Úgy látszik, hogy a forgatókönyvírók és a filmproducerek fantáziáját is izgatja, hogy mi rejlik a köztudatba beépült Jolie-arc mögött, milyen személyiséget testesít(het)nek meg az esszenciális szépséghez asszociált szemek, ajkak, arcvonalak, testformák. Az elsősorban férfiközönség számára készült Jolie-filmek újra és újra kísértő kérdése, motívuma, hogy az ellentmondó vagy párhuzamos személyiségek határai hol húzhatók meg, mi a valódi tartalom a szépség látszata mellett vagy éppen mögött.

Az amerikai kulturális identitás követelményrendszere mentén újrahangolt Truffaut-darab, az Eredendő bűn „kurva vagy Madonna-dilemmája” jelzi lényegére csupaszítva a kérdést – amire, persze, a válasznak – eredetileg is és elvileg is – kétértelműnek kéne lenni, hiszen a szerep, amit Jolie (gyakran) megformál, az maga a női enigma, a nőiség rejtélye – legalábbis férfiszemszögből. Az arca az az érzelmi térkép, amely egészen sajátos és szignifikáns domborzati viszonyokkal rendelkezik, és amely például az Elcserélt életekben olyan drámai hatás kifejtésére képes – alig akad olyan Jolie-film, amibe ne próbálna szembenézéssel „hipnotizálni” valakit, vagy éppen sírásával a nézőket meghatni.

Ám a karakter-összetettség még nem a szépség függvénye – a nem éppen az originál összetevőiről ismert Megan Fox például csak egy szimpla gonosz pom-pom lányt és férfifalót játszhatott, pusztán a testi aspektusra szorítkozva (Ördög bújt beléd, és a beszédes eredeti cím: Jennifer’s body). A sztár (magán)élete és személyisége ruházza fel plusz dimenzióval a filmet, kiszólva, kibeszélve belőle, amit az amerikaiak olyan jól tudnak – így a Salt ügynök is csupán egy közepes nyári popcorn fogyasztásnövelő termék maradt volna, ha az eredetileg megkörnyékezett Tom Cruise játssza a főszerepet. Jolie (publikus) identitása is a rejtély és az ismertség között oszcillál (letiltat magáról és családjáról képeket, megtagad interjúkat, miközben a bulvárlapok állandó szereplője Pittel egyetemben), csakúgy, mint a filmes személyisége is két véglet, a drámai és az akciószerepek között váltakozik. És ez a kémvonalon különösen jól fekszik. Arról nem is beszélve, hogy – a nagyon erőltetett és nagyon nem vicces Mr. és Mrs. Smith után – végre működik is a (kettős) titkos ügynök tematikája.

Salt egy CIA-szuperügynök, akit egyik nap egy önmagát feladó KGB-s ember, Orlov (Daniel Olbrychski) megvádol, hogy valójában beépített, „alvó” (önmagát hosszú ideig álcázó, és váratlanul felfedő) KGB-ügynök. Ezáltal saját munkaadói is ellene fordulnak, csupán régi kollégája, Ted Winter (Liev Schreiber) hisz ártatlanságában, és szimpatizál némileg azzal a törekvésével, amikor Salt megszökik a CIA-őrizetből, hogy megmentse pókkutató, ártatlan férjét. A hidegháború „legendája” mára olyan távolságba, perspektívába került, hogy Hollywood kockázat nélkül építheti tovább saját, idevágó mítoszait, és például újra felmelegíthet olyan konspiráció-elméleteket, amik Amerikában sosem mennek ki a divatból (pl. Oswald és JFK). Nem éppen eredeti a történet, ám Phillip Noyce feszes, ám CGI-orgiát nélkülöző, valósághűségre törekedő rendezése, az Equilibriumot is jegyző Kurt Wimmer csavaros forgatókönyve, és a legtöbb akciójelenetet kaszkadőr nélkül megoldó Jolie játéka kiemeli a nyári tucatfilmek sorából a Salt ügynököt.

Noyce filmjének elsődleges erénye a kis, zárt terekben levezényelt üldözések, fordulatos menekülések, amelyek nem a minél nagyobb távolság megtételére vagy a legtöbb – férfiaknál orgazmus-kiváltó – autók összeroncsolására épülnek. Az akciók szinte egytől-egyig frappánsan integráltak, a cselekmény logikája követeli ki őket, így nem önálló látványosságként, hanem a suspense „szolgáiként” épültek be a filmbe. Ráadásul a forgatókönyv – egészen a befejezésig – igyekszik kitágítani a kémfilmekben elkövethető gyilkosságok határait. Persze nem a vizualitás, hanem a megölhető célpontok terén: az összeesküvés a legfelsőbb körökig vezet, mint a mocskosan szép 70-es években: akár az orosz és az amerikai elnök is meghalhat – egymás után, egy személy által. A mítoszrombolások kora azonban már lejárt, így a merészség csupán relatív marad: ám végig izgalmas, és egyre lehetetlenebbnek tűnő kérdés, vajon hogyan fog visszakanyarodni a film a „kötelező”, biztonságos ideológiai mondanivalóhoz.

„Senki sem ártatlan ebben a szarban” – mondogatja a közel-keleti CIA-operációkat felemás színben ábrázoló Hazugságok hálójának irritáló irodista főnöke, Russel Crowe, és a Salt ügynök is igyekszik követni a „nem minden amerikai pedáns és jó ember” trendjét. Igaz, DiCaprio testét sem darabolhatták fel az arabok, és Jolie se lehet hidegvérű gyilkos, de az elnök sem feltétlen egy nyugodt, az emberiség érdekeit szem előtt tartó ember, aki például ne adná ki a nukleáris támadási parancsot egy terrorista akció után, és Salt is hidegre tesz jó pár „ártatlan” embert célja elérésének érdekében. Az ilyen és ehhez hasonló ambivalenciák, és persze a kellően pörgős akciójelenetek hitelessége az, ami az egyszeri gyorsfogyasztásnál többre hivatottá teszi a filmet. Még akkor is, ha néha túlságosan messzire szárnyalt a forgatókönyvírók fantáziája a fizika törvényeinek földhözragadtságához képest…

Jolie kettős identitását ezúttal a két eltérő hajfestésben mindenki számára könnyen tetten érhető: a szőke, öltönyös CIA-ügynök, és az orosz elnököt meggyilkoló, végzet asszonyára vett éjfekete hajú KGB-s. Nőisége ezúttal – drámai filmjeihez képest – háttérbe szorul, a rendező inkább praktikus, mintsem szemkápráztató ruhákba öltözteti hősnőjét, sőt, a film végén férfinak maszkírozva jut be küldetésének végső színhelyére. A hajat eltakaró sapka kizárólag a színésznő emlékezetes arcát hagyja szabadon, amely az identitásváltások során rajzolja fel a kérdést: hány személy fér el egy testben? Van, vagy egyáltalán lehet valódi valamelyik is – akár a változás, akár a párhuzamosság okán? „Szerinted mindenki az, aminek látszik?” – teszi fel az őt üldöző, elszánt ONCIX-snak, Peabodynak (Chiwetel Ejiofor) a triviális kérdést Salt, amelyet Jolie média- és filmes image-e tölt meg plusz tartalommal. Kivételesen egyszer mi, nézők járnánk jobban, ha tényleg franchise készülne Salt ügynök életéből – és akkor talán a formalitásaiba fulladt James Bond is nyugdíjazhatná magát, amíg nem képes felvenni a versenyt kortársaival…

Salt ügynök (Salt)

Színes, magyarul beszélő, amerikai akcióthriller, 100 perc, 2010.

Rendező: Phillip Noyce

Forgatókönyvíró: Kurt Wimmer, Brian Helgeland

Operatőr: Robert Elswit

Főszereplő(k): Angelina Jolie (Evelyn Salt), Liev Schreiber (Winter), Chiwetel Ejiofor (Peabody), Daniel Olbrychski (Vassily Orlov)

Forgalmazó: Intercom