A nemzetköziség itt már messze nem azt jelenti, hogy van(nak) külföldi vendégíró(k) és néhány díszstand mutatóba, hanem, hogy a nyugati világ legnagyobb könyvpiacainak (amerikai, német, angol, francia, spanyol, olasz) legrangosabb szereplői (Random House, Rowohlt, Gallimard, Mondadori stb.) és jelentősebb közepes és kis kiadói, valamint szinte az összes kisebb piac szereplői egyaránt jelen vannak, és elsősorban a jogeladás vagy a jogvásárlás szándékával, ahogy ez korábban leginkább csak Frankfurtban, Londonban és a BookExpo Americán volt így.

Azóta fordulni látszik a világ, és a régiók vásárai erősödnek. Feljövőben a skandinávoké Göteborgban, Dél-Európáé Torinóban, nem beszélve a monumentális guadalajarai vásárról Mexikóban, a szöuliról és a delhiiről a Távol-Keleten, és még a portugál nyelvű Dél-Amerika elő sem rukkolt a sajátjával, noha Brazília korunk egyik legdinamikusabban fejlődő könyvpiaca.

És hogy mit jelent meghívottnak lenni? Hogy az ember a meghívó ország kontójára utazik és lakik a vásár ideje alatt, részt vehet a legfontosabb eseményeken, fogadásokon, és segítenek megszervezni a találkozóit, esetlegesen összehozni olyan, számára ismeretlen kiadókkal, akik a profilja alapján hasznos ismeretségek lehetnek a későbbiekben.

Többek között a kilenc éve tartó International Book Forum program (a vásár talán legprofesszionálisabb része) emelte a könyves eseményt arra a szintre, ahol ma tart. Hogy már nemcsak az olasz vásárlók könyvpiaca, ahová a kiadók a megjelenéseiket időzítik, és ahol a szerzőiket bemutatják, hanem elsősorban az olasz kultúra exportpiaca és a világkultúra olasz importpiaca is egyben. Nem beszélve arról, hogy akkora monstrummá még nem nőtte magát, mint Frankfurt (ahol tényleg csak és kizárólag a gyors és célratörő tárgyalásokra nyílik lehetőség), hanem emberi léptékű, barátságos; olyan hely, ahol a személyes kapcsolatok megteremtésére számtalan lehetőség nyílik. Az International Book Forumon való részvételt az ember megpályázhatja, és az olaszok hozzájárulása a jelenlétéhez egyszerűen lenyűgöző (az adott országban lévő ICE, az Olasz Külkereskedelmi Intézet fedezi a kiutazását, kint pedig a vásár közvetlen szomszédságában szállásolják el). A többi nemzetközi vásárral összevetve a www.ibf.it oldalon a regisztrált látogatók számára feltett tárgyalási órarendkészítő program a másik dolog, ami lenyűgözően egyszerűvé teszi a torinói részvételt. Elég a regisztráltak listájáról kiválasztani a kívánt tárgyalópartnereket, és ha ők is visszajelzik, hogy akarják a találkozót, a program egyezteti az időbeosztásokat, és mindkét fél számára megfelelő időpontot jelöl ki a találkozónak. Hibátlan.

2010-ben a díszvendég ország Torinóban India volt, rengeteg kiadóval, szerzővel, eseménnyel, saját étteremmel a helyszínen. Emellett a Lingua Madre programon és másutt a nemzetközi írójelenlét mértéke csakis nevekben volt mérhető: Scott Turow, Jim Nisbet, Amélie Nothomb, Per-Olov Enquist vagy Tzvetan Todorov és még számosan; csak Romániából tíz szerző Filip Floriannal és Dan Lunguval. Az olaszokat értelmetlen is sorolni, egyszerűen mindenki jelen volt. (Hol maradnak a magyarok?)

A torinói vásár tematikus arculatát az irodalom és a mozgókép viszonya határozza meg – erre külön program is van, a Book Film Bridge –, vagyis a fórumokon a legtöbb szó a könyvek filmes adaptációiról esett, és rengeteg filmes szakember vett részt az eseményen a legnevesebb amerikai és európai gyártó cégek képviseletében. (Amerikából a Columbia Pictures, az MGM, a Fox, továbbá kanadai, angol, francia, spanyol, német, román, orosz, svéd és svájci filmesek. Hol maradnak a magyarok?).

Fontos fórum volt az olasz könyv amerikai lehetőségeit firtató kerekasztal-beszélgetés, amely egyben az összes nem angol nyelvű könyv amerikai lehetőségeit is árnyalta, hiszen az amerikai és brit piac tűnik jelenleg a két legbevehetetlenebbnek a másnyelvű irodalom számára. A beszélgetésen az Egyesült Államokból jött kiadók (Harper Collins, Penguin, Three Percent Press), alapítványok, ügynökök és scoutok mellett az Edizioni E/O képviselője is részt vett, mely olasz kiadó nemrégiben alapított New York-i székhelyű fiókkiadót (Europa Editions), ahol többek közt a saját szerzőit (Massimo Carlotto, Elena Ferrante stb.) is megjelenteti angol nyelven.

Az olasz könyvszakmát élénkítő, egyik talán legfontosabb programja a vásárnak az Incubator, mely arra hívatott, hogy segítse és megismertesse az újonnan keletkezett kis kiadókat a hazai és külföldi piac résztvevőivel. És akkor még nem esett szó a partikról (olyanokról, mint a minimum faxé vagy a Fandango Librié) és fogadásokról, melyeken szembeötlő, hogy az olaszok nemcsak gyártani, de megünnepelni is tudják a könyvet, a szakmát és a szerzőket.

A másik két nagy olasz könyvvásárral összevetve a torinói mindenképp a legfontosabb jelenleg a (nem gyermekkönyves) külföldi és olasz kiadók számára. Bologna mint a legnagyobb gyermekkönyves világvásár ennél sokkalta specifikusabb, a római (Più libri più liberi) pedig kifejezetten a kis és közepes olasz kiadók vására (megjegyzendő hogy egy, a torinóiéhoz hasonló pályázható programmal, melynek során az ember kiadót kiadó után látogat, majd a vásár két napján szintén lehetősége nyílik könyvjogokról szóló tárgyalásokra).

Összességében nézve, az olasz könyvpiac vitathatatlanul fontos (és egyre befogadóbb) azok számára, akik – mint a Magvető – a külföldre való jogeladásokkal (is) foglalkoznak. Európa jelenleg ötödik legnagyobb könyvpiaca, mely nagyjából tizenötször akkora forgalmat bonyolít évente, mint a miénk. Számos írónk jelenik meg olaszul, és ugyan Márai ottani sikereinek nyomába nemigen léphet senki, de azért lenyűgöző volt látni tavaly decemberben Rómában a Vámos Miklós programjára összegyűlt tömeget (ahová konkrétan és nem képletesen nem lehetett beférni), és nem kevésbé fontos tudni azt sem, hogy Dragomán György vagy Esterházy Péter művei milyen kiváló kiadók gondozásában látnak napvilágot, és milyen előkelő módon helyezik ki őket a nyüzsgő olasz városok könyvesboltjainak polcaira és kirakataiba.