Az élet iránti lelkesedés forrásai

Örültem, amikor megérkezve Nagykovácsiba megtudtam, hogy a kb. 20 résztvevő közül rajtam kívül még 3 észt fordító lesz a táborban. Az egyik szervező, Dúll Kata kedvesen fogadott, és jó érzéssel töltött el. A tábor során elég hamar kiderült, hogy a szervezők nemcsak szervezők, hanem olyan emberek, akik teljes szívükkel és nagy lelkesedéssel vannak benne a dologban. Ilyenfajta gondoskodással egyre ritkábban találkozni az életben. Már az első napi program ígéretesnek tűnt – a tábor nyitóelőadását Kappanyos András tartotta. A lendületes előadás az Ulysses újrafordításáról szólt, teletűzdelve a regény félrefordításaira utaló élő példákkal. Az előadó végül a táblára vetette ’a fordítók tízparancsolatát’, amelyet mindig kiindulási alapként kell felhasználnunk, ha fordítani kezdünk valamit. Az első esti beszélgetést Horváth Viktorral az tette különlegessé, hogy a szerző három táblára rajzokat készített a verseihez, amelyek a felolvasás során megelevenedtek.



Másnap reggel (ahogy az ezt követő hét napon is) intenzív fordítási munka zajlott. A legnépszerűbbnek Karácsony Benő Napos oldal című regényéből való szövegrészlet bizonyult, illetve Lázar Ervin A négyszögletű kerek erdő című művéből a Bemutatkozunk című fejezet. A fordítói műhely vezetőinek, Rácz Péternek és Imreh Andrásnak az irányítási módszere különböző volt: míg az előbbi bizonyos fordítási problémákat inkább a nagyközönség körében igyekezett megoldani, az utóbbi mindenkivel inkább személyesen igyekezett dolgozni. E két módszer megfelelően kiegészítette egymást.

A táborban előadást tartók közül hosszabb gondolkodás nélkül eszembe jut Csehy Zoltán, aki karizmatikusan és magával ragadó stílusban adott elő az ókori költészetről. Fodor Péter alternatív és inspiráló utat választott az előadástartás helyett; 4 különböző jellegű szöveget elemeztünk vele, a szövegekben eltérő módon meséltek el történeteket gyermekek szemszögéből.



Kemény István érkezésekor és az ezt követő írói beszélgetés során egyfajta szent csendet éreztem a hallgatóság soraiban. Amikor az író fölolvasott egy hosszú részletet Kedves ismeretlen című regényéből, éreztem, ahogy beleolvadok a regény világába; a szereplőkkel együtt részt vehettem én is egy rövid kalandban.



A tábor egyik része természetesen az ismeretek gyűjtése volt. És az, hogy bátorságot kaptam a további fordításhoz. Az újonnan megszerzett ismereteknek az adott külön dimenziót, hogy hallhattuk, láthattuk és érezhettük, hogyan viszonyul a leírtakhoz maga az író, hogy hangzik a hangja a fölolvasáskor.

Ugyanakkor ez a tábor több volt az ismeretgyűjtésnél; kérdések és lehetséges válaszok nőttek ki a többi fordítóval és az írókkal való beszélgetésekből. Próbálni megérteni a világértelmezés lehetséges módjait. Ezért nagyon hálás vagyok. Például valamelyik este a tábor egyik szervezője elkezdett egy kisebb társaságnak spontánul kiselőadást tartani az irodalmi elméletek néhány diskurzusáról. Annak olyan hatása volt, mint amikor az ember jó zenét hallgat. Az intenzív beszélgetések, a gyakori éneklések gyakran hajnalig tartottak. Ezek az élet iránti lelkesedés forrásai, amelyek összefonódnak egymással, egyre újabb és újabb jelentéseket kapva.

Kerdi-Liis Kirs (Észtország)




2010-ben részt vettem a JAK műfordító táborában. A műfordítói munkáról egy kukkot sem tudtam, valami nagyon nehéz és hosszú egyedüli munkának képzeltem el. Ez a véleményem a tábor után sem változott, de egy fontos dolgot megtudtam: nagyon élvezetes!

A munka során kiderült, hogy milyen szűk szemmel olvasok és gondolkodom. Minden délelőtti órán igen érdekes kérdéseket tettek fel, néha tanárunkkal együtt sokáig vitatkoztunk is. Kezdőként minden fontos volt számomra. Azt is erősen éreztem, annyira messze van Japán, a magyar kultúrális hátteret sem ismerjük, ami egy európainak alap dolog. Én magam itt tudom kis lépésekkel tanulmányozni, de egy Japán olvasónak szavak nélkül (vagy legkevesebb szóval) értetni, ez nagy feladat lesz!

A délutáni és esti előadások is tanulságosak voltak, közben sokszor gondoltam, ez nagyon hasonlít a zenész munkájára. Eddigi életemben csak zenével foglalkoztam, és úgy gondolom, a közvetítés a zenész munkája. A zeneszerző szavait zenére fordítom, és a közönségnek átadom. Valamelyik zeneszerző szavait nem szabad másképpen mondani, de más szerző szavait muszáj kicsit szabadon kifejezni, különben nem érti a közönség. Néha nem tudjuk pontosan mit akart mondani, ezért fontos annak a szerzőnek a hátterét jól ismerni. Fordítás közben, néha választani kell két (vagy több) kifejzés között, ha az egyiket választom, akkor kicsit eltér a mondattól, ha a másikat választom, félrevezetheti az olvasóit. Zenében is sokszor találkoztam ugyanezzel a dilemmával. Mindenesetre ez volt a legnagyobb felfedezésem.

A gyönyörű fák, szép tiszta szoba, bőséges étel és fiatal tehetséges társaság, finom sütemény illattal együtt maradandó emlék lett.

Sok-sok köszönetet a szervezőknek!

Deli-Kuroko Nahomi (Japán)




Nagyon jó volt. Leülni és együtt dolgozni, fordítani, hallgatni, megbeszélni a nehézségeket, és újra nekiállni annak a mondatnak, fáradhatatlanul, miközben mindenki szereti ezt, szereti, mert magyar és meg akarja ismertetni a saját népével. Orosz, udmurt, komi, német, észt, finn, olasz, cseh, lengyel, japán, horvát – és pár magyar. Majdnem két tucat ember, lelkesek és kedvesek, tíz napig Nagykovácsiban, hogy mű- fordítsanak, igazán. Sok vendég is volt, írók, költők, fordítók, irodalmárok, akik tapasztalatot osztogattak, meséltek történeteket, mi meg nevettünk, örültünk, nagyon is. Tíz napra egy más világba került az ember, egy burokba, messze minden maitól, magunkra zártuk az ajtót, és ki se akartunk jönni. Én biztosan nem. Sosem tudtam, hogy milyen nap van éppen, egyetlen körforgás lett az élet: reggeli, fordítói műhely, ebéd, fordítás, előadás, vacsora, fordítás, előadás, fordítás/vidulás. Anyanyelvűként muszáj elmondanom – egyszerűen muszáj –, hogy mindenki csodálatosan szépen beszélt magyarul. Azóta mindenhol ezt mesélem. Esténként kiültünk, hallgattuk a szép észt dalokat – köszönjük, lányok! –, ízlelgettük a finom borokat, beszélgettünk. Nagyon sok mindent tanultam, nagyon jól éreztem magam. Mást nem is tudok mondani… Nagyon jó volt.

Fridl Viktória (Magyarország)




JAK műfordító tábor 2010, avagy a kutya is törődik vele…

Valamire rájöttem. Visszatérnek minden évben. Hogy kicsodák? A furcsán beszélő emberek természetesen. Igazából nem beszélnek furcsán, csak kicsit másképpen, mint például a gazdám és pajtásai. És néha egyik mondatról a másikra átváltanak más nyelvre. Pár évvel ezelőtt tűntek fel először nálunk. Úgy fest, szeretik a rendszerességet, mert azóta minden évben felbukkanak és az a tíz nap, amit itt töltenek nálunk, szintén eléggé tervszerűen folyik le.

Talán itt az ideje, hogy bemutatkozzak: Róka Úr vagyok, szerény létemre kutya, a nagykovácsi kastélyszálló és a körülötte lévő mesés park az otthonom. A nevemet tavaly kaptam egy orosz fordítótól, a bundám miatt, ugyanolyan, mint Benkő vörös szőrű ebe Pályi András Éltem című könyvében. Ebből és más művekből is (Esterházy Péter: Esti, Lázár Ervin: A négyszögletű kerek erdő, Karácsony Benő: Napos oldal) fordítottak egy-egy részletet a táborlakók Rácz Péter, Imreh András és egymás segítségével. Szerencsére én nem számítok állatkerti ritkaságnak, mint a Benkő kutyája, és a bokám se karcsú. Túl jó itt a koszt, ezt a fiatal fordítók is dicsérték, bár volt, aki panaszkodott, hogy túl sok a húsos étel! Még voltak köztük, akik húsnélkülit kértek…pfuj!



Miközben ebéd után Farkas Úr komámmal sziesztázni szoktunk, a fiatalok többsége lelkesen és szorgalmasan kihasználta a szünetet fordításra, olvasásra, beszélgetésre. De néhányan sétálgattak, fagyiztak, szundikáltak is, mert erőt kellett gyűjteniük a délutáni és esti beszéletésekre…

Ezek nekem mindig a legjobban tetszettek. L. Varga Péternek és Dúll Katának nagyon izgalmas előadókat sikerült meghívniuk, például: Garaczi László, Kemény István, Csehy Zoltán, Németh Zoltán, Horváth Viktor, Egressy Zoltán, Schein Gábor, Bagossy László és sokan mások. Visszatérő vendégek is voltak, mint Károlyi Csaba és Karólyi Dóra, Tamás Zsuzsa, Buda György és Dánél Mónika. Most talán csodalkoznak, hogy miért és honnan tudom mindezeket. Ez nagyon egyszerű. Egy kutya jobban hall, mint lát. Nem kellett mást tennem, mint az előadóterem elé feküdni és a fülemet hegyezni, ugyanúgy, mint bent a táborlakók. És este, az előadások után, amikor összegyűltek, bortól és főleg észt népdaloktól kísérve beszélgettek, ráadásul még simogattak, miközben figyelmesen hallgattam. Szerintem csodálatos dolog, hogy minden évben idejön egy csomó kedves ember különböző országból egy közös szenvedéllyel: a magyar irodalom és ennek fordítása a saját nyelvükre. Szeretem őket, és remélem, így marad még sok-sok évig…

Róka Úr észrevételeit közvetítette Fekete Kati (Berlin/Budapest)