színház
2010. 08. 09.
A királynak a semmi van a lába között
Serban Lear királya Gyulán
„A világhírű Andrei Serban rendezése csak női szereplőkkel” – szól a Lear beharangozója a gyulai Shakespeare Fesztivál honlapján. Ezzel hirdetik az előadást, erről beszélnek a nézők, és ezt taglalják a kritikák. Pedig a bukaresti Bulandra Színház előadásában a szokatlan szereposztás csak arra szolgált, hogy egy konvencionális Lear-értelmezést takargasson. Cserébe viszont olyan kliséparádét kaptunk, amely által a produkció önnön paródiájává vált.
A kizárólagos női szereposztás olyan meghatározó, hogy nem lehet nem észrevenni és nem beszélni róla. Ezt a „különlegességet” emeli ki az előadás hirdetése, erről beszélnek a nézők a szünetben, és ennek taglalásával kezdődnek a kritikák. Óhatatlanul, hiszen minden nemcserével élő előadásnak alapkérdése, hogy nyer-e jelentést a színész nemének felcserélése, s ha igen, milyen hozadéka van darab-értelmezésünk számára. A Bulandra Színház előadásában a csere jelentősége marginálisnak bizonyult, a szokatlan szereposztás csak arra szolgált, hogy egy konvencionális Lear király-értelmezést takargasson. Cserébe viszont olyan közhelyáradatot láthattunk, hogy az is felmerült bennem, hogy a rendezői koncepció lényegét a Lear sztereotíp értelmezéseivel való szembesítésben kell keresnünk. S ha így nézzük a dolgot, abból az következik, hogy a kliséktől való megszabadulást csakis egy másik Lear-előadástól várhatjuk. A Bulandra előadása ugyanis önnön paródiájává vált.
Serban meg is fogalmazza, hogy miért fontos számára az ókori görög és Erzsébet-kori konvencióval való játék: „Azt a döntésemet, hogy ebben a darabban minden szerepet nők alakítsanak, azért hoztam, mert úgy tűnt nekem, hogy ez természetes folytatása a régi parodizáló előadásoknak”. Bár színháztörténeti szempontból vitatható Serban állítása, hogy csupán parodisztikus céllal működött az Erzsébet-kori konvenció – hiszen a fiatal fiúkra a nő és a férfi közötti átmenetként, androgünként gondolt a kor – Serbannak szabadságában áll kiemelni a hagyomány parodisztikus aspektusát. Nagyobb baj, hogy a férfi szerepek és a patriarchális társadalmak parodisztikus megközelítéséből, amely parádés színésznői bacchanáliára adna lehetőséget, nem lesz semmi. Mivel a rendező megelégszik a színésznők alakításában a férfi szerepek kliséivel – ez lenne a paródia –, s mivel a női szerepben szereplő színésznők sem lépnek túl a konvencionális színjátszáson, így olyan mennyiségű sztereotípiát kapunk, hogy az magát az előadást teszi parodisztikussá.
Az előadás legproblematikusabb pontja a női szerepek felfogása. Itt vérzik el a férfi szerepek paródiájának lehetősége is, hiszen nincs olyan pont, amihez képest nevetségessé válhatnának a Lear férfiúi. S ha attól válnak nevetségessé, hogy nők kapták szerepeiket, már régen rossz. Márpedig erről van szó, hiszen sem a férfi, sem a női szerepek megalkotottságára, milyenségére nincs reflexió, s így paródiájuk sem lehetséges. Jó példa erre Edmund, aki a rocker rosszfiú kliséjét hozza, bőrdzsekiben, bőrnadrágban, szegecses övvel, kendővel a hajában. Színészi eszköztárába széles gesztusok, unott arckifejezés, vonagló mozgás tartoznak, és olyannyira érdektelen figura lesz belőle, hogy nem emlékszem semmilyen színpadi megnyilvánulására.
Mivel Lear lányainak jelmeze, sminkje, színészi eszköztára alapvetően a naturalisztikus színjátszás keretein belül marad, nőiségük alkotóelemei nem lépnek át kultúránk szokványos nőtípusain. Regant hosszú vörös haja, vampos-dominás megjelenés jellemzi, Gonerilt konszolidált barnasága, decens gyöngysora a társasági hölgy kategóriájába sorolja, Cordeliát pedig rövidre vágott frizurája, szűzies, fehér ruhája különíti el nővérei estélyi ruhás, nagyvilági megjelenésétől. Kosztümös horrorfilmek kliséit idézi, ahogyan Gloster megvakításának jelenetében Regan vérengző Báthory Erzsébetként a Drakulára emlékeztető Cornwall kezéről nyaldossa a vért, majd eszi meg, s köpi ki Gloster szemgolyóit.
Nem újdonság Cordelia áldozati bárány szerepköre sem. Erre utal fehér ruhája, a keresztre feszítést megidéző széttárt karja két jelenetben, és az Agnus Dei, a mise zárótételének éneke, amely Lear Cordeliához intézett bocsánatkérő szavai közben hallható. Ugyanakkor az előadás egyetlen elgondolkodtató színházi metaforája is a Krisztus-párhuzamhoz kapcsolódik. A Lear-hagyomány ikonikus képét, ahogyan Lear a halott Cordeliát a karjában tartja, egy nemcserével élő Pietàként is elképzelhetjük. Mariana Mihut Learje egy áttetsző nejlonzsákot tart a kezében, amelynek ürességében megjelenik Cordelia halála és a darab kulcsszava, a semmi. Azonban Cordelia még egyszer feltűnik: Learnek halálában. Csendre intő gesztussal tartják ujjukat a szájuk elé, egymást tükrözve. Kettejük együtt vállalt csöndje a semmi, amiből így lesz valami.
Jó ötletek persze akadtak még az előadásban. Ilyen a Bolond keretjátéka, aki a darab elején Cordeliával labdázik némán, majd a végén a viharban előadott dalát énekli el (a körforgásról szólót a Vízkeresztből). Az előadás végén egyedül az éneklő Bolond marad a színen, mindenki más meghal – csak az a szereplő éli túl, akinek a dráma szerint el kellene tűnnie felvonásokkal korábban. A porondmesterré avanzsáló Bolond lesz az, aki visszaküldi Edgart, hogy folytassa a szerepét, amikor a fiú le szeretne lépni a színről, hogy ne kelljen tovább alakoskodnia apjának. Jó ötlet Gloster és Kent némajátéka, akik hátrálva érkeznek meg első jelenetükbe, majd gyanakodva méregetnek bennünket. Ezzel megteremtik a bizalmatlanság légkörét, mielőtt belekezdenének a királyság helyzetének vázolásába, azonban ez a közéleti szál csak a királyság felosztásáig marad életben.
Hatásos a kommunista Romániát megidéző felosztás-jelenet: mindenki tudja a szerepét, az udvaroncok vastapssal köszöntik a virulens Leart, aki az egész jelenet koreográfiáját ismeri, tudja, hogy mire számíthat lányaitól. Jó geg a Legyen Ön is milliomos hangeffektusaira komponált szeretet-teszt, melyek Goneril és Regan beszédét és nyereményét foglalják keretbe. Ezekhez az ötletekhez azonban nincs szükség a nemcserére, s a konvenció üresen tátong. Pedig a SEMMI VALAMI is lehetett volna.
William Shakespeare: Lear
Fordította: Ioana Ieronim, Andrei Serban, Dana Dima
Lear: Mariana Mihut
Gloster: Valeria Seciu / Dana Dogaru
Edmund: Ioana Pavelescu / Rodica Lazar
Edgar: Andreea Bibiri / Emilia Bebu
Goneril: Daniela Nane / Maria Obretin
Regan: Irina Ungureanu / Mihaela Mihaescu
Cordelia: Nicoleta Hancu / Ilinca Manolache
Albán fejedelem: Iuliana Ciugulea / Lia Bugnar
Kent gróf: Virginia Mirea / Ada Navrot
Bolond: Virginia Mirea / Dorina Chiriac
Corwall fejedelem: Ioana Macaria
Oszvald: Liliana Pana / Ilinca Manolache
Francia király: Lia Bugnar / Nicoleta Hancu
Burgundiai fejedelem- Cristina Casian / Gabriela Romanov
Orvos: Lia Bugnar / Nicoleta Hancu
Díszletterv: Dragos Buhagiar
Jelmezterv: Lia Mantoc
Rendező: Andrei Serban
A bukaresti Bulandra Színház előadása
2010. július 16.
Gyula, Sportcsarnok
VI. Shakespeare Fesztivál, Gyula
Serban meg is fogalmazza, hogy miért fontos számára az ókori görög és Erzsébet-kori konvencióval való játék: „Azt a döntésemet, hogy ebben a darabban minden szerepet nők alakítsanak, azért hoztam, mert úgy tűnt nekem, hogy ez természetes folytatása a régi parodizáló előadásoknak”. Bár színháztörténeti szempontból vitatható Serban állítása, hogy csupán parodisztikus céllal működött az Erzsébet-kori konvenció – hiszen a fiatal fiúkra a nő és a férfi közötti átmenetként, androgünként gondolt a kor – Serbannak szabadságában áll kiemelni a hagyomány parodisztikus aspektusát. Nagyobb baj, hogy a férfi szerepek és a patriarchális társadalmak parodisztikus megközelítéséből, amely parádés színésznői bacchanáliára adna lehetőséget, nem lesz semmi. Mivel a rendező megelégszik a színésznők alakításában a férfi szerepek kliséivel – ez lenne a paródia –, s mivel a női szerepben szereplő színésznők sem lépnek túl a konvencionális színjátszáson, így olyan mennyiségű sztereotípiát kapunk, hogy az magát az előadást teszi parodisztikussá.
Az előadás legproblematikusabb pontja a női szerepek felfogása. Itt vérzik el a férfi szerepek paródiájának lehetősége is, hiszen nincs olyan pont, amihez képest nevetségessé válhatnának a Lear férfiúi. S ha attól válnak nevetségessé, hogy nők kapták szerepeiket, már régen rossz. Márpedig erről van szó, hiszen sem a férfi, sem a női szerepek megalkotottságára, milyenségére nincs reflexió, s így paródiájuk sem lehetséges. Jó példa erre Edmund, aki a rocker rosszfiú kliséjét hozza, bőrdzsekiben, bőrnadrágban, szegecses övvel, kendővel a hajában. Színészi eszköztárába széles gesztusok, unott arckifejezés, vonagló mozgás tartoznak, és olyannyira érdektelen figura lesz belőle, hogy nem emlékszem semmilyen színpadi megnyilvánulására.
Mivel Lear lányainak jelmeze, sminkje, színészi eszköztára alapvetően a naturalisztikus színjátszás keretein belül marad, nőiségük alkotóelemei nem lépnek át kultúránk szokványos nőtípusain. Regant hosszú vörös haja, vampos-dominás megjelenés jellemzi, Gonerilt konszolidált barnasága, decens gyöngysora a társasági hölgy kategóriájába sorolja, Cordeliát pedig rövidre vágott frizurája, szűzies, fehér ruhája különíti el nővérei estélyi ruhás, nagyvilági megjelenésétől. Kosztümös horrorfilmek kliséit idézi, ahogyan Gloster megvakításának jelenetében Regan vérengző Báthory Erzsébetként a Drakulára emlékeztető Cornwall kezéről nyaldossa a vért, majd eszi meg, s köpi ki Gloster szemgolyóit.
Nem újdonság Cordelia áldozati bárány szerepköre sem. Erre utal fehér ruhája, a keresztre feszítést megidéző széttárt karja két jelenetben, és az Agnus Dei, a mise zárótételének éneke, amely Lear Cordeliához intézett bocsánatkérő szavai közben hallható. Ugyanakkor az előadás egyetlen elgondolkodtató színházi metaforája is a Krisztus-párhuzamhoz kapcsolódik. A Lear-hagyomány ikonikus képét, ahogyan Lear a halott Cordeliát a karjában tartja, egy nemcserével élő Pietàként is elképzelhetjük. Mariana Mihut Learje egy áttetsző nejlonzsákot tart a kezében, amelynek ürességében megjelenik Cordelia halála és a darab kulcsszava, a semmi. Azonban Cordelia még egyszer feltűnik: Learnek halálában. Csendre intő gesztussal tartják ujjukat a szájuk elé, egymást tükrözve. Kettejük együtt vállalt csöndje a semmi, amiből így lesz valami.
Jó ötletek persze akadtak még az előadásban. Ilyen a Bolond keretjátéka, aki a darab elején Cordeliával labdázik némán, majd a végén a viharban előadott dalát énekli el (a körforgásról szólót a Vízkeresztből). Az előadás végén egyedül az éneklő Bolond marad a színen, mindenki más meghal – csak az a szereplő éli túl, akinek a dráma szerint el kellene tűnnie felvonásokkal korábban. A porondmesterré avanzsáló Bolond lesz az, aki visszaküldi Edgart, hogy folytassa a szerepét, amikor a fiú le szeretne lépni a színről, hogy ne kelljen tovább alakoskodnia apjának. Jó ötlet Gloster és Kent némajátéka, akik hátrálva érkeznek meg első jelenetükbe, majd gyanakodva méregetnek bennünket. Ezzel megteremtik a bizalmatlanság légkörét, mielőtt belekezdenének a királyság helyzetének vázolásába, azonban ez a közéleti szál csak a királyság felosztásáig marad életben.
Hatásos a kommunista Romániát megidéző felosztás-jelenet: mindenki tudja a szerepét, az udvaroncok vastapssal köszöntik a virulens Leart, aki az egész jelenet koreográfiáját ismeri, tudja, hogy mire számíthat lányaitól. Jó geg a Legyen Ön is milliomos hangeffektusaira komponált szeretet-teszt, melyek Goneril és Regan beszédét és nyereményét foglalják keretbe. Ezekhez az ötletekhez azonban nincs szükség a nemcserére, s a konvenció üresen tátong. Pedig a SEMMI VALAMI is lehetett volna.
William Shakespeare: Lear
Fordította: Ioana Ieronim, Andrei Serban, Dana Dima
Lear: Mariana Mihut
Gloster: Valeria Seciu / Dana Dogaru
Edmund: Ioana Pavelescu / Rodica Lazar
Edgar: Andreea Bibiri / Emilia Bebu
Goneril: Daniela Nane / Maria Obretin
Regan: Irina Ungureanu / Mihaela Mihaescu
Cordelia: Nicoleta Hancu / Ilinca Manolache
Albán fejedelem: Iuliana Ciugulea / Lia Bugnar
Kent gróf: Virginia Mirea / Ada Navrot
Bolond: Virginia Mirea / Dorina Chiriac
Corwall fejedelem: Ioana Macaria
Oszvald: Liliana Pana / Ilinca Manolache
Francia király: Lia Bugnar / Nicoleta Hancu
Burgundiai fejedelem- Cristina Casian / Gabriela Romanov
Orvos: Lia Bugnar / Nicoleta Hancu
Díszletterv: Dragos Buhagiar
Jelmezterv: Lia Mantoc
Rendező: Andrei Serban
A bukaresti Bulandra Színház előadása
2010. július 16.
Gyula, Sportcsarnok
VI. Shakespeare Fesztivál, Gyula
Szerzők
-- Paraizs Júlia --
További írások a rovatból
színház
A tatabányai Jászai Mari Színház Hóhérok előadása a Városmajorban
színház
avagy A spacio-temporalitás liminalitásának reprezentációja David Greig Prudenciájának Kovács D. Dániel által teremtett színpadi víziójában...
