A késő délutánt a Modemben indítottam, később szerettem volna ellátogatni a Medgyessy Emlékmúzeumba is, de csak egy félórás Déri Múzeumos kitérő lett belőle, kevés emlékkel, így végül maradt a Modem, gyakorlatilag egész estére, ahol elsőként Berszán Zsolt Genezis-project című kiállításán tartott tárlatvezetését hallgattam meg a másodikon. Most láthattam először életben az anyagot, így a munkák igen, a szavak annál kevésé kötötték le a figyelmemet.

Az egyes vizuális egységek a projektelvűséghez híven nem kaptak külön címet, az anyagokat is nagyjából azonos elven rendezte el az alkotó, megpróbálva ontológiai rendet teremteni a mesterséges felületek konvergens rendszerében: polisztirollap, fekete olajfesték, fekete akril, fekete szilikon, átlátszó szilikon, átlátszó gumicső, feketére festett víz, feketére festett műanyag labdák, alumínium, MDF-lap, csavarok, és hasonlóak.

Nagyjából az említett anyagok felsorolását, valamint egy-két sci-fis asszociáció megemlítését jelentette Orbán János Dénes egy órával későbbi tárlatvezetése, ahol az érdekességet sokkal inkább a költő felolvasott versei jelentették. Ezért pedig mégiscsak érdemes volt újra körbesétálni a két oldalt kisebb helyiségbe torkolló, de egészében véve a távolság, a rálátás hatásesztétikájára apelláló tágas téren.

Még a részegységeken is érződik a mélység jelentősége, hol az árnyékhatások, hol a felületi eldolgozatlanságok, hol pedig a földre fektetett munkák vízzel való elárasztása által érzékeltetve a felület viszonylagosságát, a tér folyamatos képződését és alakulását. A belesétálás által megélhető, sötét, rusztikus „gumibarlang” a kiállítás utolsó részeként sajátos atmoszférateremtő erővel bír. Ahogy az ember rásétál erre a ragacsos, kocsonyás alapzatra, és végigtapogatja a „műbarlang” felületét, a lelógó darabokat, ráhunyorít a beszűrődő fényre, úgy érezheti, valami élő organizmusban van, vagy azt hogy az alkotás művelete itt tényleg teremtés voltában mutatkozik meg, és ennyiben pedig ez a mű – a Genezis-projekt egésze – önreflexív aktusnak is tekinthető.

Az állandó gyerekprogramok sem maradtak el, és míg a harmadik szinten az éjszaka műtárgya körülkerítve pihent a sejtelmes fényben, addig a fogadótérben a reprodukció előrajzolt, kicsit felnagyított mását festhették a gyerekek. Kezdetben ez nagyon is megvalósítható feladatnak tűnt, az éjszaka közepére azonban már kevés nyoma maradt annak, hogy itt Paul Gauguin Fekete sertések (1891) című képének „másolata” készül, ugyanis smile-k, napszemüvegek és egyéb festett felületek fedték el az eredeti intenciót.

Gulyás Gábor A létezés ritmusán, vagyis Reigl Judit életmű-kiállításán vezette végig a Múzeumok éjszakájának vendégeit a művésznő szürrealista jellegű képeitől indulva az automatikus festészet eredményeként születő képeken át a tapétaszerű felületkezelésről árulkodó munkákig.

Karafiáth Orsolyából nem sokat lehetett hallani, A másik Csinszka című tárlaton annyit sikerült csak elcsípnem a szavaiból, mikor épp azt ecsetelte, hogy mennyire nem volt divatos és szép férfi Ady Endre. Az viszont nagyon valószínű, hogy népszerűségének, könnyed stílusának köszönhetően az ő tárlatvezetése vonzotta be a legnagyobb tömeget az este folyamán.

Bukta Imre és Kónya Réka performanszát mindenképp látni akartam. A Modem belső kertjébe sétáltam, és távolról hallgattam, ahogy a művésznő énekel, néztem, ahogy Buktáék egyik emelvényről a másikra dobálják egymásnak a pöttyöslabdát, aztán kihajíták a tömegnek, és újabb labda került elő, majd azt is kidobják a tömegnek, majd újabb labda került elő, és a többi... A performansz megértésére tett kísérleteim miatt nem voltak álmatlan éjszakáim, világos hogy itt annyi volt a cél, hogy a gyerekek is az akció részeseivé váljanak, mégpedig a játék szellemisége által a felnőttekkel egy szintre kerülve. Sajnálom, hogy kívül estem a játéktéren. Nem tudtam átérezni. Túl távol ültem. Nem jutott nekem labda, még egy dobásra sem.

A Hermész 13 című kortárs performanszt háromszor adták elő az este folyamán. Első körben láttam. Az este legemlékezetesebb élményének bizonyult. – Földből kinövő, meglocsolt végtagok. A vegetatív organizmusok egy magasabb szintjén már deréktól felfele két ember mered ki a talajból. A karosszékben ringatózó gazda néha feláll, és igazgatja tagjaikat, locsolja a végtagokat, hátha belőlük is ember lesz, vagy mi. Aztán a szomszéd terembe terelik át a közönséget. Egy homokozót állunk körül. Apró, hajtogatott felhőkarcolók magasodtak ki a földből, aztán lassan egy nő születik meg a földmozgásból, feláll, és ropogtatja tagjait, mintha sokmillió év után kelne fel újra. Fityegtek a testén a tornyok, aztán egy férfi gödröt ás neki, és újra eltemeti. Végül a homok felszínén ismét csak ez a miniatürizált város marad. Isteni volt ez a darab, vagy – a gender hangokat elkerülendő – inkább Gaiai.

A Baltazár Dezső tér ledfalán egész este feLugossy László, Hegedűs 2 László, Kapitány András, Koronczi Endre és Szirtes János filmjeit vetítették, közben különféle zenekarok szórakoztatták a nagyközönséget, és hasonló tömeg gyülekezett a Déri Múzeum előtt is. A késő esti máglyarakásgyújtás nem maradt el, bár éjfélhez közel az eső is megérkezett Debrecen belvárosa felé, ami végül valószínűleg azokat is a múzeumokba parancsolta, akik eredetileg csak a közmulatságra érkeztek. Így volt megírva vagy csak így alakult, de jó volt, hazasétáltam az esőben.