Az előadást megelőző beszélgetésen Perceval a családi indíttatásáról mesél, hogy mennyire megrázta a családját az első Kennedy-gyilkosság, és hogyan gyűjtötte apja egy életen át a JFK-ről szóló összeesküvés-elméletek bizonyítékait. A produkció az utánuk született generáció szemszögéből veszi górcső alá a történteket. Mert ki is volt ez a legkisebb királyfiként a tündérszép királykisasszony kezét és a mesésen gazdag országot elnyerő Jack? „Valami amerikai elnök“ egy mai fiatalnak, számos titkot rejtő mítosz egy jelentős rendezőnek.

Nincsenek véletlenek, hangzik a mondás, és Perceval a Kennedyek 160 éves történetében a titkok nyitját keresi. Hogyan emelkedett fel egy ír katolikus bevándorlócsalád ilyen szédítő magasságokba, hogyan lehetett a protestáns Amerikának katolikus elnöke? Mit jelentett a háború utáni amerikai nemzedéknek a fiatal, sármos és nem utolsó sorban potens elnök személye, annak gyönyörűszép felesége és Amerika történetében első ízben a Fehér Házba születő utódaik?

Akár egy dokumentumfilmben, úgy tárja föl Perceval az összefüggések mozgatóját, és meg is találja, a tántoríthatatlanul kemény, rideg anya, Rose Kennedy személyében. A felemelkedés az Apa, John érdeme, a tündöklés a gyerekeit katonai fegyelemmel szervező Anyáé, Rose-é. Perceval értelmezésében az összeesküvéselméletek helyett a sorstragédiába illő csapások sora kettejük közös bűnére vezethető vissza: az anya hallgatólagos beleegyezésével, de színleg tudta nélkül az apa egy éjjel lobotomizáltatja a 21 éves Rosemary lányukat, mert fel nem ismert diszlexiája miatt állandó frusztrációval küzdött, és az indulatait egy idő után nem tudta kezelni. Perceval-nál ez az az ősbűn, amely miatt az egész családnak vesznie kell.

Mert hiába nyeri meg Amerika a háborút, az elnöki pályára kiszemelt legidősebb fiú vadászrepülője lezuhan. A családból még sokan ugyanígy követik őt a halálba: hátborzongató, mennyi repülőgépszerencsétlenség és betegség sújtja a családot, amely minden elvesztett tagja helyére azonnal újat állít. Érzelmekről nem esik szó, Rosemary kiiktatása után nem ildomos azokat sem kimutatni, sem megélni.

Közben karikíroz az előadás rendesen: a londoni nagykövetnek készülő apa karrierje érdekében Roosevelt elnöknél szó szerint a gatyáját is kénytelen letolni. Állítólag a királyi udvarban harisnyában kell megjelennie, mégsem nevettetheti ki magát ó-lábai miatt egész Amerika! Hadd lássuk hát a híres ó-lábait! Hazarendelve az elnökkel kötött különalku hasonlóképpen hatásos jelenet: médiamogulként támogatja a választáson, de cserébe fia legyen szenátor. Ha a kiszemelt fiú el, helyesebben le is esik a La Manche felett, „nem baj, van másik“ alapon kerül a másodszülött, Jack a képbe, ahogy majd őt is lesz, aki váltsa a majd ugyanúgy szerencsétlenül járó Bobby személyében.

Hasonlóképpen emlékezetes jelenet, ahogy kvázi isteni büntetésképpen a legkisebb fiú, Ted mindörökké szenátor kénytelen maradni. Szerencse a szerencsétlenségben, mert így megússza ép bőrrel és elmével. A mindenkit túlélő, de mentálisan megnyomorított Rosemary története után ennek is külön örülni kell. Még belegondolni is rossz, hogy a Kennedyek utolsó sarja Obama fő mentora volt. A szenátor utolsó nagy beszédét az előadás végén színesben, széles vásznon láthatjuk. Remélem, nem száll át fejére az átok: Isten óvja Obamát és Amerikát!

Akár egy dokumentumfilmben, szerkeszti össze a hatásos, elgondolkoztató, meg- és felrázó jeleneteket Perceval. A dokumentumjelleget számos eszközzel erősíti: a szereplőkre és mögé kivetített fekete-fehér korabeli film- és fényképfelvételekkel, a dokumentumfilmekben gyakorta használt rekonstrukciókkal, amikor játékfilmes eszközökkel újrajátsszák a történetet. Ez egy dokumentumfilm esetében általában élesen elválik a beszélő fejekkel felvett és fényképekkel, régi filmfelvételekkel illusztrált dokumentumanyagtól, Perceval színházában azonban átlépik ezt a határt. Hiába színház, dokumentumerővel hat az „újrajátszás": nem a rekonstruált jelenetek illusztrálják a tényleges kordokumentumokat, hanem fordítva. Márpedig ebből sincs hiány: még német anyanyelvű történész ismerősöm is az alig látható kivetítőn megjelenő magyar feliratokat lesi a számokért, nevekért, adatokért.

A színészek a berchtiánus hagyomány szellemében, a narratív összefoglalások között finoman karikírozva lépnek ki és be a szerepbe, helyesebben szerepeikbe, sosem átélve, mindig csak illusztrálva az épp alakított figurát. A korhű jelmezek hiánya is ezt a távolságtartást erősíti: a Jackie-t játszó színésznő felett kivetítve látható a közismert portré, kár lenne imitálni, ahogy a kultuszfigurává lett JFK-t sem lenne érdemes. De a dokumentaritás, az elidegenítő effektus nem cél, csupán eszköz: Perceval olyan sűrű szövetű drámát hozott létre, amely Shakespeare királydrámáinak is előnyére válna.

A KENNEDY-CSALÁD igaz története
(The Truth about THE KENNEDYS)

Bibiana Beglau
Sandra Flubacher
Christina Geiße
Bernd Grawert
Hans Kremer
Lothar Müller
Nadja Schönfeldt
Rafael Stachowiak
André Szymanski
Oda Thormeyer

Zene: Lothar Müller
Díszlet: Annette Kurz
Jelmez: Ilse Vandenbussche
Fény: Mark Van Denesse
Videó: Philip Bußmann
Dramaturg: Malte Ubenauf, Marion Tiedtke

Rendező: Luk Perceval

A hamburgi Thalia Theater vendégjátéka

2010. március 27.
Nemzeti Színház

Budapest Tavaszi Fesztivál