A Fogasház, Budapest talán leghangulatosabb kultúr-kocsmája számos vetítés-sorozatnak ad otthont (western, pornó), de fapados grindhouse (olcsó és hatásvadász, de szerethető bóvlifilmeket játszó mozi) jellege és gótikus romossága miatt horrorfilmek vetítésére ideális igazán. Erre gondolhattak a Horror&Dubstep szervezői is (Brodarics Kinga, Polgár Móni és Donáth Péter), akik a 3 vetítés (Magasfeszültség, A vadász, Mártírok) mellett igyekeztek a helyszínt is hangulatosabbá varázsolni. 17 órától egy horrorfilmes plakátokkal díszített teremben lehetett megtekinteni Miókovics Mátyás remek horror-maszkjait és a Holdfény Fantasy kínálatát, ahol a legtöbb kult-horror képviseltette magát egy-egy relikvia formájában, Patrick Bateman és Hannibal Lecter akciófiguráktól az élethű Freddy-kesztyűig.

Az első vetítés a 17.30-ra hirdetett időponthoz képest a technika ördöge miatt kis késéssel, de a vetítőterembe beszűrődő enyhe fény miatt szerintem így is túl korán kezdődött, a film pedig a Magasfeszültség volt.  A Horror&Dubstep est vetítései – ahogy később a meghívottak is megerősítették – az európai horror új hullámainak jegyében teltek, mivel a Mártírok is ezen irányzat jeles képviselője. Ezt az új hullámot – ami főleg arról szól, hogy tehetséges európai, különösen francia „extrémek” az amerikai típusú cenzúra hiányát kihasználva élnek a szerző-kultusz adta alkotói szabadsággal –  a Magasfeszültség nyitotta meg 2003-ban. E film törte meg a 90-es évek Sikoly-koppintásokkal teli pangását, így Alexandre Ajának köszönhetjük, hogy az európai horror mostanában kezd visszatérni abba a nemzetközileg meghatározó szerepbe, ahol a német expresszionizmus és az olasz horror virágkora idején volt.

Ennek ellenére úgy gondolom, nem volt tökéletes választás a Magasfeszültség, hiszen ez hatalmas slágerfilm volt megjelenése idején (anno a gimiben szóba sem álltunk olyannal, aki nem látta), és azóta DVD-n is megjelent, így sok néző találkozhatott már vele. E film ráadásul Hatodik érzék-féle csavarjának tudatában nézve inkább nevetséges, mint hatásos filmélmény, egyik fizika törvényeit meghazudtoló effektjét (az egyik karakter elveszíti a fejét) ezúttal is kacagással jutalmazta a publikum. Annyi is bizonyos, hogy e film egyetlen nézőt sem fog megnyerni a horror műfajának, pláne nem itt: a Magasfeszültség egy rendkívül csúnya slasher, aminek fojtogató atmoszféráját és pszichoanalitikus hátterét nehéz átérezni egy ilyen fapados vetítésen, pedig a mostoha körülmények önmagukban csak fokozhatták volna a néző grindhouse-élményét.  

A második film a 2006-os, DVD-n szintén megjelent, de kevésbé ismert A vadász című angol horrormozi volt. Ez már jobb választás, mivel akciófilmként és thrillerként is felfogható, így még az sem ártott húsbavágó hangulatának, hogy odakintről az Ördögűző, a Halloween és a Rémálom az Elm utcában kultikus zenéje szűrődött be. Itt már jóval kevesebb a hiba, mint a Magasfeszültségben, és noha a meghívottak egyike amatőrizmust érzett e valóban alacsony költségvetésű mozin, szerintem A vadász sztori és megvalósítás terén is maximalista alkotás, arról nem is beszélve, hogy ez a roppant harapós film még a Cujonál is jobban meg tudja utáltatni az emberrel legjobb barátját.

A Magasfeszültséggel ellentétben A vadászt második nézésre is remek élménynek találtam, de mégis volt némi hiányérzetem: ha már a Mártírok elé kellett két előzenekar, szívesebben láttam volna inkább ritka, de azért beszerezhető európai horrorfilmeket. A Magasfeszültség helyett jöhetett volna a DVD-n szintén megjelent, de kevésbé ismert A betolakodó, de a Mártírok rendezője, Pascal Laugier első horrorfilmje, a hangulatos Saint Ange is jó választás lett volna. A Mártírok apropóján érdemes lett volna levetíteni Argento Sóhajok és Tenebre című filmjeit, vagy a Zulawski nyugat-német Possessionját is, mivel Pascal Laugier utóbbi kettőt nevezte meg inspirációiként.

A két vetítés után kerekasztal-beszélgetés kezdődött a meghívott előadók (Wostry Ferenc, Miókovics Mátyás, Demeter Lóránt, Szalóki László, Sepsi Lászó, Fillenz Ádám, Bán István) között, amibe rövidesen a közönség is bekapcsolódott. A vetített filmekről kevés szó esett, de hamar érdekes vita alakult ki a meghívottak és a közönség között a horror magyar kultúráját, valamint a hazai filmgyártás (nem túl rózsás, vagy egyre rózsásabb?) állapotát illetően, amibe egy kis műfaji film vs. művészfilm csata is vegyült. A beszélgetés közben csupán ketten távoztak a kb. harmincfős publikumból, ami nem is rossz a zsáner vitatott megítéléséhez képest (én egy ellen-tüntetésen sem lepődtem volna meg). Végül – politizálástól tartózkodva – annyi konszenzus alakult ki, hogy reménykedve várjuk az első jó magyar horrort, de összességében hasznosnak találtam a bennfentes horroristák vitáját, sőt még ilyen műfajú forgatókönyv írásához is kedvet kaphattunk.

Aztán 10 óra után elkezdődött a várva-várt Mártírok. Kiderült, hogy nem sokról maradtunk le a mozipremier meghiúsulásával, mivel a filmre még az ingyenes belépés mellett is alig huszan-harmincan voltak kíváncsiak. Viszont akik betervezték maguknak ezt a már címével sem sok kellemes élményt ígérő mozit, azok többsége a végsőkig kitartott, pedig ezt a filmet még rendezője, Pascal Laugier is utálja (sőt a pályáját egy vad slasherrel, Az erdei fantommal kezdő hírhedt producer, Harvey Weinstein sem bírta végignézni). Pedig ennek a filmnek sem tett túlzottan jót a vetítés grindhouse-jellege, mivel ezt teljes izoláltságban jó nézni: a  horror műfajának paradox népszerűségét gyakran hozzák kapcsolatba vallásos élményekkel és pogány szertartásokkal, és az ilyen jellegű nézői elmélyülést igénylő  Mártírok erre különösen jó példa, így az odakint zajló buli nem fokozta a nézők élményét. Ráadásul a felirat sem volt tökéletes, és a filmet záró szöveg (a mártír eszerint szemtanút jelent) sem volt lefordítva, így sokaknál maradhatott el a katarzis.

Noha ezt a filmet szívből senkinek nem ajánlanám (legfeljebb azoknak, aki gyorsan és problémamentesen akarnak szakítani barátjukkal/barátnőjükkel), rendkívüli filmes eseménynek tartom nyilvános levetítését. Ha nem lenne rajta a műfaj legnagyobbjaira jellemző „nem akarják, hogy lásd” vonzó bélyege, a Mártírok akkor is egy tökéletes horrormozi: remekül megírt története, kidolgozott karakterei, tökéletes megvalósítása és a „mártíri” színészi alakítások miatt képes elhallgattatni a műfaj legelszántabb bírálóit is, mialatt évszázadok horror-fantáziáinak koncentrált élményét adja. Akik ellátogattak erre a vetítésre, azoknak aligha kell bizonyítanom, hogy a horror mennyire nem az olcsó ijesztgetésről szól, hanem sokkal inkább az ösztönös szorongásunkból fakadó, csodálattal vegyes félelemről. Akik megnézték szombat este a Mártírokat, nagyjából ugyanazt a páratlan élményt kaphatták, mintha a hetvenes évek amerikájában egyszer csak gyanútlanul betévedtek volna mondjuk az Ördögűzőre, a Cápára vagy a Texasi láncfűrészes mészárlásra. 

Persze alighanem kevés néző ment haza e vetítést élete legjobb élményei közt emlegetve, a Horror&Dubstep est talán mégis megmozgathatott valamit az emberekben: ha ennek köszönhetően jobban elmélyülnek majd ebben az izgalmas és jobb sorsra érdemes műfajban, vagy akár még egyszer megnézik a Mártírokat (nekem harmadjára tetszett igazán), már akkor megérte.  Az ilyen családias hangulatú már-már ellen-kulturális vetítések egyébként is vonzó alternatívát kínálhatnak a plázák tökéletesen kényelmes termeiben futó végtelenül nézőbarát amerikai (rosszabb esetben magyar) közönségfilmek adta profán szórakozással szemben.

Sokkal több ilyen hangulatos „éjféli vetítés” kellene, de nem csak az új európai extrémek kissé egyoldalúan erőszakos mozijaiból, hisz számos ritka és elfeledett, de még éppen hozzáférhető fősodron kívüli gerillafilm érne meg egy ilyen alkalmat. Én személy szerint remélem, hogy ez az este csak valaminek a kezdete volt – addig is köszönet a szervezőknek!