PRAE.HU: Szerinted mi az írás?

A harmadik verzió.

PRAE.HU: Mi volt, amíg magadnak írtál?

Nem emlékszem olyanra, hogy magamnak írtam volna. Nem vagyok szégyenlős. Érdeklődve, örömmel mutatom meg a munkáimat másoknak, nagyon érdekelnek a hibák, a hibákat mások mindig jobban látják.

PRAE.HU: S amikor már küldözgettél ide-oda, felolvastál, téma lettél néha magad is?

Az egyik folyóirat szerkesztőjével két és fél éve levelezek. Személyesen előtte sosem találkoztunk, illetve egyszer, 2006-ban, egy könyvesbolt kávézójánál azt kérdezte, hogy lehet-e itt sört kapni. Aztán két és fél évig leveleztünk, néhány tőmondat csak, küldtem szöveget, visszaírta, hogy kell, nem kell, ezért meg azért. Egy idő után az volt az érzésem, hogy régóta ismerjük egymást, mert úgy írta ezeket a rövid leveleket, hogy közben éreztem a támogatást, érdeklődést. Amikor megjelent a kötetem, személyesen adtam át, megittunk együtt egy sört és tényleg olyan volt, mintha régóta ismerősök lennénk.

A munkahelyemen van olyan kollégám, akivel hét éve dolgozom egy légtérben és nem tudjuk egymás nevét. Amióta írok, publikálok, minden pont fordítva van. Nem ismerem személyesen ezt vagy azt az írót, szerkesztőt, nem tudom, hogy néz ki, sosem voltam vele egy szobában, de tudom, milyen az ízlése, habitusa, milyen témák foglalkoztatják, többet tudok róla, mint arról az emberről, akivel évek óta nap mint nap találkozom. Ez azért fura, nem? Meglepődtem kezdetben azon is, hogy nem azok az emberek kíváncsiak rám, akikről azt gondoltam, hogy érdeklődnek irántam. Az első felolvasóestekre (ezek Hajtűkanyaros rendezvények voltak) egy barátom sem jött el, viszont a férjem barátai igen, sokan, és jó néhány közeli, távoli ismerős. Szóval volt, van mit feldolgozni.

PRAE.HU: Mi most az írás, az első kötet utáni csendben, amíg az írni kedved újratölt?

Figyelem a kritikákat, megfontolom a tanácsokat, szívesen elmegyek felolvasásokra, beszélgetésekre, ha hívnak. Tartozom ennyivel magamnak és azoknak az embereknek, akik támogattak a könyv megjelenésében.

PRAE.HU: Félsz a kritikai, recenzensi visszhangtól?

Mikor megtudtam, hogy megjelent az első kritika a könyvemről (ez reggel hétkor volt), pizsamára vettem kabátot, úgy rohantam le azonnal a közeli benzinkútra megvenni az újságot. Félni, azt hiszem, nem féltem, viszont nagyon izgultam, és ez azóta sem változott, kíváncsi vagyok a kritikákra, sőt, van olyan vélemény, amit többször is elolvasok vagy kiemelek belőle egy számomra fontos részt, és napokig rágódom rajta.  

PRAE.HU: Aggódsz-e attól, hogy a fogadtatás homogén lesz, te pedig levetkőzhetetlenül valamilyen? Milyen szeretnél lenni? Szerinted milyen leszel?

Ez a gyenge pontom. Ez a „valamilyennek kell lenni” problémakör. Sajnos, még mindig van, hogy aggódom emiatt, bánt, ha megérzem, meglátom, hogy már megint kitalálták helyettem, hogy én kiféle, miféle vagyok. Ilyenkor két dolog lehetséges: praktikus okokból (nincs kedvem bizonyítani, unom) elfogadom, hogy az vagyok, aminek akarják, hogy legyek, a másik verzió hasonlóan passzív: csendben maradok, és csak akkor beszélek, ha kérdeznek. Ha minden kötél szakad, ott a harmadik verzió.

Az emberről sok mindent elárul a szövege. Nem csak az, amit ír, hanem az, hogy komolyan gondolja-e, őszinte vagy csak smúzol, tetszeleg, vagánykodik, vagy mit tudom én, mit csinál. Ezt mások, idegenek sokkal jobban látják, könnyebben eldöntik rólunk, mint mi magunk. Milyen szeretnék lenni mások szemében? Semmilyen. Illetve persze, hogy akarok lenni valamilyen, vágyom rá én is, hogy észrevegyenek, csak nem akarok valamilyen lenni. Inkább ilyen is meg olyan is. Annyi biztos, hogy nem akarok kész lenni, változni akarok, haladni.
 

PRAE.HU: Szerinted ki a könyved, a szövegeid ideális olvasója? Hogy képzeled el azt az olvasót, aki legjobban ért téged, legjobban érti amit írsz?

Nincs ideális olvasóm, mindenki az. Ha sokan vannak, akik nem értenek, biztos nem bennük van a hiba.

PRAE.HU: Vannak új tervek, felkérések, felolvasókörút? Most "turnézol", pihensz vagy már készül a következő köteted?

Igen, vannak felkérések, örömmel el is fogadom, megyek, ahova hívnak. Közben nagy szervezkedésben vagyunk, irodalmi sátrat rendezünk a Hajtűkanyarral és az Erlin Páholy nevű irodalmi csoporttal a VOLT Fesztiválra. És írok is. Június 7-én mutatják be Székesfehérváron az Egy perccel tovább című egyfelvonásos darabomat, Bakonyi Csilla és Gerner Csaba közreműködésével. Még ezen a nyáron szeretnék befejezni egy másik drámát is.
 

PRAE.HU: Kiket olvasol, milyen könyveket szereztél be a Könyvhéten? Ki érdekel? Mit tartasz fontos könyvnek? Miért?

Sokkal kevesebb könyvet vettem, mint szerettem volna, ennek pusztán financiális okai voltak. Idén az volt a koncepcióm, hogy elsőköteteseket és néhány számomra fontos barátom könyvét veszem csak meg. Hogy melyik könyvet tartom nélkülözhetetlennek, az mindig utólag derül ki, de én erre sem vagyok nagyon rákattanva. Nem törekszem a teljességre, nincs bennem félelem, hogy jaj, ezt vagy azt elmulasztom, nehogy valamiről lemaradjak. Szerintem a felejthetetlen könyvekkel ugyanúgy összefutunk előbb vagy utóbb, de mindenképpen a megfelelő pillanatban, mint az életünket meghatározó felejthetetlen emberekkel.