JAMBOREE PRODUKCIÓS IRODA (JPI): Szakértők szerint a Woodstoki fesztivál legnagyobb eseménye a TYA fellépése volt. Hogy látod ezt igy négy évtized távolságból? Milyen élmény volt?

Alvin Lee: Woodstok különleges volt az emberek miatt. Teljesen más időket éltünk. A 60-as évek életérzése, a remények, várakozások és a fiatalok tenni akarása itatott át mindent. Egységbe kovácsolt minket a közös cél a háború és a fennálló rendszer ellen való fellépés. Mindez nem állt a zene útjában, sőt.. A dolgok jobbra fordultak, de ahogy telt az idő és lankadt a figyelmünk, minden visszafordult önmagába.

JPI: A hatvanas-hetvenes évek fordulója a nagy gitáros nemzedék ideje volt. Ki/kik azok az egyéniségek, akik a legnagyobb hatással voltak rád kortársaid közül?

Alvin Lee: Minden zenésztársamat nagyra értékelem, de akik a legnagyobb hatással voltak rám, azok az ötvenes évek nagy előadói, úgy mint Scotty Moore, Chuck Berry, és Franny Beecher. Korábbról jazz gitárosok, mint Charlie Christian, Barney Kessel és Wes Montgomery. Bluesban Freddie, BB és Albert King városi hangzását részesítettem előnyben, de igazi szenvedélyem Big Bill Broonzy, Lonnie Johnson és John Lee Hooker country blues zenéje volt. Ezek a hátosok forrtak egybe majd hoztak létre valami nagyon érdekeset és izgalmasat, mikor elkaptt a Rock & Roll.

JPI: Mit gondolsz a tiédet követő generációról?

Alvin Lee: Kiváló zenészek vannak feltörőben, csak az a kérdés, hogy képesek-e megőrizni egyediségüket ebben az X Faktor és Big Brother uralta világban. Nehéz lehet manapság valóban megismerni a zenét és megtanulni hangszeren játszani, miközben videójátékok és a modern világ hi-tech eszközei árasztják el a fiatalok életét. Amikor én kezdtem zenélni, még televíziónk sem volt, és ennek nagyon örülök. Nem hiszem, hogy napi négy órát gyakoroltam volna, ha van otthon Playstation.

JPI: Hallasz manapság eredeti dalokat, vagy a te generációd már letett mindent az asztalra?

Alvin Lee: Még közel sem valósítottunk meg mindent, a mai napig is csináljuk... De komolyra fordítva a szót, természetesen rengeteg eredeti és kiváló zene születik ma is. Én személy szerint hiszek abban, hogy valami nagyszerű dolog van kialakulóban. Át kell törnie rengeteg szeméten, hogy felszínre kerüljön, de ott van valahol és közeledik.

JPI: Mi volt az oka a Ten Years Aftertől való elválásnak?

Alvin Lee: Túlhajtottság és túl sok pénz. Nyolc évig játszottunk együtt, ami sok időnek számít. A nagy arénák és stadionok azonban kivették a húzást a zenekarból és így számomra megszünt a zenélés öröme. A kreativitásom szenvedte meg a rengeteg turnét. Az ezzel együtt járó felelősség és az életforma pedig egyszerűen gyilkolt engem. Ebből ki kellett szállnom.

JPI: Hogy lehet, hogy a zenekar tartotta meg az eredeti nevet?

Alvin Lee: Amikor felfedeztem, hogy az eredeti nevet használják, megkértem Őket, hogy változtassanak, mivel ez összezavarhatja az embereket, akik így a eredeti felállást várnák. Ők megtagadták ezt a kérésemet. Mivel jobb dolgom is volt annál, hogy éveket töltsek pereskedéssel, hagytam, hogy menjen minden a maga útján.

JPI: A szóló lemezeid közül melyik a legemlékezetesebb számodra?

Alvin Lee: Az On The Road To Freedom, mivel az volt az első szóló kalandom. A szabdágot jelentette ahhoz a pénzgyári munkához képest, amiben korábban találtam magam. Szabadon alkothattam és új zenészeket ismerhettem meg, ami mindíg inspiráló élmény.

JPI: A legutolsó, 2007-ben felvett Saguitar című albumod 14 új dalt tartalmaz. Ezekből is fogunk hallani a Budapesti koncerten?

Alvin Lee: Általában az elmúlt 44 évben játszott kedvenceimet szoktam előadni, melyek jól hangszerelhetőek triora és, melyekben mindíg ott a lehetőség, hogy a szóló részek tovább fejlődjenek. Ezek a legfontosabbak számomra, hiszen sohasem játszom el kétszer ugyanúgy egyetlen szólómat sem. Ez az ami a legnagyobb örömöt és kihívást jelenti a játék során.

JPI: Hogyan kategorizálnád magad? Blues, rock, vagy  rock and roll gitárosként?

Alvin Lee: Azt mondanám, hogy mindegyik vagyok egyszerre, de talán a Blues/rock áll hozzám a legközelebb. Az emberek szeretik a zenészeket berakni egy “dobozba”, bár ezt ők maguk nem szokták megtenni.

JPI: Most is a kedvenc vörös Gibson ES 335 gitároddal érkelzel? Mi a története ennek a szerelemnek?

Alvin Lee: Igen, mindíg ezen a tipuson játszom, azóta ez a kedvencem, hogy előszőr láttam rajta Freddie Kinget játszani. Természetesen nem az eredeti, egykor Woodstokban használt gitárt hozom, hiszen az már nagyon régi és törékeny, pótolhatatlan darab.

JPI: A koncerted az I. Budapest Blues Legends fesztivál keretén belül kerül megrendezésre. Milyen érzés, hogy élő legendakánt tartanak számon?

Alvin Lee: Jobb élő, mint halott legendának lenni...
 
JPI: Üzennél valamit a fiatal magyar zenészeknek?

Alvin Lee: Csak menjetek egyenesen az orrotok után és játszatok a fületek szerint! Szálljatok le a playstationről!

(A Jamboree Produkciós Iroda interjúja)