feLugossy Lászlóval szemben eredendően elfogult vagyok, ugyanis kamaszkorom meghatározó élménye az A. E. Bizottság Emlékzenekar, és ennek köszönhetem (elsősorban a szövegeinek, amit akkor nem is mindig értettem), hogy művészetével, ezzel a szubkultúrával mai napig azonosulni tudok. Mostanság pedig, hogy ez a két lábon járó legenda néhány éve már itt lakik a „közelemben”, vagyis Miskolctól nem messze (Sárospatakon), gyakran találkozunk. Ilyenkor általában a Nagy Időkről mesél, amikor még közösségi életet éltek a hozzá hasonló gondolkodású és életérzésű emberek, szóval, amikor valami nagy, kollektív egymásra találás érzése határozta meg Lacának és társainak a világát, amelyben a peremen voltak ugyan, de a maguk teremtette szabadságban. Ezeket a történeteit nagyon szeretem hallgatni és átérezni. És úgy látom, hogy mások is szívesen hallgatják – és persze nézik munkáit, olvassák írásait.

A feLugossy személye körüli aura Zemlényi Attilát és Bujdos Attilát is megérintette, nyilván ezért gondolhatták ki, hogy írásaiból könyvet állítanak össze. És nemcsak a Laca-könyv születése a jó hír, hanem az is, hogy a költő-újságíró páros kiadói minőségében ezzel a kötettel próbál zavart kelteni a miskolci állóvízben – a Kék pánik kávéház a Szoba Kiadó első produktuma.
A Párizsban élő képzőművész, franyo aatoth tervezte könyvecske külcsínyre igen gusztusos: keménykötés, cérnafűzés, szabályos kis négyszög alakzat stb. Belső lapjain a szépen tipografált szöveg folytonosságát piktogramszerű ábrákból építkező franyo-képek adják, amelyeket a képzőművész-barát többnyire egy-egy kiáltványszerű feLugossy mondat köré komponált.
Olvasás közben nagyon rémisztő valóság tárul elénk: a neodadaista, szürrealista szövegekben benne van közös kelet-közép-európai múltunk és jelenünk, kollektív történelmünk is. Meg egy katasztrófa-utópista látomása. Hogy miről? A reflexiók nélküli hétköznapiságról és a látszatvilágról, amely „hatásvadász dolgokkal teli. Minél inkább civilizáció, annál több benne a látszatok világa, annál több benne a hatásvadász, túl hangos, agyat bénító elem, s nem vesszük észre, vagy csak nagy nehezen, és az utolsó pillanatokban figyelünk fel arra, hogy ezek a trükkök, a valódiság látszatát mutató elemek, mennyire nevetséges, kisszerű, olcsó, röhejes és unalmas dolgok.”

A könyvön végigvonuló témát az egyénnel szembenálló percemberkék, médiasztárok, politikusok adják. „A civilizáció folyamatosan és nagy erőbedobással termeli ki hatásvadász apostolait, akik vonzó látszatok tömegeivel teszik szimpatikussá, fennköltté önmaguk, egyébként nevetséges, üres, látszatvilágát.” Az „apostolokat” fetisizáló fogyasztók tömege pedig a szabadság és a személyiség önkéntes, sőt már-már diadalittas feladását gyakorolja. A személyiség, az egyéniség menekülése, kivonulása szinte lehetetlen. Marad a kétségbeesés. Vagy lehet nézni, mint Laca, a Karma Tévét: „Nézem, ha van benne műsor, mert a Karma Tévén nem mindig van adás. Adás csak akkor van, ha nincs függőség, és szabadság van, vagy a fogság önkéntes.” Mindenhonnan leselkedik valami veszély, ami alkalmas az agymosásra, és önfeladásra kényszerít. feLugossynál a társadalom, a globális hatalom a népesség minden rétegét önmagába olvasztja és semlegesíti. Akárcsak Ray Bradburynél: „Adjunk az embereknek »ki mit tud« vetélkedőket, amelyeket az nyer meg, aki a legtöbb slágerszövegre emlékszik, vagy az államok fővárosainak nevére, esetleg arra: mennyi búza termett tavaly Iowában. Tömjük tele az agyukat érdektelen adatokkal: verjünk a fejükbe annyi tényt, hogy telítettnek s ragyogóan informáltnak érezhessék magukat. Akkor majd gondolkodó lénynek álmodják magukat, azt hiszik, messzire jutnak a tudományukkal, holott meg se tudnak vele moccanni. De boldogok lesznek…” – olvasható a Fahrenheit 451-ben.

A Kék pánik kávéház alapvetően szélsőségesen abszurd. Az olvasó nem tudja, hogy nevessen vagy inkább megrémüljön, mert az egész olyan zavarba ejtő. „A hülyeség kis könyve” írja mottóként feLugossy – nyilván, hogy már az elején zavarba ejtse olvasóját. Elég csak belelapozni a kötetbe, hogy kiderüljön: a szövegek egyáltalán nem viccesek (mint azt a királyi televízió rangos kulturális műsorának vezetője heherészve megjegyezte). Mégis Laca minden szava igaz és a helyén van. Egyetlen felesleges gondolata nincs. Nem ismétli önmagát, pedig mindig ugyanarról beszél: a szabadságról. Csak úgy záporoznak a „csekkbefizető művész” és az „Egy magyar bádog” típusú nyelvi lelemények, és gyakran agyonrágott, unalomig ismételt közhelyeket használ: „Messzemenően vesztesek vagyunk, eszmei halottak, ismételten a formalisták győztek. A mókuskerék ránk vár. A demagógok hangját szerettük volna utánozni, de ez a mimikri sem ment már nekünk.”

A látszatvilág eltorzította a szellemvilágot, és ebből a mesterségesen lebutított, torz világból valahogy menekülni kéne. De hová? A Most civilizált vagyok, most nem vagyok civilizált című feLugossy-filmben, ami a Szoba Kiadó ötletére készült és a kötet körüli médiafelhajtást hivatott fokozni, a szerző talán tudja a megoldást: az egyik jelenetben hosszan húzza a harangot, mögötte békés táj. Talán valahová megérkezett.
Bradbury a Bibliából veszi a megoldást:„…és a folyóvízen innen és túl életnek fája vala, mely tizenkét gyümölcsöt terem vala: minden hónapban meghozván gyümölcsét, és levelei a népek gyógyítására valók”. feLugossynál nincs kollektív feloldás: „Így aztán újra a kallódás kizuhanó hangját használjuk, ezáltal mindegyikünk a maga módján múlik el, vagy ránk záródik az a bizonyos ajtó, és se ki, se be…” De van valami harcos dac abban, amit mond, és amit talán mi is használhatunk a mindennapokban: „Én nem vagyok a többi ember”.

feLugossy László: Kék pánik kávéház
Szoba Kiadó, Miskolc, 2006