem. Szabadverset nem szeret, nem tud írni, mondja, és vall szövegeinek magánéleti vonatkozásairól, arról, hogy nem mentesek a személyességtől, viharos szerelmek vetületei csapódnak le bennük. Az Őszi lidókainban így: „ha megengeded – ami engem igazán lenyűgöz: / az égő ínylobért, gennyedt állkapocsért bűnös, / romlott zápfogat régen kihúzni lehetett csupán, / ha sajgó idegektől sípolt az árnyas délután? / S a fájdalom, a zsigeri, a csillapíthatatlan, / hol volt előbb: fogorvosi székben vagy szavakban? / Csendes válságok peregnek rám is e napokban. / Szívembe injektálva most van még egy halottam”.

A szerzőktől még egy-egy cím, Simon a Kémiát, Boldogh az EGY P.GY.--KÖVETŐ ELSZÓRT FELJEGYZÉSEI a Lövőház utcábant, Magyari a Félve ért olvassa fel.

Végül a fülszövegek (fül híján utószó) kapcsán Turczi a szerző és méltatója közötti együttműködésről, -gondolkodásról beszél. Simon Adrit Janox Beethoven egyetemes muzsikájához hasonlítja, Petőcz András szerint Boldogh Dezső „valami olyat szállít, amit más nem képes szállítani”. Vigasz és tapintat, ezek Marno János kulcsszavai Magyari Andrea költészetéhez, „bár a szavakkal mint kulcsokkal tanácsos óvatosabban bánni. Egyszerűbb, ha bizalmunkat helyezzük a zárba. Zárba a bizalmunkkal!”, utószónak ez itt is megteszi.