A vámpírirodalomnak a horror, illetve gótikus művekben hosszú ideje meghatározó szerepet tulajdoníthatunk. Nem a véletlennek köszönhető tehát, hogy egyre több fiatal író tartja vonzónak a műfajt hazánkban is Köztük van Kammerer János, írói nevén John Leriel is, akinek Budapest éjfél után című regénye, életművének első darabja tavaly jelent meg a könyvpiacon.

A történetben Fekete Mihály, a budapesti vámpírvadász épp egy rejtélyes gyilkossági eset kapcsán vesz részt egy nyomozásban. Az olvasó valóban fordulatos cselekménnyel találja magát szemben: homály, izgalom, szerelem és árulás elegye kavarog a szeme előtt. Ártatlannak tűnő kérdezősködései és váratlan látogatásai során azonban Mihály több ellenséget és szövetségest is szerez magának a vámpírok és emberek között, legnagyobb ellenfele természetesen az olvasó intuícióját meghazudtoló, addig ártalmatlannak látszó figura lesz.

Az érdekfeszítő, olvasmányos és egyedi cselekmény ellenére a regény mint a vámpírirodalom műfaji képviselője több szempontból is klisészerűnek tekinthető. Ez a megállapítás nem csak abban nyilvánul meg, hogy a teljes művet áthatja a vámpír-ember ellentét nem túlzottan eredeti toposza, hanem abban is, hogy a regényben szereplő vámpíralakok teljes egészében, a gótikus és horroralkotásokból átvett, tradicionálisnak mondható vámpír archetípusának felelnek meg. Különösen nagy erővel rendelkeznek, vérszomj gyötri őket, ha az általuk megharapott emberek isznak a vérükből, maguk is átváltoznak vámpírrá, érzékenyek a keresztre, az ezüstre és a napfényre, ami miatt éjjel vannak ébren és nappal alszanak, nem újdonságként koporsóban, képesek befolyásolni az emberi tudatot, mely emberi hallucinációban nyilvánul meg és be kell hívni őket a házba ahhoz, hogy bemehessenek.

Az alkotás fantáziavilága ugyanakkor szerencsére nem merül ki az eddig felsoroltakban. Jóllehet a vámpírok jelenléte nagyon domináns a műben, a fekete mágia, az okkultizmus és a misztikum további "embertelen" lények megjelenítése által erősödik fel. Trollok, torzszülöttek, húsevő élőhalott ghúlok, vérfarkasok, boszorkányok, tündérek, óriás szörnyek (groteszkek), táltosok, különös képességű félvér lények (nephilimek), alakváltó masshanok, denevérszárnyas manók. Ám ezzel korántsem értünk a végére. Leriel képzeletvilágában ugyanis szereplői fekete mágus iskola elvégzése után hivatásos, okleveles démon- és halottidézőkké, spiritisztákká, médiumokká vagy, mint a főhős Fekete Mihály maga is, infernalistákká válhatnak.

Persze, ha a mű olvasása közben úgy érezzük, hogy jóllehet vámpírregényt tartunk a kezünkben, de azt már nem tudjuk egyértelműen megmondani, hogy krimit, horrort vagy egy gótikus műfajú alkotást olvasunk-e éppen, mit mondhatunk a végére, mikor már a fantasy szövegekből is jól ismert karakterek és jellegzetességek is egyre gyakrabban jelennek meg a történetben?

Még ha a regény műfaji meghatározását illetően nehézségekbe is ütközne az olvasó, véleményem szerint a benne szereplő fantáziaelemek és figurák történetbe illesztését rendkívül hatásosan oldotta meg Leriel, ábrázolásuk ugyanis kétségkívül valósághű. Leriel társadalmában a vámpírok az emberekkel együtt élnek, létük biztonságát a kormány garantálja. Előbbiekre külön jogrend vonatkozik, melynek betartatását illetékes szervek felügyelik. A rendőrségnek egy ilyen ágazatánál dolgozik a főhős is, aki tehát igazolvánnyal rendelkező hivatásos vámpírvadász. A vámpíroknak nemcsak regulátoraik, a törvény betartásátra vigyázó felügyelőik,  de védőik is vannak. Külön jogvédő szervezetek és vámpírvédő aktivisták biztosítják az állampolgársággal rendelkező „hátrányos helyzetű nekrotikus kisebbségi” lakosok megfelelő bánásmódját a társadalomban.

Mindhiába. Hiába a jogrend, a mindenféle okkult tevékenységekre vonatkozó hatósági és hivatalos papír, hiába, hogy önkéntes véradók teszik lehetővé, hogy a vámpíroknak a vérszomj miatt ne kelljen emberáldozatokat szedniük. Mindezek ellenére, mint korábban már említettem, a valódi probléma az ősi, olthatatlan  emberek és a vámpírok között izzó gyűlölet, az antagonisztikus ellentét. De ha Leriel ilyen aprólékosan ügyelt minden részletre fantáziatársadalmában, akkor miért van szüksége mégis egy ehhez hasonló elcsépelt frázis puffogtatására? A válasz egyszerű: a történetben az emberek számára szabályrendszerként él a törvény, a vámpírok pedig kizárólag jól bevett  szokásokhoz ragaszkodnak.

Ennek megfelelően a vámpírok nem tartják magukra nézve kötelező érvényűnek az emberi törvényeket. Több vámpírcsalád évszázadok óta él hierarchizált rendszerben vámpírrangoknak megfelelően, amit annak okán sem hajlandóak az emberi törvényeknek alárendelni, hogy az író képzelt társadalma befogadta, integrálta őket.



Ez a történetbeli, speciálisan "vámpírszagú" problematika mégis felvet bizonyos kérdéseket: vajon szándékosan hordoz-e az alkotás társadalmi, kulturális, esetleg politikai kontextusból is értelmezhető interpretációs lehetőségeket? Ha erre a kérdésre olvasókként nem is áll szándékunkban egzakt választ adni, nem nehéz észrevennünk, hogy többször is kritikus és irónikus írói kiszólásokat találhatunk a regényben Brüsszellel, az Európai Unióval, a Nyugattal, a fogyasztói társadalmakkal, a globalizmussal, társadalmi morállal és jogrenddel, a médiával, a szocializmussal, a rendszerváltással, a demokráciával szemben, egyszóval a politikával mint fogalommal kapcsolatban.

Véleményem szerint John Leriel Budapest éjfél után című regénye mint a fiatal író életművének első alkotása tényleg olvasmányos, fordulatos és izgalmas vámpírregény, melyet helyenként a humorral átszőtt írásmód is élvezetessé tesz az olvasó számára. Legyen bár az ember megveszekedett krimi-, fantasy-, gótikus irodalom-rajongó  vagy a horror műfajának kedvelője - mindannyian kapnak kedvükre valót a regényben. Sőt, félve még azt is hozzáteszem, hogy az se lenne meglepő, ha sorok között olvasó irodalmárok vagy társadalomtudományi allegóriák után kutató bölcsészek is felfedeznék maguknak idővel Leriel regényét.