A szorosan vett produkció mondanivalója leginkább az, hogy kérem szépen, íme egy szép, értékes opera, adjuk végre elő, és hallgassuk meg! Lehet hallani több helyről, hiszen nyilatkozzák, és írják egyebek közt a kissé negatív hangvételű szórólapon is, hogy micsoda dolog, hogy ezt a dalművet nem mutatták még be Erkel Ferenc óta, sőt még rendes kottakiadása sincs. Annál szebb a szervezőktől, résztvevőktől, hogy most megtették, vették a fáradságot, az energiát, a pénzt nem nagyon, mert állítólag nem volt sok. De lám, így is összejön az előadás, ha nagyon akarják, tessék, lehet őket követni.

Csányi Valéria karmester ugyan említi egy interjúban, hogy Erkel eme utolsó, 1885-ös operájából készült operafilm, de az csak egy rövidített, csonkított verzió. A rövidítés bevett szokás, nemegyszer fordul elő, lehet jogos vagy jogtalan, lehet elítélni vagy elfogadni, mindenesetre az is tény, hogy az említett operafilm dokumentációja némileg hiányos. Csak hosszas keresgélés után találni róla információt az interneten.

A Port.hu-n például a stáblista korántsem teljes, már-már kínosan nem az, pedig szívesen átfutottam volna azt is, meg néhány írást is róla, ha már volt szerencsém sok-sok évvel ezelőtt látni a tévében. Igaz, még így is többet árulnak el e jeles portálon, mint az éppen általunk tárgyalt komáromiról. Az Operaportál Erkel nevére kidobja a Bánk bánt, és ennyi. Ettől még, tudom, a nyomtatott, könyvtári források bőségesek lehetnek.

Egy szó, mint száz, az István király valóban többet érdemelne, már csak azért is, mert tényleg óriási a zenéje, jó hallgatni, benne lenni, átélni és átérezni. Nem is tudom, pontosan mit kéne átérezni, részemről leginkább a muzsikát sikerül, a története, a felépítése nem fog meg, ellentétben a Bánk bánnal vagy a Hunyadi Lászlóval. Talán túl nagy ez a történelmi tabló, túl nehezen érthető a szöveg, túl széttartóak a cselekményszálak.

Az öt felvonás akkor is pörög, úgy írta meg a Mester, és úgy játsszák az előadók. Törnek előre az események, a zenével együtt, hogy épp csak közép tájt szakítja meg néhány líraibb rész, sőt még egy őrülési jelenet is. A zene visz mindent. A komáromiakat aztán el is vitte a hév (nem a rév), s a végén elénekelték a Himnuszt. Kórustag ismerősömtől hallottam, hogy hirtelen jött ötlet eredményeképpen történt ez meg, eszembe is ötlött még a helyszínen Nádasdy Kálmán jeles operarendező elhíresült gondolata: „Van egy ötlete? Dobja el!”

Nem tudom, a szerző megtiszteltetésnek vagy sértésnek vette volna-e, ha megtudja, hogy Himnuszából tapsvihar utáni ráadásszám lett. Én nem gondolom, hogy ezzel emelték volna az előadás fényét, ami ráadásul önmagában is egy lezárt és fényes egészet alkotott. Mentegetőzésre meg nincs szükség, az István király opera önmagában megállja a helyét.

Látjuk, sikeres az a teljesen primér operajátszási hagyomány, aminek jegyében színre vitték a művet. Szemmel láthatóan egyáltalán nem volt ambíciója sem a rendező Frigyesi Andrásnak, sem az előadóknak, hogy kicsit is eltávolodjanak a pózolós, kart magasba emelős, vonaglós áriázástól. A díszlet minimál: egyik oldalon a kereszténység, másik oldalon a pogányság szimbóluma, a hátsó falakat pedig megvilágítják mindenféle színekkel. És ez nagyjából rendben is van, mondom, explicit és implicit célnak az tűnik, hogy megszólaltassák Erkel István királyát, ez magában is nagy igény, s ennek meg is felelnek.

A szólisták közül a legtöbben igazán nagyon szépen énekelnek, s rajtuk kívül még bevontak rengeteg embert a produkcióba. Csányi Valéria az egész előadást, mind a MÁV Szimfonikus Zenekart, mind a hatalmas, mintegy hetventagú alkalmi István király énekkart, ahol sokan szinte amatőrök, egybetartotta, összefogta. A közönséggel együtt, amit – valljuk meg – nem minden produkció mondhat el magáról.

Erkel Ferenc: István király

István, magyarok királya: Jekl László
Gizella királynő: Pitti Katalin
Imre herceg: Kiss B. Atilla
Péter, a velencei herceg fia: Rezsnyák Róbert
Vazul, Árpád-házi herceg, pogány vezér: Sárkány Kázmér
Sebős, Buda fia, pogány harcos: Daróczi Tamás
Crescimira, a horvát fejedelem lánya: Bazsinka Zsuzsanna
Jóva, Gizella udvarhölgye: Sánta Jolán
Zolna, Jóva leánya: Puja Andrea
Barang, sámán: Szüle Tamás
Gellért, bencés püspök: Valter Ferenc
Huszt: Kecskés Sándor
Pázmány: Fátrai János
Vencelin: Pintér Dömötör

MÁV Szimfonikus Zenekar (igazgató: Lendvai György)
István király énekkar

Rendező munkatársa: Walter Bálint
Szaktanácsadó: Kassai István
Látvány: Kis Gábor Norbert, Sápi Hedvig
Világítás, színpadtechnika: Omega Sound & Light (igazgató: Frenreisz Károly)

Karigazgató: Somogyvári Ákos

Karmester: Csányi Valéria
Rendező: Frigyesi András

Bemutató: 2010. július 10.
Komárom, monostori erőd