A narrátorhang azonban azonnal vitát indít ezzel a mítosszal, és vázolja a maga álláspontját, miszerint Japánt néhány olyan ember hozta létre, akiknek a cselekedeteit a tisztesség, a becsület és a tisztelet eszméi irányították.

A kalandfilm mint állítás

A narrátorhang tehát a teremtéssel, azaz az isteni cselekvéssel száll vitába, szembe állítja az isteni gondviseléssel az emberi cselekvést, az alkotást, szervezést, civilizációt és kultúrát. A narrátorhang az eredetmítosszal leszámol, egyúttal leszámol a fetisizációval is. Japánt nem a szigetekkel teszi egyenlővé, hanem bizonyos emberek bizonyos eszmék és értékek mentén megszerveződő közösségével. Japán tehát a narrátorhang szerint semmiképp nem a káoszból kiemelkedő időtlen és tökéletes, tökéletességében pedig változatlan isteni könnycsepp, hanem emberi cselekvés során szerveződő, az időben változó, épülő és bomló konstrukció.

Nem isteni gondviselés, hanem emberi cselekvés irányítja a világ sorsát. Ebben a világban a kaland (az utazás, a szerelem, a háború kalandja) feszegetheti az elméletileg elképzelhető határait, de sosem fogja átlépni ezeket a határokat, azaz a történelmi fantasy valószerűtlenségének a helyébe a történelmi kalandfilm valószínűtlensége lép. A valószínűtlenség érzetének legfőbb oka pedig egyrészt a kaland túlfeszített és a drámai konfliktusok túlfokozott volta, másrészt a hős időbeli (régi-új), térbeli (Nyugat-Kelet), intenzitás-beli (extenzív-intenzív, passzív-aktív), egzisztenciális (iszonyat-boldogság-ellipszis), etikai (rossz-jó), mentális (kába-józan) határhelyzete.

A kaland ebben az esetben összefoglaló jellegű. A háborús kaland, az erotikus kaland és az egzotikus utazás kalandja is tematizálódik, a három típusú kaland-narratíva nem kioltja, hanem megerősíti egymást, sőt, megteremti egymás lehetőségét. Egy elmúlt háború utáni traumatikus állapot az alapja a hős kiábrándultságának, bűntudatának és egész világ ellen irányuló dühének és undorának, egyúttal ez a trauma az oka a hős izolálódásának is. Az elmúlt háború hőstettei, a háború során megszerzett szakmai, hadvezetésbeli profizmus teremti meg a lehetőséget a cselekvés megkezdésére, a hős aktivizálódására.

Az üzleti ajánlat, amit a hős a film elején kap, azaz hogy készítse fel a japán hadsereget a modern hadviselésre, beindítja az egzotikus útifilm narratíváját. Az óceánt átszelő hős az idegen világban először a saját kultúrájának expanzív törekvéseivel járó destruktív erőt ismeri fel, majd arra is rádöbben, hogy ez a destruktív erő őt magát is megnyomorította, megcsonkította, cselekvésképtelen, bűntudatos és cinikus alkoholistává tette. Olyan magányos bérencévé a hatalomnak és eszközévé a gazdasági érdekeknek, aki aprópénzre váltja tehetségét és szakmai hozzáértését, ahelyett, hogy a végső cél, az arany, vagy a boldogság és szerelem elérésének a szolgálatába állítaná ugyanezeket a képességeket.

Az egzotikus utazás fordulatot vesz, mikor beindul a háborús kaland narratívája. Az első, hősünk szakmai ítélete szerint túl korai összecsapás a szamurájokkal oda vezet, hogy a hős fogságba esik. A hős először halálos veszedelembe kerül, de a tény, hogy párharcban legyőzi és meggyilkolja a vörös páncélos szamurájt, és hogy ezután, szorult helyzetében nem mutat halálfélelmet, kegyelmi állapotba juttatja. Kacumoto, a szamurájok vezetője a szamurájok falujába szállíttatja a sebesült hőst, itt a vörös páncélos szamuráj özvegye ápolja. Kacumoto megtalálja a hős jegyzetfüzetét, elolvassa a feljegyzéseket, amiket a hős az indiánok életmódjáról és hadviseléséről készített az előző háborúja során, és rádöbben arra, hogy a hős tudása kincset jelent, analitikus és önelemző szemlélete és elmélkedésre való hajlama pedig jó alap egy tanulási folyamathoz.

A hős a halál kapujából egy elszigetelt, egzotikus hegyi tájon fekvő falu és egy zárt közösség életébe lép be, a hős halála helyett a hős újjászületésének lehetünk szemtanúi, azaz annak a folyamatnak, ahogy a hős egy új nyelvet, egy új harcmodort és egy új életformát megismerve megszüli önmagát. Mikor a hőst fogságban tartó szamuráj először tanítóvá válik, majd a hős és a szamuráj között kölcsönös tisztelet és bajtársiasság alakul ki, a hős már újjá születve aktivizálódik újra, és beindul a háborús kaland narratívájának második szakasza, amelyben a hős már a másik oldalon harcol, felismerve saját valódi identitását, amit eddig félreismert.

Hősünk és Kacumoto, azaz a harcos és a szamuráj karaktere is nosztalgikus karakter, így szerepeik eltűnésre, ők maguk bukásra vannak ítélve, de egy utolsó, a thermopülai hősök csatáját idéző, reménytelen, de heroikus küzdelemben visszaszerzik becsületüket. A szamuráj és a harcos közötti kulturális különbség az oka annak, hogy a becsület visszaszerzésének aktusa a szamuráj számára az életből való tudatos és önkéntes kilépést jelenti, a harcos számára pedig az élet folytathatóságának feltételeit teremti meg. Ez a kaland narratívák egzotikus útifilmszálának és háborús szálának összefonódásából létrejövő magányos kaland – nagyszál csúcspontja.

A kalandnarratívák egzotikus útifilm, háborús film és erotikus film szálai is létrehoznak egy nagy szálat, a társas kaland – nagyszálat. Ez később indul be mint az utazás és a háború szála, de ez a szál visz tovább, mintegy átvezetve a harcos életének folytatásába. A vágy tárgya a nő. A nő nem próbálja megszerezni a férfit, sem legyőzni a háborút, szerepe háromféle viszonyrendszerben válik világossá. A férfihoz való viszonyában: ápolónő, özvegyként a bűntudat mementója, a bűntudat feloldozója is. A hős megaszülésekor a bába, utána anya (felöltöztet, etet, tanít) majd leendő szerető. A háborúhoz való viszonyában: az, aki harcba indít és aki megtanulta, hogyan kell elveszíteni a csatákat, aki páncélba öltöztet, de félt is. Az utazáshoz való viszonyában: ő az, aki útnak indít, de visszavár.

A nő az, aki segít a hősnek világra hozni az új önmagát, majd tartós állapottá teszi a hős egyszeriségét, különlegességét és pótolhatatlanságát a családba való befogadással és a szerelem kizárólagosságának mágikus erejével.

A kiégett alkoholista mutatványai és vándorélete, avagy tántorgó polgárpukkasztás a világot jelentő deszkákon és elrohadt hősi múlt a lélek asztalán

Nathan Algren kapitány a polgárháború és az amerikai indiánok elleni hadjáratok hőse volt. Mikor megismerjük, a háborúnak már vége, és egyáltalán nem a hősi dicsőség fényeskedik Algren feje fölött glória gyanánt, sokkal inkább az elmúlt háború során elkövetett bűn vagy bűnök súlyának terhe nyomja a gyenge vállát. A volt katonát bűntudattal és világgyűlölettel vegyes undor jellemzi, a bűntudatot alkoholizmussal nyomja el, a világgyűlöletet kisebb, valódi tét nélküli provokatív vagy botrányos színpadi intermezzókkal elégíti ki. Egyébként a Winchester cég utazó produkciójában szerepel vásári attrakcióként, a fegyvert népszerűsíti egy reklámhadjáratban. Utálatos fráter, véglény, magányos vadkutya, de vadkutyaságában benne rejlik a lehetőség, és ezt érezzük.

 „A vad sirály sikolt” – avagy „jó éjt, szülőhonom!”

Algren abban a pillanatban kezd számunkra érdekessé válni, mikor a legjobban használ ki és fordít saját javára egy üzleti ajánlatot. Nem hisz ugyan a menekülés lehetőségében, de azért szökik. Hajóra száll, hogy jó fizetség ellenében kiképezze a japán haderőt – amerikai mintára. A hajóút egyfelől egy extremitásig fokozott Childe Harold-típus utazás – egy olyan ember szeli át az óceánt, aki gyűlöli önmagát, akinek a szívében csakis valami súlyos bűn töredékes emléke dobog, sem nő, sem szülő vagy barát nem fogja hiányolni, és még egy kivert kutya sem vonít majd utána.

A filmidőben sokkal később derül ki, hogy Algren tizenhét éves kora óta éli a vándoréletet. Életének első korszaka a bűnfelhalmozás korszaka volt. A Japánba való átutazása jelzi egy új élet kezdetét. Eddig csak kereste a cselekvés feltételeit, most meg is találja, és olyan utazásban lesz része, olyan tettet fog véghez vinni, amely során egyrészt megszüli saját újdonatúj önmagát, másrészt segíti megmenteni egy letűnő világ becsületét, harmadrészt Kacumotóval, az utolsó szamurájjal együtt a társszerzőjévé válik egy új világnak. Az új világ felelőse és irányítója sem ő nem lehet, sem Kacumoto, aki harakirit követ el a végső, vesztes csatában. Az új világ részese sem lehet, hiszen a kalandvágy vagy a vágy nem maradásra, hanem útra indulásra sarkallja. De egykori és egyszeri tette kitörölhetetlen szín lesz az új világ palettáján, ugyanis miután egy hosszú gyógyulási és tanulási folyamat során megtalálta és megismerte önmagát, ő maga is tanítóvá válik. Nem a nehezen megnyert identitást terjeszti ki, azaz nem válik vezetővé. Hanem a nehezen megnyert identitás és autonómia értékét és értékességének tudását adja át a suhanc Meidzsi császárnak a film végén, mikor átnyújtja neki az addigra halott Kacumoto, az utolsó szamuráj öngyilkos kardját – ami nem csak a végnek, de a folytatás lehetőségének a jelképe is egyben.


A hős útja – nem a sorsa

Algrent tehát alkoholista ex-katonaként és vásári majomként ismerjük meg. Kétszeresen is dühös, kétszeresen is kiábrándult és kétszeresen is idegen – dühös önmagára és a világra, egyszerre gyötri a bűntudat és az önvád, illetve fűti a vezetői ellen érzett gyűlölet, és sem magával nem tud megférni, sem a hazájában nem maradhat.

Algren egyben professzionista. Katona volt, most reklámarc. De elszigeteltsége, és a mindenkivel és mindennel való szembenállás aktivizálja tehetségét és képességeit. Először csak egy megbízást vállal el – a japán hadierő kiképzését. Ez a döntés akár sorolható lenne a bűnfelhalmozó kalandsorozat epizódjai közé is, ám a nagy utazás és az idegen környezet egy jelentős változást indít meg az egykori katonában, így a galand-kalandok sora mindenképpen véget ér, és megkezdődik a zsoldosból hőssé váló ember útja – a nagy kaland.

Algren Japánban eleinte tisztesen végzi a munkáját, tanítja a japán fiúkat az amerikai harcmodorra és a Winchester használatára. Mikor túl korán akarja a vezetés bevetni a még felkészületlen japán haderőt a jakuzák ellen, Algren tiltakozik. Még nincs elég ereje ellenállni, de az aggodalmai beigazolódnak, a hivatalos haderő valóban csatát veszít a jakuzák maroknyi, de még tradicionális harcmodorban és eszközökkel küzdő csapata ellen. Algren a csatában hősi tettet visz véghez, megöli a vörös páncélos jakuza harcost, de ő maga is szorított helyzetbe kerül, végül a jakuzák a legfőbb vezetőjük, Kacumoto parancsára nem ölik meg a hőst, hanem csak fogságba ejtik. Algren hősi hadtette ez esetben is önmaga ellen fordul, mint ahogyan sejthetően a múltban már annyiszor. Éppen az az asszony fogadja majd be a házába, és ápolja, akinek a férjét a csatában megölte, így Algrennek megint szembe kell néznie a lelkifurdalással és az önváddal. Csak arra nem számít a katona, hogy az eddigiekkel szemben nem magában kell elvégeznie, hogy valahogy megbocsátást nyerjen, vagy legalább valahogyan kibírja a bűntudattal való tartós együttélést, hanem egy közösség kis nyilvánossága előtt válhat méltóvá a bűnbocsánatra.

Algren életét először az menti meg, hogy nem fél (nincs mit féltenie, ahogy Childe Haroldnak nincs mitől búcsúznia), másodszorra az, hogy a feljegyzései, melyeket folyamatosan és eltántoríthatatlanul készít, bizonyítják: törekszik a helyzete intellektuális megértésére, harmadszor pedig az, hogy megtörve, megtisztulva és újra tanulva a látást, a gondolkodást, a harcot és a beszédet, de saját legősibb értékeit, a thermopülai védők nyugatias hősi-mítoszát nem feledve méltó barátjává és társává, majd búcsúztatójává képes válni az utolsó szamurájnak. A fogság hosszát kezdetben a természet határozná meg, Kacumoto azt mondja Algrennek, hogy addig kell a faluban maradnia, míg el nem olvad a hó a hegyi lejárókon. A fogság azonban érzelmi és intellektuális iskolává válik, így nem elzár, hanem felszabadít. Algren tehát az új önmagát itt építi fel, majd itt találja meg a küldetését, és itt vár rá a boldogság ígérete is – a vörös páncélos harcos egykori felesége mellett.


A hős tette a hőstett.

A hős harcos és a szamuráj a harcmezőn szerzik vissza a becsületüket. A harcos a hősi vereséggel, a szamuráj a harakirivel. Azonban a hős harcos, a nyugati Algren nem csak a becsület visszaszerzésének az értékét ismeri fel, hanem a kommunikációs képesség visszaszerzésének az értékét is, így Meidzsi császár elé járul, átadja neki az utolsó szamuráj kardját, legitimálja a szamurájok becsületének restaurálását, ha a szamurájok korszaka le is zárult.


A hős történetének a végestelen vége.

A hős történetének lezárulása nem teljesen szokványos – ebben a tekintetben ez a kalandfilm nagyon enyhe újítást vezet be. A hőst ugyanis nem kísérjük végig a történetén, hanem a császár előtt tett vallomása után szem elől veszítjük. A zárlatra a narrátorhang által megfogalmazott párhuzamos olvasatok kínálkoznak: Algren hazatérhetett Amerikába vagy visszatérhetett a szamurájok falujába, hogy a nő oldalán megnyerje a megérdemelt nyugalmat és békét. A hős történetének vége tehát csak egy lehetőség, a hős történetének megőrzője kiválasztja a számára legszimpatikusabb olvasatot, azaz a faluba való visszatérés lehetőségét, mert így érzi a történetet kereknek a sorsot pedig igazságosnak, de ez az olvasat nem kizárólagos és nem kötelező érvényű. Emiatt a végestelen vég miatt válik a hős a régi és új tornácán álló örök mementóvá, Herkules-oszloppá a világ végén.


A nő – a hősies nő vagy a hős nője

A nővel a hős az útjának egy viszonylag késői pontján és pillanatában találkozik, a fogságba esése után, a szamurájok falujában.
A nő a bűn ismételt elkövetésének a mementója, hiszen a hős által az első szamurájok elleni csata során meggyilkolt vörös páncélos szamuráj özvegye. Fontos, hogy a hős végre találkozik azzal, aki ellen a bűnt elkövette, akinek fájdalmat okozott, így lehetőség nyílik a penitenciára, a cselekvésre, ami a bűnbocsánat elnyeréséhez vezet. A bűntudat végre megtalálja azt a személyt, aki előtti bűntudatként valóságosan létezik, így öndestruáló fantomfájdalomból átalakul aktív erővé. A nő bölcs, így először felméri a hős mentális és fizikai állapotát, azután, a károkat felbecsülve testi és lelki ápolásba fog. Mikor helyreállítja a legfőbb károkat, a sebesülést és az alkoholizmust, érezteti a hőssel, hogy a bűnbocsánat és a saját magával való megbékélés egyetlen titka az, hogy méltóvá kell válnia ahhoz, amit már megtett, és a jelenlegi pozíciójához, azaz méltó harcossá és a közösség méltó tagjává, méltó férfivá kell válnia.

A nő először tehát ápolónő, meggyógyítja a férfi sebeit. A mentális seb az alkoholizmus és a bűntudat. A fizikai seb a harcban szerzett sebesülés. A nő másodszor bába, segédkezik a hős magaszülése közben, és anya, nevel. Finoman, szinte észrevétlenül támogatja abban a tanulási folyamatban a hőst, ami harcossá és a közösség férfi tagjává teszi őt, illetve figyeli, hogyan halad a hős abban, ami kizárólagosan az ő dolga, amiben nem lehet segíteni. A nő figyeli, hogyan csitítja el a férfi a lélek viharát és hogyan éri el az elme csendjét. Mikor úgy látja, hogy a hősnek ez sikerült, átöltözteti őt, olyan ruhát ad, amit a faluban a többi férfi hord. Az átöltöztetés ápolt fogolyból hosszú ideig maradó vendéggé minősíti át a férfit. A nő harmadsorban szerető, de ezt a filmben nem látjuk, csak a vágy megszületését láthatjuk. A nő ismét átöltözteti a hőst, a férfit a végső harc előtt, most férje egykori vörös páncéljába. Ezzel egyrészt kifejezi az indítványát arra, hogy a férfiak fogadják be teljes jogú társként a férfit, a hőst. Másrészt ő maga férje utódjául választja a férfit, ha ezt maga a férfi is vállalja és akarja. De mivel a nő bölcs, és szolgálja a közösséget éppúgy, ahogyan a háborút is szolgálja, így elengedi a hőst a háborúba majd a császárhoz, ahonnan visszavárja. Ő is ott marad a történet végén, mint Herkules-szobor. Férfi és nő, a Herkules két ikerszobra, a régi világ végén. Ők ketten csak az önkényes, mesélői olvasatban egyesülnek, szerelmük, boldogságuk és nyugalmuk csak egy lehetőség a további lehetőségek tágas horizontján, sorsuk így is, úgy is szomorú, a nosztalgia tárgya.