Az elmúlt hónapokban több olyan rendezvényre is el lehetett látogatni, mely a képregényszakma saját eseményein, keretein túl általában az irodalom égisze alatt tárgyalta a képregény helyzetét, jelentőségét, lehetséges poétikáit (ilyen volt például az idei JAK-piknik is). Ezúttal a Szigeten mutatkozott be a műfaj, méghozzá a steampunk tematikájában, a háttérben Savages keverte a témához illeszkedőnek vélt, zajos zenét. Délután fél hatkor az irodalmi sátorban jelen volt Bayer Antal, a Magyar Képregénykiadók Szövetségének elnöke, valamint Cserkuti Dávid és Somogyi György alkotók, Csordás Attila, a Galaktika magazin kommunikációs vezetője, továbbá Németh Attila szerkesztő.

A csekély számú, de figyelmével a beszélgetőket kitüntető hallgatóság megismerkedhetett a steampunk műfajával, ami az elmondottak szerint a sci-finek az a leágazása, mely a jövő helyett a múltba kalauzolja olvasóját a spekulatív fikció értelmében, vagyis alternatív múltkonstrukciókkal operál. Mint megtudtuk, az alternatív múlt nagyon gyakran a viktoriánus Angliával egyenlő, ennek oka részben talán az lehet, hogy a nyugat-európai ipari forradalom eseményei, illetve az ezzel (is) járó átrendeződés a nyugati világ társadalmában számos spekulatív gondolat lehetőségét rejti. A „mi lett volna, ha…” típusú kérdések általában a technológiai fejlődések nem az ismert történeti rendben való megjelenésének, bekövetkezésének dilemmáit járják körül, mégpedig a jó sci-fihez illően tudományos alapon. Úgy tűnik, a helyesen megírt tudományos fantasztikus szövegek számára a tudomány igen fontos vonatkoztatási pont, ennek értelmében a szerzők akár komoly erőfeszítéseket is tesznek a természettudományos ismeretanyag megfelelő elsajátítása és alkalmazása tekintetében. (Eszembe jutott, hogy az olyan, science fictiont ugyancsak fogyasztó kortárs tudósok is, mint például Richard Dawkins, a helyes tudományos összefüggésekben gondolkodó sci-fiket kedvelik, és kárhoztatják azokat, amelyek megszegik a természet-, illetve a tudomány törvényeit. Előbbit nemcsak érdekes, de sok tekintetben valóban elgondolkodtató műveknek tartják – legalábbis abban a valamelyest leegyszerűsítő értelemben, hogy a művek gondolkodásra késztető kérdéseket tesznek föl az olvasó számára a bennük tematizált problémákról.)

A képregényről magáról ez alkalommal talán kevésbé poétikai, inkább kiadói perspektívából hallhattunk, elhangzott minden, ami elhangozhat: szűk a piac, relatíve alacsony példányszámmal dolgoznak a kiadók, nincs kellően megbecsülve a műfaj az elit felől, nem feltétlenül egyszerű jó alkotókra bukkanni, és így tovább. Mindazonáltal megvan a képregénynek is a maga szubkultúrája vagy színtere, valamint azok a fanatikusok, akik időt, energiát és pénzt fektetnek színvonalas munkák létrehozásába – a gond mintha abban mutatkozna meg, hogy a széles közönség egész egyszerűen nem ismeri, nem jut hozzá ezekhez.

Mindez legalábbis egészen kicsit ironikus színezetet nyer, ha hozzáadjuk, hogy a képregényes beszélgetést követő sci-fi-beszélgetés résztvevőiről kiderült, egykor költőként kezdték pályafutásokat, ki komolyabban, ki csak hobbiból. (Összehasonlítva egyes képregények példányszámát valamely kortárs verskötetével, egyáltalán nem meglepő eredményre jutunk, és ugyan a vers hagyományosan sokkal ismerősebb terep az irodalommal szintén találkozó fogyasztó számára, a képregény innen nézve nem hivatkozhat különcségére, a megbecsülés hiányára.) A Németh Attila vezette eszmecserében Somlai Nóra, László Zoltán, valamint Képes Gábor vett részt, s a fölütésnél az Arthur C. Clark és Isaac Asimov levelezéséből vett humoros részlet hivatott bizonyítani, a sci-fi íróknak (is) van humorérzékük. A jó hangulatú beszélgetésből kiderült, valamennyi szerző gyermekkorában, 10-14 évesen ismerkedett meg a műfajjal (általában szülői közvetítés révén), és bár a sci-fi összeköti őket, más-más módon alkotnak, ki regényt, ki novellát, ki egészen rövid, tárca jellegű rövidprózát művel. A szerzők először egy-egy kedvencüket olvasták föl, majd saját szövegüket, s kiderült, a sci-fit illetően a tanulság ezúttal is a kérdésekben rejlik, vagyis sci-fit olvasni azért érdemes, mert „fontos kérdéseket tesz föl a világról, melyben élünk”. A választ természetesen az olvasónak kell meglelnie, e helyütt azonban némi segítséggel tudunk szolgálni: 42.