Antal Nimród a 2003-as Kontrollal nem csak a magyar közönséget nyerte meg, hanem bezsebelt néhány rangos díjat is, és egyúttal megváltotta a repülőjegyét Hollywoodba. Az Elhagyott szobát és a Szállítmányt kis költségvetésből, leszálló ágban lévő sztárokkal készítette, de tehetségét ismét bizonyítva felkeltette a kortárs amerikai film egyik legnagyobb egyénisége, Robert Rodriguez figyelmét, és megkapta tőle az új Ragadozó-film rendezői székét, a fáma szerint olyan tapasztalt és tehetséges horror-rendezőket utasítva maga mögé, mint Neil Marshall (Démoni harcosok, A barlang) és Michael J. Bassett (A vadász).

Az 1987-es év egyik legnagyobb durranásának számító Ragadozónak három évvel később készült egy vállalható folytatása (Ragadozó 2), Rodriguez pedig már 1994-ben írt egy újabb sequelt, amit a Fox stúdió túl nagy falatnak talált, így a projektet elnapolták. A ragadozót időközben összeeresztették a sci-fi/horror másik nagy ikonjával az Alien vs. Predator című gyatra crossoverben, aminek még rosszabb folytatása tovább rontotta hősünk renoméját. A Fox részéről így ésszerű döntés volt leporolni az egyre sikeresebbé váló Rodriguez 1994-es ötletét, ő pedig Troublemaker Studios-ával együtt, produceri minőségben vágott bele a projektbe. A forgatókönyvet végül Michael Finch és Alex Litvak írta meg Rodriguez ötlete alapján (akit a stáblista nem említ íróként, de ő sose foglalkozott formaságokkal), és arról is lehetett hallani, hogy a produceri kredit mellett a rendezői szék is az övé lesz. Megnéztem volna egy Rodriguez rendezte Ragadozó-filmet az Alkonyattól pirkadatig modorában, de látatlanban is úgy gondoltam (habár inkább csinálta volna ezt, mint a negyedik Kémkölyköket), nem jártunk rosszabbul Antal Nimróddal, mivel a texasi fenegyerek stílusa túl sziporkázó egy véresen komoly akció-horrorhoz.

A Ragadozók címre keresztelt sequel alaphelyzete a Kockáét idézi: egy ismeretlen dzsungelben vagyunk, ahová ledobnak egy csapat ejtőernyőst. Hőseink nem ismerik egymást, fogalmuk sincs, hogy kerültek ide, így igyekeznek a dolgok végére járni. Van köztük amerikai zsoldos (Adrien Brody), női mesterlövész, orosz veterán, mexikói maffiózó, jakuza vezér, afrikai dzsungelharcos és halálra ítélt gyilkos is. Hamarosan ráébrednek, hogy ők fajtájuk csúcsragadozói, elrabolták és ledobták őket egy idegen bolygóra, hogy egy harcias idegen faj képviselői (természetesen a már jól ismert ragadozók) vadászhassanak rájuk.

Ahogy a címválasztás (az Alien [Nyolcadik utas: A halál] és az Aliens [A bolygó neve: halál] mintájára a Predator után Predators) is sejteti, Rodriguez és Antal nem csak a AVP-filmeket, hanem a Ragadozó 2-t is ignorálták, egyenesen a klasszikust gondolva újra. Az efféle folytatás persze nem áll példa nélkül, hisz a 2009-es Péntek 13 is az 1980-as eredeti közvetlen reboot-folytatásának készült, 9 sequelt hagyva figyelmen kívül. A Ragadozók valóban James Cameron Aliens-jéhez hasonlóan viszonyul eredetijéhez: ezúttal az idegenek vannak hazai pályán, hőseink méltó ellenfelei a számukban is sokasodó szörnyeknek, és az akciójelenetek szabása már-már a háborús filmek volumenére nő. Ez a fajta továbbgondolás azért is remek ötlet, mert a Ragadozóra az első két Alien-mozi is hatással lehetett (sőt a fáma szerint a ragadozó megalkotásában James Cameron is közreműködött).

A Ragadozók nyitánya jobb nem is lehetne: a Kocka-szituáció már azelőtt leköti a figyelmünket, hogy a szörnyek megjelennének. Az alkotók merészen mellőzik a kötelező suspense-alapozó jelenetet (amilyen például Ragadozó elején a Föld felé tartó űrhajó látványa volt), így a hősök és a néző nagyjából ugyanannyit tudnak. Ez nagyban megkönnyíti a nézői azonosulást, de a korábbi részek, illetve a sokatmondó cím nem hagynak kétséget afelől, hogy itt előbb-utóbb el fog szabadulni a pokol. A hangulatos helyszín mellett a csapat összetétele is izgalmas, hőseink posztmodern sablonkarakterek, akik hozzák a tőlük várható sztereotípiákat, már-már a csapat-orientált számítógépes játékokat idézve. Egyedül a karakterekben és viszonyrendszerükben lehet felfedezni rodriguez-i iróniát: amikor Danny Trejo mexikói maffiózót alakít (a Mariachi-filmek és a nemrég elkészült Machete mellett a fáma szerint ilyesmit a valóságban is „játszott”), akkor gyanús, hogy egy posztmodern „best of akciófilm” csapattal van dolgunk.

A Ragadozóknak eleinte előnyére válik csapat-orientáltsága, de a film előrehaladtával egyre inkább aláássa a szörnyek jelenlétéből áradó torokszorító atmoszférát. Túl sok a karakterek közötti moralizálás, konfliktus és fordulat, miközben az alkotók azt is elfelejtik kihangsúlyozni, hogy egyáltalán hány ragadozót kell hőseinknek hidegre tennie túlélésük érdekében. A szörnyek számát illetően a végleteteket kellett volna megcélozni: ha már többen vannak, akkor legyenek rengetegen, és így a Romero-féle zombifilmekhez hasonló „ember embernek farkasa” üzenet is értelmet nyerhetett volna. A Ragadozók a remek első háromnegyed óra után horrorként és sci-fiként egyre kevésbé működik, inkább akciófilmbe fordul, mérsékelt sikerrel. A film kínosabb jelenetei – a jakuza vs. predator kardpárbaj és a két külön kasztot képviselő ragadozó harca – az Ragadozó- és Alien-mozik helyett a gyalázatos AVP-szériát juttathatják eszünkbe. Az 1987-es nyitófilm nemes egyszerűsége túlspilázott posztmodern koktéllé válik, hisz a Ragadozóban a slasherek gyilkosait idéző magányos, idegen harcos játszi könnyedséggel mészárolta le Schwarzenegger hősének rekordok könyvébe illően izmos csapatát, aki aztán kiismerte és az esélytelenek nyugalmával egy hatalmas showdownban győzte le a tökéletességének teljes tudatában az étellel játszadozó szörnyet (erre egyébként Király Jenő mutat rá a kor tömegfilmjének kapcsán). Ezzel szemben a Ragadozók csapata egyenlő ellenfélként száll harcba, minden szükséges információt készen kap, és a ragadozó sem ősgonosz többé, nem csinál olyasmit, ami protagonistáinknak ne lenne hétköznapi tevékenység. A Ragadozó talán legiszonyatosabb jelenete az volt, amikor az idegent egy az egy ellen kihívó rettenthetetlen indián harcos kamerán kívül hal meg, a többiek csak a halálsikolyát hallják, ezzel szemben a Ragadozókban a szintén hátramaradó hősies jakuza hosszú és esetlen vívópartit játszik ellenségével, így a történet epikus akció-horrorból komolyabb tét nélküli, egyoldalú sportmérkőzéssé változik.

A Ragadozók tehát több sebből vérzik, és nem közelíti meg az nyitófilm színvonalát, de ez nem is reális elvárás, hisz egy kezünkön meg tudjuk számolni, hány sequel méltó az alapfilmjéhez. Rodriguez és Antal filmje hibáival együtt is az évtized egyik legjobb akció-horrorja, amely folytatásként is sikerrel idézi meg az eredeti film izomszagú és B-kategóriás, de azért felejthetetlen hangulatát. A Ragadozók talán legjobban megírt jelenetében a karakterek horrorfilmes rémtörténetként, újra megtörténni készülő múltbeli tragédiaként hallgatják meg a 1987-es Ragadozó eseményeit, és az alkotók igyekeztek ragaszkodni az alapfilm explicit erőszak-ábrázolásához is, habár az egyébként kiváló Nicotero-Berger páros és a Weta trükkjei nem lettek olyan látványosak, mint Stan Winston annak idején Oscar-jelölést érő effektjei.

Persze nem csak az első film másolásáról van szó, hanem a Ragadozó-univerzum kiterjesztéséről is, ami szerencsére nem merül ki többféle szörny megalkotásában. A Ragadozók ráadásul Antal és Rodriguez életművébe is illeszkedik, előbbi a Kontroll és a Szállítmány után újra csapatjátékot játszik, és az Elhagyott szoba (és talán a Kontroll) mintájára megint a horrorral kísérletezik, Adrien Brody pedig vérbeli Rodriguez-hőst alakít, aki ugyan nem akkora macsó, mint El Mariachi, de ő sem sűrűn ejt foglyokat, és nem rezzenne össze, ha a háta mögött felrobbanna valami.

A Ragadozók tehát visszaröpít minket az amerikai horror, sci-fi és akciófilm lőpor-szagú aranykorába, miközben a kortárs nézőnek is igyekszik kedvében járni. Noha könnyen lehetett volna jobb mozi, akinek tetszett az eredeti, az a Ragadozókat is szeretni fogja, és ezzel az eredménnyel bőven elégedettek lehetünk.

Ragadozók (Predators)

Színes, magyarul beszélő, amerikai akciófilm, 107 perc, 2010.
16 éven aluliak számára nem ajánlott.
Dolby Surround
Rendező: Antal Nimród
Forgatókönyvíró: Alex Litvak, Michael Finch
Zeneszerző: John Debney
Operatőr: Pados Gyula
Producer: Elizabeth Avellan, Robert Rodriguez
Vágó: Armen Minasian, Dan Zimmerman
Szereplők: Adrien Brody (Royce), Laurence Fishburne (Noland), Alice Braga (Isabelle), Danny Trejo (Cuchillo), Topher Grace (Edwin), Walton Goggins (Stans), Oleg Taktarov (Nikolai), Mahershalalhashbaz Ali (Mombasa)