PRAE.HU: Nem is olyan rég feltettél a Facebookra egy borítót, rajta vékony szemöldökű lánnyal, aki egy fekete lyukból néz kifelé. A hátlapon pedig az „igék imák pihék pinák” felirat állt. Ezzel szemben a végleges borítód teljesen más hangulatú. Miért választottad inkább ezt?

Nagyon sokat vitatkoztunk a borítón, volt 7-8 teljesen eltérő változat: az egyik vonal inkább a nyolcvanas évek B-kémfilmjeit idézte, a másik pedig valami logószerű megoldást keresett. Ezekből az egyiket feltettem a Facebookra, kíváncsi voltam a reakciókra. Csigás Gáborral, aki a Prae borítóját is tervezi, gyakran játsszuk azt a játékot, hogy lassú tempóban elmegyünk egy könyvesbolt kirakata előtt, egy-két pillanatra ránézünk a kirakott könyvekre, aztán megbeszéljük, hogy kinek melyik könyv miért maradt meg a fejében. Arra jöttünk rá, hogy vagy a hirdetésekből ismert borítóra vagy pedig egy logószerű, karakteres színű könyvre emlékszünk, mint amilyen például Pollágh Péter Vörösrókája is.


PRAE.HU: A kötet szerkesztésében ki segített?

Szerkesztője nem volt. Így alakult, nem lett. E helyett viszont kb. két tucat embernek megmutattam a még alakulóban lévő kötetet, köztük például Péczely Dórának, Nemes Z. Máriónak, Pollágh Péternek. Megkértem őket, hogy válasszanak ki öt jó és öt rossz szöveget. Meglepő volt, hogy az apró egyezések mellett mennyire eltérő válaszok születtek. Mindegyikük elmondta, hogy egészében tetszik nekik a kötet, de… De szerintem ezek a különböző vélemények engem igazolnak: a kötet egésze úgy jó, ahogy van, a többi egyéni ízlés, esztétika, életkor. Másrészt a történet akkor is viszi előre a szemet egyik szövegről a másikra, ha az olvasó talál benne egy-két számára kevésbé tetsző darabot is.

PRAE.HU: Ezek szerint ez a kötet inkább regény, mint verseskötet?

Vagy inkább verseskötet, mint regény? A lényeg, hogy az elmúlt négy-öt év anyagából válogattam, azokkal a versekkel kezdve, amelyek az előző kötetből (Sortűz a körkörös éjszakára, 2005) kimaradtak, mert abba nem illettek bele. A versek mellett volt, lett sok prózai szövegem is. Elgondolkodtam a különválasztásukon, lehetett volna egy verses és egy novellás kötet is. Az előző könyvemnél nagyon sok embernek bejött a vers és a próza vegyítése, összegyúrása nem ciklusokká, hanem hangulatokká vagy sztorikká. Ebben a könyvben ezt a módszert viszem tovább, nevezhetjük ezért (is) az első folytatásának is.

PRAE.HU: Szerintem a könyvedből egyfajta modern tékozló fiú-történet olvasható ki. Végigvonul az értékvesztés, de talán még jobb szó: az értéktékozlás motívuma a köteten, onnantól kezdve, hogy elhagyja a szülői értékrendszert, majd a totális züllés útjára lép, s végül a negyedik fejezetben rátalál a nőre, akiben újra hazatalál. Szerinted ez az olvasat mennyire helyénvaló?

Tetszik. Lehet. Szerintem talán a végén nem olyan egyértelmű, hogy a nő mellett hazatalál-e, mellette megnyugszik-e, vagy egész egyszerűen meghal. A megtérés vagy a nyugvópont megtalálása meg pláne nem ilyen egyértelmű. Azért sem, mert a könyv öt része kronológiába van rakva: a kötet nyitóverse, az Ügyvezető költő a 21. században alatt 2010-es évszám van, míg az utána következő fejezetcímek 2006-os, 2007-es, 2008-as és 2009-es évjáratúak. Ha valaki végigolvassa a könyvet, akkor kirajzolódhat egy tékozló fiú-sztori, de ha beleolvassa az évszámokat, akkor rájöhet arra, hogy nincs semmilyen nyugvópont, visszamegy az elejére, és körforgás van, vagy két befejezés vagy bármi, amit belelát.

PRAE.HU: Tehát nem megnyugtató a befejezés…

Nem szeretném, ha megnyugtató lenne.



PRAE.HU: Ha minden szétesik az ügyvezető költő körül, akkor az írás fölfogható úgy, mint az egyetlen értékmegőrző cselekvés, figyelmen kívül hagyva most az érték szó hagyományos jelentését?

Én sose gondoltam az írásra, mint terápiás módszerre. Hogyha még tudok írni, akkor minden okés? Nem. Inkább úgy gondolom, hogy akármi történik, és annak valamilyen lenyomata van, ráadásul még egy jó szöveg is keletkezik, akkor sikerült valami fontosat megfogni. Ez a lényeg. Nem célom belemenni különféle ótvar helyzetekbe, elkövetni mindenféle dolgokat azért, hogy átéljek dolgokat, ihletet nyerjek, pokolra szálljak, vers legyen belőlük. Élni kell, ahogy az embernek jön. Ha közben ír és olyan kapcsolódási pontokat talál, amivel meg tud fogni egy témát, mint például a Húgunk című rövid kisprózában, az nagyon jó.

PRAE.HU: A regénynek tehát van egy tőled független főszereplője, az ügyvezető költő. Beszélj egy kicsit róla, ki is ő? Egy szerep vagy az egyik éned, mint Kosztolányi Esti Kornélja?

Szerettem volna némi önirónival szemlélni magam, azt az oldalam, aki különféle cégeknél dolgozik, napközben szerződéseket ír, üzleteket köt, tárgyal. Ha úgy vesszük, ez is egy álarc vagy egy póz, amit az ember reggel a zakóval együtt magára húz és ezzel bizonyos szempontokat képvisel, ügyvezetőként viselkedik, és közben gondol valamit magáról. 


PRAE.HU: A kötetben mintha mégsem volna olyan hangsúlyosan jelen ez a menedzser-életvitel. Sokkal inkább azok a témák kerülnek előtérbe, amelyek a munkaidő után történnek.

Ennek picit kronológiai oka van. Előbb kezdtem el ugyanis ezt a könyvet összerakni, minthogy ez az ügyvezetőköltő-image megszületett volna. A kötet inkább arról szól, hogy hogyan jutott, juthatott el idáig egy hétköznapi, nagyokat szenvedő és nagyokat tengődő bölcsész egyetemista. Sokáig hánykódott össze-vissza, végül valahogy magára talált, több-kevesebb sikert kezdett elérni az üzleti életben, aztán csináltatott egy névjegykártyát, amin az áll a neve alatt, hogy ügyvezető. E mellett van egy másik élete. Ezt nem akarja feladni, ragaszkodik az íráshoz és az éjszakához. Van benne állítólag tehetség és állítólag hajlam az önpusztításra. A kettőt azonban szigorúan elválasztja egymástól, mert nem szeretné, hogy a munkatársai, üzletfelei a verseit idézgessék a reggeli kávé mellett.

PRAE.HU: Nem lehet tehát mégsem teljes egészében elválasztani tőled az ügyvezető költő alakját, még ha a teljes azonosságot ki is zárod. Hiszen te is rengeteg helyen dolgozol: szerkesztesz majdnem fél tucat folyóiratot, játszol színházban, műfordítasz, konferenciákat szervezel, és még ki tudja, mi mindent csinálsz. Ez az összetett állapot szerinted meddig tartható? Nem akarnál egy idő után csak a költészettel foglalkozni?

Nem. Szerintem kicsit több ötletem van annál, minthogy üljek az asztal fölött meg nem értett költőként. Megesik, hogy az embernek hetekig nem jut eszébe vers. Akkor mi van? Olvasol, vagy mit csinálsz, amíg nem jön az ihlet? Ha közben van egy ötleted, hogy hogyan lehetne valamit összeszervezni vagy létrehozni egy másik területen, akkor máris minden sokkal egyszerűbb, csinálod azt, nagyobb fordulatszámon pörögsz, s a felfokozott állapot még talán a poétát is előcsalogatja belőled.

PRAE.HU: Nem érzed azt, hogy a sok mindenféle munka a költészeted kárára megy?

Más esetben a henyélés nem menne a költészet kárára, vagy az alkohol, vagy a bármi? Egyáltalán, mi mehet a költészet kárára? Szerintem semmi. Ha az ember tényleg tud és akar írni, akkor semmi. Akkor nyolc-tíz óra fizikai munka mellett, alatt, után is tud írni. A legfontosabb az, hogy az ember találja meg azt az életvitelt, napi rutint, lelki struktúrát, amiben ki tud teljesedni, akár több különböző szálon is. Ha ezt nem csinálja meg, ha nem alakítja így és jól az életét, ha folyamatosan saját sorsa súlya alatt frusztrálódik, akkor ennek az élet minden területe kárát szenvedi, az alkotó énje is, és az is, aki eltartja az alkotót.


PRAE.HU: Az ügyvezető költő egyszerre főnök és alkalmazott is?

Nyilván ez egy helyes olvasata. Az ügyvezető költő egyébként nem akar senkinek sem a vezetője lenni. Sokkal egyszerűbb dologra utal, egy önironikus szerephalmazra, miszerint az ember ügyvezetőként kezeli a saját életét. Ilyen lett a világ, ennyivel sokoldalúbb talán. Ha verseket írsz, akkor a saját menedzsereddé, tágabban: a saját PR- és marketing cégeddé is kell válnod. Folyóiratoknak küldözgeted a verseid, kiadókkal tárgyalsz, pályázol, azaz menedzseled, hogy verseket írsz. Aztán leginkább te vagy a felelős a saját marketingért is: azzal például, hogy körmailben promózod a felolvasóestedet, fölteszed Facebookra a könyvbemutatód, a veled készült interjút, vers- vagy egóblogot írsz, "költőként" csipogsz a Twitteren… Ki, ha te nem? Önmagad stratégiai igazgatója is te vagy, amikor előre tervezel, időpontokat és recenziókat szervezel, felépíted az arcod és a karriered, bocsánat, a pályád ívét. Annyi mindent csinálsz, hogy költőként érvényesülj, hogy ez az egész egy cég szerkezeti struktúrájába is beilleszthető. Rossz szerkesztőt találtál, akkor rossz a HR-esed? Ez olyan, amilyen, de ez a mi generációnk sajátja. Nem tudsz olyan fiatal költőt mutatni, aki hagyná magát ezeken kívül helyezkedve az árral sodortatni, és nem ezt csinálná. Mi így növünk fel.

• Pál Dániel Levente blogja és honlapja