Az első szlovák szerző nincs jelen a beszélgetésen. Helyette Tóth Annamária beszél munkájáról, a fordítási folyamatról, arról, hogy Rankov történetközpontú írásaiba nyelvileg könnyű volt belesimulnia. A hétköznapi alaphelyzetek egyszer csak gellert kapnak, és máris a mágikus realizmus iszapjától ragadunk, de örülünk neki, mert közben tanuljuk a világot, amelyet nem biztos, hogy eddig úgy vettünk észre, ahogy kell (Pavol Rankov: Az idő távlatából).

Másodjára sikerül szerzőt is produkálni, akinek humora a tolmácsoláson is átjön. Büszkék is vagyunk egy kicsit, mert elhisszük neki, hogy Magyarországra érdemes jönni, ha másért nem, hát a kulturális klímát élvezni. MS mit sem sejtve elejti, miszerint arrafelé, tőlünk egy picit északabbra, az izgalmasabb dolgokat rövidebb történetekben találjuk, mire az író előhúzza zsebéből novellafüzérét (Silvester Lavrík: Irina és az ördög). Megtudjuk, a regény mint műfaj Szlovákiában épp átalakulóban van, főként a magukról hallani akaró fiatalabb generáció elvárásait kielégítendő. Maga is regénnyel folytatja, Sexus Solaris címmel, meglátjuk, mi öregek vagyunk-e hozzá.

És egy nő. Egyetlen nő, bár a nők nem szeretik, ha utalnak "nőiességükre": író és kész, nem nő. De Brenzovics Marianna határozottan az. Nem beszélget, felolvas. Gyűri maga alá a mondatokat, hadar, pörög. Közben lehetőség van "szekciózni". Férfisomoly, félhangos beszólás: igaza van, amikor ott tart, hogy a nők általában nem attól kapnak virágot, akitől szeretnének. Ezt egy férfi mondta. Bölcs mondás. Férfi, nő, pénisz, mell, satöbbi. Ebben a sorrendben meg fordítva. A részlet alapján félek, nincs kilátás másra. Vagy mégis (Brenzovics Marianna: Kilátás). Képzelgek, hogy jön felém a nyelve; megfogja a mellem egy lány; piros az autója kormánya; nem félek a haláltól; minden férfi a fenekemet bámulja; boldogan, vágyakozón tartom a meleg számban, ilyeneket.

Ikertorony, iker linkcenter, Iker Casillas, igen. És ikerkönyv is, igen. A huszadik század és a szerző gyerekkora egyazon anyaméhben. Valószínűleg kétpetéjűek, de nehéz ezt megítélni. Két könyv, egy könyv (Füzi László: Világok határán), a szociológia, a szépirodalom és a memoár határán. Kilépés a hagyományos paraszti világból, lépések. MS kérdése, mint sok más kérdezőé: ez nosztalgia? Vagy szárazon tudomásulvevő portré? Képekkel, mindenesetre, amelyek nem a szöveghez igazodnak, inkább követik azt. Régi fotók, pléldául Petőházi Cukorgyár, és mellette a mai világgal szembesítő párhuzamosak, szembesülés ugyanabból a nézőpontból.

Van, aki a drogozást sem tekinti elvesztegetett időnek. Jókai-méterek olvasása sem feltétlen az. A szerző (Szajbély Mihály: Jókai Mór) pótszerét kora legnépszerűbb regényírójaként aposztrofálja. Eredendően újságírói aspektusa, és a részletenként közlés tette könnyen fogyaszthatóvá műveit. Varázslatosak ezek a mesék. Aki nincs beoltva (!) Jókaival, annak ajánlja az Öreg ember nem vén embert és a Görögtüzet. A végén már nyomban, ott a Szlovák Intézetben nekiesnénk a legelső feature-szerző valamelyik regényének. Bármelyiknek.

Első után utolsó (Dreff János/Tóth Dezső Az utolsó magyartanár feljegyzései). Kilenc évig jegyezgetett a kétnevű író, MS-től megtudjuk, ki (is) volt Tóth Dezső, Tóth Dezsőtől megtudjuk, miért Dreff János. Írói álnév csap össze írói identitással, és van pillanat, amikor úgy gondoljuk, Tóthnak nem is volt sok dolga, a regénye magát írta, Dreffet a regény, a regény Dreffet, szóval az alkotó pihen. Alkotás, írás, őrület zsúfolódik a kiemelt részletben BB-vel (Bűn és bűnhődés), amelyről azt halljuk, hogy létezik valaki, aki unta, száraznak tartotta, nem is olvasta fel.

Világok határa után az én, világ, énvilág, kül-, bel-, ugyanaz. Ikerkönyv, majd interjúkönyv (Pályi András-Darabos Enikő: Az én határain). Beszélgetés a kérdező nélkül életútról, írói útról. És érzéki élményekről, azok verbalizálódásáról, a lehetetlenről, idős nők szerelméről, a kifejezhetetlenről. Voltak-lesznek még kritikák, színház és Gombrowicz.

A füzér következő visszacsatolása határok után szám: tizenegyes. Nem úgy, hogy lövik. Tizenegy éve jelent meg verseskötete utoljára. H.Ö.L.D.E.R.L.I.N. Aztán belövi, öngól. Nem kell túl sok verset írni, mondja, most meg itt van elég sok (Kukorelly Endre: Mennyit hibázok, te úristen). A Stúdió '84 beszélgetés, ahol MS Szegvári Katalinba ültetett Lakat T. Károlyt vélt hallani, felolvasásba csapott át: minden el van baszva. Minden azért mégse. Szépen olvas, szed epret, azt jól van.

Hatvanhét barát az mind barát? A sok vers necces, a sok barát is az. Lehet valakinek szerencséje. Itt a szerencsés (Alexander Brody: Barátaim könyve)! Van neki hatvanhét. Költő, szakács, cigányprímás. Brody vigyáz, nehogy megbántsa őket, így sikerült elkerülnie egy új könyvborító körül kinéző konfliktust. Írjatok, mondta, szaporodjatok. Voltak kikötései, nem lehet szó ad 1: róla, ad 2: politikáról, ad 3: arról, amivel foglalkoznak. Írt ki erről, ki arról, Varró Dániel például fogmosásról.

Ha írni kell, akkor írni kell, szól a szerző, és ír. Novellákat. Kormányzóról például, egyenruhákról. Kislánynak tűnő érett nők melléről. Faagyú spanyol pisztolyról. Szalay Zoltán: A kormányzó könyvtára mese egy regényről, régről, a mesélő tizennyolc éves korából. Megbánás, nem bánás, utálom-érzés. A már megjelent művek kísértetjárása. Szalay szelíden kormányoz történetei felé.

Gyáva, jó cím, provokatív, ha a főszerkesztő találja ki, még jobb. Gyáva vagy nem? Ki gyáva, ki jó? A színház például. Gyáva, jó -- egyszerre (Koltai Tamás: Miért gyáva a magyar színház). A címadó darab kronológiája: Térey János AEGON-díjazott a Társdíjra 2008-ban Kovalik Balázs operarendezőt jelölte (cikk az ÉS-ben). A színház európai színházak felől közelítve nyolcvan bemutató/év alapján. Reprezentatív minta, kímélettel.

Zárszó nincs, csak köszönet. Olvassatok!