Mohácsi István és Mohácsi János jó szokásukhoz híven mindössze kiindulási alapnak, ihletforrásnak használták a XIX. század második felében készült darabot. Felnagyítottak olyan motívumokat, amiket Tóth Ede épp csak megemlít, vagy csupán sejtet, de attól sem riadtak vissza, hogy egy szó szerint értendő deus ex machina segítségével alakítsák az eredeti happy endet még boldogabb véggé. Emellett természetesen helyet kaptak a próbákon született színészi improvizációk gyöngyszemei is. Az így kialakult burjánzóan sűrű és szórakoztató szöveget Kovács Márton és társainak szinte folyamatos zenéje festi alá, valamint az eredetiben is szereplő dalok gazdagítják. A szereplők örömüket, bánatukat egyaránt gyakran dalban mondják el, és a túlfűtött érzelmeket sokszor tánccal teszik idézőjelbe.

A falu rossza, Göndör Sándor nem is igazán rossz, sokkal inkább szerencsétlen. Egykori szerelme, Bátki Tercsi ugyanis elhagyta a katonaságból hazatért Feledi Lajosért, Sándor pedig igencsak rosszul viseli, hogy kosarat kapott. Pedig lenne, aki szívesen megvigasztalná: Feledi Boriska, Lajos csúnyácska húga. Persze, ahogyan az a népszínművek többségében már csak lenni szokott, a különböző bonyodalmak, tragikusnak tűnő fordulatok és kisebb-nagyobb konfliktusok után végül mindenki megtalálja a boldogságot a maga párja oldalán.

Így lesz ez Mohácsiék előadásában is, de ők mégis csempésznek bele némi keserű utóízt. A Mohácsi testvérek verziójában ugyanis Tercsi nem pusztán cicázott Sándorral, nem csak azért bolondította, hogy legyen kivel táncolnia a mulatságokban. Iránta táplált érzései pedig mostanra sem múltak el teljesen, ezért Czene Zsófi Tercsije csak addig biztos a Lajos iránti szerelmében, míg a másik legény fel nem tűnik a színen. A két férfi rivalizálása puszta kakaskodásból megérthető szerelemféltéssé válik. Ilyen körülmények között cseppet sem meglepő, hogy a félénk, érzéseit mindenki elől titkoló Boriska szerelme teljesen reménytelen.

Ráadásul az előadásban Boriska nem egyszerűen nem szép, hanem a végletekig eltúlzottan, karikatúraszerűen csúnya lány. Rácz Panni úgy jelenik meg és játszik a színpadon, hogy azzal készakarva minden testi adottságát a lehető legrosszabb színben tűnteti fel. Ő most nem „magas”, hanem „colos”; nem „vékony”, hanem „lapos, mint egy deszka”; hangja nem „búgóan mély”, hanem „pincemély”. Emellett még véletlenül sincs egyetlen nőies mozdulata sem, úgy jár-kel, ül vagy éppen táncol, mint egy pubertáskorú, aki nem tud mit kezdeni hirtelen megnyúlt, pálcikaszerűvé vált végtagjaival. Boriska egy igazi trampli, akit a faluban mindenki szeret. Azonban azt is gondolják, hogy örökre pártában fog maradni, ezért szánják is – még saját apja is.

Nem is csoda, hogy amikor végső kétségbeesésében megvallja érzéseit Sándornak, ő – aki a falu legszebb menyecskéjét szereti – láthatóan megrökönyödik a vallomás hallatán, és kezdetben menekülni igyekszik Boris elől, aki megpróbálja a nyakába varrni magát. A lány öngyilkossági kísérlete után pedig Sándor mintegy a sorsába beletörődve tér vissza a faluba és Felediék portájához, hogy ott már Boriska vőlegényeként jelenjen meg. Új státusza azonban láthatóan csak azután okoz neki magának is örömöt, hogy a helyi korcsmárost alakító Lecső Péter nagy dörgés-villámlás közepette (és egy meggyulladó csipkebokor színre kerülése után) mezítlábas Atyaistenként tűnik fel, és mindent elrendez.

Nem Boriskáé azonban az egyetlen parodisztikusan eltorzított figura. Gonosz Pista Tóth Ede drámájában is az a fajta komikus alak, aki mindig rosszban sántikál, de pórul jár, és nevetségessé válik. A becsület mintapéldájának tartja magát, miközben mindenkit meglop, de végül lebukik, és elnyeri méltó büntetését. Kovács Zsolt (a POSzT-on most díjat is kapott a szintén Mohácsi által rendezett Az elveszett levélért) alakításában a bakter egy félkezű öregember, aki a legjobb szándékot mímelve igyekszik rossz útra terelni azokat, akikben meglátja a gyengeséget, esendőséget. Pitiáner csaló, megsarcol minden éléskamrát, de közben nagyobb szabású terve is van, mint az eredeti szövegben. Ott egy rendeletet kijátszva szőlőt csen, hogy azt jó pénzért eladja, Mohácsiéknál azonban a falu kincstárát lopja el a bíró, Feledi Gáspár otthonából. Terve ugyan csak egy hosszú kabaréjelenetté terebélyesedő szerencsétlenkedés után, de sikerrel jár, ráadásul a gyanút is Feledire tudja terelni. A bírót a falu annak rendje-módja szerint egyből megfosztja címétől, és lecsukatja. Végül Gonosz lebukik, és ő válik egy pillanat alatt kitaszítottá, de a deus ex machina őt is megmenti: miután megbánja bűneit, s megfogadja, hogy jó útra tér, bűnbocsánatot nyer. És miután mindenki boldogan egymás nyakába borult, nem marad más hátra, csak a nagy finálé: egy utolsó, felemelően vidám közös csűrdöngölő.


Mohácsi István és Mohácsi János: A falu rossza

Tóth Ede után és miatt

Népi dalszínmű három felvonásban

Feledi Gáspár, gazdag falusi földmívelő: Kocsis Pál
Lajos, fia: Fándly Csaba
Boriska, lánya: Rácz Panna
Bátki Tercsi, Árva, Feledi Gáspár gyámsága alatt: Czene Zsófi
Göndör Sándor, szolgalegény: Gulácsi Tamás
Finum Rózsi, menyecske: Nagy Ilona
Csapó, gazdaember: Kőrösi András
Csapóné: Csapó Virág
Sulyokné, módos asszonyok: Lestyán Luca
Tarisznyásné: Tóth Eleonóra
Egy öreg paraszt: Tóth Géza
Csendbiztos: Szula László
Tisztelendő: Felhőfi-Kiss László
Doktor úr: Karácsony Tamás
Kónya, kántortanító: Lugosi György
Gonosz Pista, bakter: Kovács Zsolt
Gonoszné: Kovács Zsuzsanna
Cserebogár Jóska, szőlőpásztor: Sarkadi Kiss János
Czene, cigányprímás: Kovács Márton
Ádus, vén cimbalmos: Némedi Árpád
A "Makkhetes" korcsmáros: Lecső Péter
Neje: Nyári Szilvia
Jóska, béres: Szvath Tamás
Czintosné: Csonka Ibolya
Nép mindkét nemből, vendégek, cigányok, betyárok, hadseregek: Fábián Zsolt, Serf Egyed, Tóth Molnár Ildikó

Díszlet: Khell Zsolt
Jelmez: Remete Kriszta
Dramaturg: Mohácsi István
Koreográfus: Uray Péter
Világítás: Bányai Tamás
Zenekar: Bodor „Teskó” Tibor, Csíkvár Gábor, Kápolnás Attila, Károly Zoltán, Karácsony Tamás, Kovács Márton, Némedi Árpád, Serf Egyed

Rendező: Mohácsi János

Bemutató: 2010. április 16.
Kaposvári Csiky Gergely Színház

Fotók: Klencsár Gábor