Tulajdonképpen a divattörténet legbizarrabb epizódjait elevenítették fel, s mondhatni, keresve sem lehet jobb alapanyagot találni egy figyelemfelkeltő, csöppet sem szokványosnak szánt divatbemutatóhoz, mint egy önmagában is divattúlzásokban tobzódó korszakot. Az apropó a performanszra: egy kor, ahol az élet minden területén megjelenik az esztelen pompa és magamutogatás, ahol a méteres, rizsporos hajkölteményeket napokig építették, és szexinek számított, ha valaki a tetűvakaró pálcáját éppen frizurájába szúrta, és ahol az érzelmek örömeinek kultusza uralkodott. Az emblematikus francia barokk és a rokokó majd 200 éves fényűzésnek államcsőd, és a forradalom vetett véget.

Rengeteg expresszív jelmez, alak és asszociáció torlódott egymásra a négy felvonásból álló előadásban. A jelmezek/ruhák nem csupán a barokk és rokokó öltözködés jellegzetes elemeinek (rizsporos paróka, színes férfiharisnyák, fűzők, csípő- és farpárnák) felhasználásával és újraértelmezésével nyernek hitelt. Egyes karakterek tökéletesen ragadnak meg egy-egy motívumot, melyek kifejezik a letűnt kor – habzsoló – természetét a hét fő bűn jegyében. Az egyik legszebb ilyen megoldás az a Falánkságot megtestesítő szereplő volt, egy csupa száj alak, öltözékének elemei nem, csupán sziluettje emlékeztetett némileg a rokokó viseletre, de ez a groteszk túlzás nagyon visszaadta az élvezetekre éhező kor szellemiségét: a mértéktelenséget.

De láthattunk egy megelevenedő franciakertet is: madarak, fák, természeti formákból elvonatkoztatott szereplőkkel. Megjelenik egy jellegzetes barokk eszköz is a jelmezeken, a halmozás: mindenféle édesség egy élő kandiscukorhegység képében, de  volt pénzes zsák is, mint Kapzsiság. Mintha tipikus túlzsúfolt csendéletek ugrottak volna le a falról.

A táncosok nagyszerűen adják vissza a szigorú etikett mögött megbúvó buja erotikát, a rokokó fűzők közé szorított emberek valódi vágyait és indulatait. A finoman jelzett nemiség az előadás fontos motívuma. Nem csoda, hiszen a barokk kor az egyetlen a viselettörténetben, ahol a férfi reprezentatívabb külsővel él, mint a nő, szokásaikban megjelenésüket is inkább feminin báj jellemzi őket, szoknyaszerű nadrágba bújnak, a férfi és a női viselet sziluettje hasonló. Ezt nagyszerűen ragadata meg az egyik parókás jelmez: a táncos elölről férfinek tűnik, és egy igencsak fallikus szimbólummal „megáldva” jár-kel, hátulról azonban egy tütüben flangáló, nyelvét nyújtó nőszemélyt formál. Ez a ruha egy olyan blokkban tűnt fel, ahol a nemi jellegek kaptak hangsúlyt, méghozzá a bujaság jegyében. Itt lépett színre az egyik kedvenc jelmezem is, egy fenékrészen kivágott ruha, alatta egy izmos popóval, akárcsak Bernini szobrain, igaz, itt arany kivitelben.

Az egyik blokkot a szó szerint malackodásnak szentelték. Egy hölgyet is láthattunk hatalmas rózsaszín farpofákkal és malacfarkincával felfergyverkezve, ezzel karikírozták a hatalmas harangszoknyák és farpárnák kultuszát. Az előadásnak még májusban eredetileg a Nagytétényi Kastélymúzeum barokk kastélyparkja nyújtott „korhű” otthont, akárcsak a Versailles-i palotakert annak idején Marie Antoinette játékainak. S bár a Millenáris és a lemenő nap fénye, valamint a lelkes gyermekközönség a legelső sorokban bizonyára kissé más kontextusba helyezte a koncepciót, az illúzió így is nagyon erős volt.

Projektvezetők (MOME): Sárváry Katalin, egyetemi docens; Kiss Tibor, egyetemi tanársegéd

Diákok (MOME): Asbóth Szaffi, Bodor Blanka Dóra, Csabai Zita Zsuzsanna, Gál Barbara, Grábits Ágota, Gyetvai Piroska, Horváth Blanka, Horváth Kata, Hunyadi Emese, Katona Bálint, Kalicz-Mészáros Klára, Király Enikő, Kovács Mónika, Majoros Eszter Nóra, Metál Mónika, Merényi Zita Bettina, Mikula Ildikó, Németh Ninetta, Nguyen Trá My, Ocsovay Tina, Orbán Orsolya, Pusztai Judit, Tóth-Kása Boglárka, Urbán Edit

Táncosok (Kortárstánc Főiskola): Arany Virág, Vadas Tamara, Lex Alexandra, Torda Kata, Emődi Lilla, Drávucz Petra, Szűcs Dóra Ida, Csasznyi Blanka, Bódi Alexandra, Dézsi Kata, Kelemen Krisztián, Fülöp László

Koreográfus: Hevér Zsófia