Szerintem a Szegő írja a naplót, ül föl az ágyban szobatársam, szerintem is, de ekkor már újra a paplan alatt szuszog, csak még öt percig. Kilenc óra, kolompolnak a reggelihez. Az ébredés rítusai után a táborban már jobban zsizseg az élet. Séta a parkban, cigik, kávék a teraszon.  Csöndben élünk. Kezd az egész tábornak külön ideje lenni, lassú és békés. Ráadásul a Dante Cafénak köszönhetően az ember akár papucsban is elandaloghat egész nap a kastélyban, a többség a rossz idő miatt csak cigarettáért, a fiatalabbak friss görögdinnyéért lépnek ki a faluba. Talán nekem is néhány fiktív tojással kéne izgalmasabbá tennem a beszámolót, ahogy annak idején Balázs Attila az újvidéki piacokon készült interjúit egy idő után saját képzeletének híreivel dúsította.

Az ebéd alatt (paradicsomleves betűtésztával, rántott hús rizibizivel) többen korszakalkotó javaslatokkal állnak elő fotósunknak. Egyesek szerint mindenképp ki kéne adni egy naptárt a költőnők fotóival, az egyenjogúság jegyében persze a férfiakról is. De a legjobb lenne rögtön aktsorozatot készíteni. Neve is van: JAK(T) Naptár. És jönnek az ötletek kit, milyen környezetben és kiegészítőkkel látnánk szívesen a táborlakók közül, sőt, az Év versei és a Szép versek fotóit illetően is hasonlóan beindul a táborlakók képzelete. Fiktív tojások tucatjai, egyelőre csak a fejekben.
 

Szilasi László rendhagyó régi magyar irodalomórája már önmagában is érdekesebb minden piaci tojásnál. Ha mélyen magamba nézek, be kell vallanom, nem tartozott a kedvenc tárgyaim közé a régi magyar irodalom,  Szilasi előadásában mégis élvezem.  Fő kérdése az, hogy mitől lesz a mű magnum opus?  Egyáltalán milyen a főmű? A válasz röviden: nagy, enciklopédikus, általánosít, kimerítő, nyelvileg kidolgozott, valamint újszerűség tematikailag és poétikailag. Szóval, ha valaki be akarja szakítani az asztalt egy új könyvvel, amely alatt napjainkban már csak a regény értjük, ezt a receptet írja fel magának.  Érdekes azonban, hogy országonként mégis mást gondolnak jónak. Átfutva a Time magazin 2007-es listáját minden idők 10 legjobb könyvéről,  nem csak nagyregényekkel találkozunk. Magyarországon a könyvesblog felmérése is reményt keltő, jó pár verseskötetet találunk, de aztán a magyarország online 100 legjobb magyar regénye között gyakorlatilag az általános iskolai és a gimnáziumi olvasmánylistát kapjuk vissza. Magyarán, ami kötelező, az tetszik a magyar olvasóknak. Ideje lenne talán bővíteni az olvasmánylistákat. Az irodalomtörténet csak ezután következik, melynek során Bod Pétertől kezdve, Arany Jánoson keresztül Balassi Bálintig végigkövetjük, hogy miként alakult ki a köztudatban az a kép, miszerint, az a jó, ami nagy. Mindezért a kolligátum eszméje "okolható", mivel nagyobb eséllyel maradt fönn az a mű, amely gyűjteményes kötetben is megjelent.

A délutáni vitaindító beszélgetésén Gerőcs Péter Péntek Orsolyával, Szerbhorváth Györggyel, Józsa Mártával, Balázs Attilával és Nagy Gergellyel beszélget az újságírásról. Ha botrány nem is kerekedik, az indulatok olyakor elszabadulnak. Nem csoda, Gerőcs szándékoltan provokatív kérdésekkel nyit, mint például, hogy miért nem elég az íróknak írás öröme és a békásmegyeri panel, miért kell még mellé az újságírás is, egyáltalán mi a jó az újságírásban. A válaszadók leginkább a szabadságot, a szabad időbeosztást emelik ki pozitívumként. Egyébként az újságírók többsége azért írt újságot, hogy mellette írhasson irodalmat. Sőt, az újságírás életszerűsége miatt a szépirodalmi írásművek hasznára válik. Mint például Balázs Attila már emlegetett fiktív tojásai. Szerbhorváth György szerint sok írónkra ráférne, ha kicsit visszamenne az életbe, s így talán nem lenne olvashatatlan annyi kortárs regényünk. Az újságírás persztizskérdése is felmerül. Van, aki leginkább a számokkal azonosítja a sikert. Ilyen értelemben 10000 olvasó valóban nagyobb siker, mint napjaink sikerkönyvei esetében a 3000-es példányszám. Bár ebben a kérdésben leginkább Nagy Gergellyel értek egyet, aki szerint az újságírás olyan, mint a rövidtávfutás, míg az írás hosszútávú sport. 
Az esti felolvasás során L. Varga Péter, Gaborják Ádám, Németh Zoltán és Payer Imre beszélget Krusovszky Dénes és Sopotnik Zoltán kötetéről.  Mindkét kötet estében kiemelik az erős szerkesztettséget és a komorságot. Míg Krusovszky költészetében a tévedés iránti vonzódás, az alkotás önreflexiója és a megismerhetőség kétségbevonása a legjellemzőbb, addig Sopotniknál a fő kohéziós erőt a nyelv adja, jól kivehető nála az elhasznált szavak használata utáni vágy és az identitás problémája. 
Végül a debreceni Szkholion folyóirat szerkesztői-szerzői (Balajthy Ágnes, Áfra János, Balázs Zoltán, Korpa Tamás) mutatkoznak be  egy lelkes csapat tagjaként. 

Az este további részében a körhintások többségéről kiderül, hogy kontaklencsét hordanak és jobban bírják a hideget, mint én. Éjfélkor kint hagyom őket a csillagos ég alatt, remélve, hogy csütörtökön a napfénnyel együtt ránk virrad egy jó kis botrány is.

Fotó: Dézsi Judit (József Attila Kör)