Látlak magam előtt benneteket. Kezek a magasban, ujjak helyes metálcsigában. És már ti is tudjátok, hogy kell olvasni velünk jó hangosan. Filozofikus nyugalommal. Szöveghűen. Várady Szabolcs Filozófiai töredékét például A lábról, melyben kérdéssé teszi, „hogy a lábra kelt láb viszont min áll?”, néha újrakezdjük. Szabó Lőrinc álmát, vagyis Dsuang Dsziét, vagyis a lepkéét, elmondjuk még egyszer. Simon Márton koszos tükreiben látjuk meg egymás száját a Kínaiban, beszélünk vagy „csak egy közhely, meg mi ketten”?

Nők és hajtű. Kanyar és irodalom. Hajtűkanyar és adrenalin. Sajátszoba (egybe) és VW (nem kocsi, Woolf). Akkor most rakd össze! Hajtűkanyar, Sajátszoba irodalmi kilátással, irodalmi csoport. Bemutatkoznak. Hat nő. Írnak. Kortárs írók. Nem írók? Egy írónak mondott írótól hallottam egyszer: anyám ír, akkor író. Azok tehát, míg egyébként egyikük diák vagy matematikus vagy bölcsész vagy újságot csinál. Irodalmi beszélgetéseket, felolvasásokat, színházat szerveznek, rendeznek budapesti és vidéki kávézókban, diákkocsmákban, éttermekben. És persze fesztiválon irodalmi sátrat. Bemutatkozás után Kocsis Noémi, Kupa Júlia, Palágyi Ildikó Brigitta, Somogyi Aranka és Tallér Edina olvasnak fel. Ez öt. Zilahi Anna éppen Washingtonban tanul.

„Úton lenni boldogság...”, mondta Kerouac, és mondják a Műutasok, miután megérkeznek. Jól utaztak. A Miskolcon szerkesztett művészeti és kritikai folyóirat meghökkent. Kezedbe veszed, nem csak fekete és fehér. Szép. Persze lényeg a szellem, emelkedettség meg tartalom, de lapozod, és mintha egy képzőművészeti albumot pörgetnél. Elteszed. Gyűjteni kezded. Nem is adod oda másnak, nehogy összegyűrjék. Nem áll neki jól a szamárfül. A folyóirat jelenlegi formájában 2007 augusztusában jelent meg, kezdi k.kabai lóránt szerkesztő a bemutatást. Tallóz a ma élő irodalmi lapok között, melyek fogékonyak a „vizuális érzékenység” iránt, csak egy már megszűntet talál, a Nappali Házat. Fontosnak tartja, ne pusztán szöveget kapjon az olvasó. A külföldön kilencedik művészeti ágnak tartott képregényt mint műfajt a Műút behozza az oldalaira. Zemlényi Attila főszerkesztővel együtt bátor csapatot alkotnak, felvállalják, hogy olyan szerzőket is megjelentetnek, akik szemben haladnak a közízléssel. A volt Bruthalia műhely tagjai közül jelenik meg két szerzőjük, felolvasnak. Nyilas Attila Az ékesszólásról hoz verstételeket, „Erősnek látszani is nehéz, annak lenni még nehezebb. / Látszani is nehéz, lenni még nehezebb”, Béki István egy kötetet, Írott ikon, részlet a címadó versből: „Rozsdapor szitál, / áldozó áldozat/ arccal kőre,/ kő alól orgonafa sarjad”.

A sátorfalon gyűlnek a versek, nem, rímek gyűlnek, azt hiszem. A legjobb alkotást, annak híján, nem tudjuk díjazni, csak a leginkább lelkeset. Ő viszi a bort, akit az isten is költőnek predesztinált, Tóth Árpád Gábor, idézek tőle: „Nem csekélység ez kérem, eme művészet / aki nem hiszi az a számítógép elé ülhet.” Alakulni fog még egy picit a nyomdokokhoz. Hobo már mikrofonpróbál. Levezetésként műanyag székeket pakolunk, megesszük a maradék reggeli szendvicseket, örömtáncolunk a sátorban, hogy milyen jók voltunk, és Heaven Street Sevenre készül, már, aki.

1

2

3

4

5