Bevallom, a sokat ígérő cím és a vendéglista olvastán felcsillanó szemem picit elhomályosult, amikor a Stúdió 11 betűihez értem, és nem kifejezetten a nosztalgia okán. A Macskafogó című film ma is kedvenceim között van, de alig-alig dereng némi ködös kép a tudatomban, hogy az a zene is Stúdió 11. Szórakoztató, céljának pontosan megfelel, azaz rendkívül profi – és egyben meghúzódik a háttérben. Számomra mindig valami ilyen dolog volt a Stúdió 11: igazi, profi stúdiózenekar táncdaloktól az easy listening és light jazzig, a szélesebb közönségnek.

A négy patkány belőpője a Macskafogóból

Persze közben rájöttem, hogy a Weather Report is eladott néhány lemezt pályája során, és az sem feltétlenül bölcsészálom művész-kékharisnya-lét. De akkor is, még a Jaco Pastoriust követő Victor Bailey játékában is érzek valami kakaskodást, valami iszonyatosan magasra törést és egyéniséget, ami művésszé teszi őket, s nem stúdiózenészekké.

Victor Bailey és Lenny White szóló. Budapest, A38 Hajó 2007.

Victor Bailey letett néhány nagyon jó zenét és jó néhány nagyon technikás bőgő-basszus futamot a zenetörténet asztalára. Nem is akármilyen mezőnyben, hiszen kortársai között számtalan zseniális basszer-mágus van (mondjuk Stanley Clarke és Marcus Miller példaként), s az újabb nemzedék is kitett magáért (pontosabban Victor Wooten). Számomra azonban Bailey egy picit megfakult az utóbbi időkben, s ahogy a fellépésein látom, valamilyen betegség gyötri. Peter Erskine-t még nem láttam élőben.

Peter Erskine dobszóló, 2007.

A Művészetek Palotája Bartók Hangversenyterem szépen megtelt a koncertre, magam a hátsó sorokba szorultam. Persze elég jól látszott minden, és keverő-közeli ülés lévén a hangzás is kiválónak mondható volt. Mellettem két fiatalabb férfi ült, az egyik éppen a prospektust nézegette. Eszembe jutott, hogy hasznát vehetném, ezért kérni akartam én is, de sajnos már elfogyott (a válság jeleként már 300 Ft-os prospektus), így a fülemre hagyatkoztam.

A Stúdió 11 nagyon korrekt zenét játszott (távoli párhuzamként a Mezzoforte jutott eszembe), látszott hogy jó zenészek gyűltek össze, akik pontosan tudják a dolgukat. Nagyrészt Jaco Pastorius szerzeményeket (főként Weather Report nóták, kicsit hiányoztak a kilógóbb darabok), elvétve egy-egy saját vagy más szerzőjű nótát. Minden szempontból kifogástalanul játszottak, de valahogy szimbolikus értékű jelzésnek éreztem, hogy gyakorlatilag minden egyes számot duplán kellett „beinteni” (gondolok a néhány indító taktusra, amit többnyire a dobos vezet fel pusztán dobverőkkel). Nehezen indult be a zene, de ha ment, akkor minden hibátlanul működött.

És itt újra felhívta magára a figyelmemet a két férfi, és elég nagy erőfeszítésembe telt másra figyelni: ugyanis elég hallhatóan és láthatóan élvezték a zenét. Ezért gondoltam, hogy megosztom a t. olvasóval: ugyan jómagam is arra szocializálódtam annak idején, hogy füsttől, alkoholtól bűzlő kis lyukakban vagy hatalmas – és szintén füstös – hodályokban hallgassam az élő jazzt. Azonban – engedtessék meg nekem ez a feltételezés – eljutottam a kulturálódás egy olyan fokára, ahol már felismerem, hogy a tetszésnyilvánítás a hely és a szellem függvényében változó rítus. Szóval a kételkedőnek bízvást javaslom, hogy rögzített, bársony borítású székekben inkább ne dörömböljön a lábával (hacsak fel nem szólítják erre, mert az is megesik), ne kiabáljon be (lelkes bíztatást illetve bravót), ne füttyögjön és főleg: ne beszélgessen koncert közben.

Csepregi Gyula (szaxofon), Rátonyi Róbert (zongora), Tóth Gyula (gitár), Dörnyei Gábor (dob) és Horvát József (bőgő)

Hallottunk néhány szólót a zenészektől: Rátonyi Róbert (zongora), Tóth Gyula (gitár) és Csepregi Gyula (szaxofon) is megcsillogtatta a tehetségét, de ahogy az egy stúdiózenekartól várható, valójában senki sem került hosszabban illetve jelentősebben az előtérbe, ahogy a szólók és „improvizációk” is pontosak, kidolgozottak voltak.

Victor Bailey nagyrészt a háttérben maradt, alig vállalkozott szólóra. Ahogy botjára támaszkodva bejött már látszott, hogy nincs túl jó formában. A koncert végére valamivel jobban lett, akkor bot nélkül ment le a színpadról, de ott igazán nagyot (mármint önmagához képest) nem hozott: a szólók, a gyors futamok többnyire „trükkösek” voltak, illetve nem volt bennük olyan technikai bravúr, amely tőle egyébként elvárható lenne.

Peter Erskine is inkább stúdiózenészként működött közre: a dob háttérben maradt, alig került előtérbe, s akkor is csak addig, amíg feltétlenül szükség volt rá. A háttérben azonban – lenyűgöző volt a játéka. Jómagam csak csodálom a dobosokat, ám különösen csodálom azokat, akik képesek alig (ám mégis) észrevehetően mindig pontosan azt tenni a dobok mögött, amitől a zene élővé, lüktetővé válik.

Összességében nagyon jó koncertben volt részünk, és ezt a közönség értékelte: lelkesen tapsoltak a ráadásért. Talán csak én keseregtem egy picit, mert becsapva éreztem magam: két zseniális sztárvendég produkciója helyett „csupán” a Stúdió 11 stúdiózenéjét hallottam.

Ám ez nem kevés. Ahogy Victor Bailey is - és ezt már többször megtette hazánkban – kifejezte tiszteletét magyar barátai és a magyar dzsesszzenészek előtt: ezúttal is Szakcsit emelve ki a közönség közül.

A műsoron:

2010. május 20. 19:30 - 21:20 
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Jazztavasz 2010. Tribute to Jaco Pastorius. Közreműködik a Stúdió 11, vendég: Victor Bailey és Peter Erskine (USA)

Művészeti vezető: Csepregi Gyula – szoprán- és tenorszaxofon, fuvola
Zenekarvezető: Tóth Gyula – gitár

Kalmus Pál – szoprán-, alt- és baritonszaxofon, basszusklarinét, fuvola
Dennert Árpád – alt- és szopránszaxofon, klarinét
Varga Gábor – trombita, szárnykürt
Ducsai Szabolcs – trombita, szárnykürt
Barbinek Gábor – harsona
Rátonyi Róbert – zongora
Gátos Iván – billentyűs hangszerek
Balázs Gábor – bőgő, basszusgitár
Berdisz Tamás – dob

vendég:

Victor Bailey – basszusgitár (USA)
Peter Erskine – dob (USA) 


Stúdió 11

A Stúdió 11 a Magyar Rádió volt tánczenekara, jelenleg önállóan működő együttes.

A Magyar Rádió Tánczenekarát 1946-ban hozták létre, ebből létszámcsökkentéssel alakult – 1963.ban - a Stúdió 11, Zsoldos Imre és Dobsa Sándor vezetésével. A könnyűzene valamennyi stílusában zenélnek.

Az együttes 2007 óta önállóan dolgozik, Csepregi Gyula művészeti vezető és Tóth Gyula zenekarvezető irányításával.

A zenekar nevét Dobsa Sándor alkotta, mivel stúdióban zenéltek, és létszámuk 11 volt.

Az együttes volt a ’60-as, ’70-es, ’80-as években megrendezett Táncdalfesztivál, Tessék választani, Made in Hungary, tánczenei bemutatók és a legtöbb rádiós és televíziós könnyűzenei műsor állandó kísérőzenekara.

Tagok:

Rátonyi Róbert – zongora
Csepregi Gyula – tenor-, szoprán saxofon, fuvola, művészeti vezető
Tóth Gyula – gitár, zenekarvezető
Balázs Gábor – bőgő, basszusgitár
Barbinek Gábor – harsona
Berdisz Tamás – dob
Dennert Árpád – alt-, szopránszaxofon, klarinét
Ducsai Szabolcs – trombita, szárnykürt
Gátos Iván – billentyűs hangszerek
Kalmus Pál – bariton-, alt-, szopránszaxofon, basszusklarinét, fuvola
Varga Gábor – trombita, szárnykürt

Korábbi tagok:

Dobsa Sándor – zongora, zenekar vezető, művészeti vezető 1963–2005 († 2005)
Zsoldos Imre - trombita, művészeti vezető 1963–1982 (†1985)
Berkes Balázs – bőgő, basszusgitár 1963–1978
Berki Géza – gitár 1963–1987 (†1987)
Csizmadia Gábor – trombita 1992–2006
Dán András – dob 1966–1994
Debreczeni Csaba – dob 1994–2005
Dörnyei Gábor – dob 2005–2007
Fekete István – trombita 1981–1984
László Attila – gitár 1980–1988
Nagy Marcell – tenor-, szopránszaxofon, klarinét 1963–1988 (†1996)
Schreck Ferenc – harsona 1993–2003
Selényi Dezső – harsona 1963–1993
Sipos Endre – trombita 1984–2006
Söptei Géza – bariton-, alt-, szopránszaxofon, klarinét 1963–2006
Tomsits Rudolf – trombita 1963–1981 (†2003)
Virág Ferenc – alt-, szopránszaxofon, klarinét 1963–1990 (†2004)
Kórodi Jenő – dob 1963–1966
Zsoldos Ernő – harsona 1963–1968 (†1968)

Diszkográfia

Önálló album:


Let's Dance Tango, 1969
Táncoljon velünk, 1969

Kísérőzenekarként:

Ambrus Kyri - Kyri, 1983

Cserháti Zsuzsa - I., 1978

Harangozó Teri - Bim-bam, 1969

Harangozó Teri - Mindenkinek van egy álma

Koós János - Koós 3., 1979
Koós 4., 1983
Jubileum, 1985

Korda György - Napfény kell a virágnak, 1972
Boldog idők, 1976
Én megálmodtalak, 1977
Maradj még, 1978

Korda György - Ha bűn, hogy várok rád

Kovács Kati - Suttogva és kiabálva, 1970

Máté Péter - Éjszakák és nappalok, 1976
Magány és együttlét, 1978

Sárosi Katalin - Sárosi Katalin énekel, 1979

Soltész Rezső - Szóljon hangosan az ének

Soltész Rezső - Szóljon hangosan az ének, 1982

Szécsi Pál - Egy szál harangvirág, 1973

Szécsi Pál - Egy szál harangvirág

Záray Márta, Vámosi János - Záray–Vámosi, 1977

Nekünk találkozni kellett, 1978

Ének az esőben, 1980

Köszönet a boldog évekért, 1982

Ketten az úton, 1984

Záray Márta, Vámosi János - A gyöngyhalász