Az Egy lányról című filmnek van egy objektív, információkban mérhető oldala. Először is: három kategóriában jelölték Oscar-díjra (legjobb színésznő, legjobb adaptált forgatókönyv, legjobb film)! Az adaptált forgatókönyv irodalmi alapját Lynn Barber azonos című (An Education) önéletrajzi írása adja. Lynn Barber jelenleg neves újságíróként dolgozik, előtte pedig Oxfordban tanult. Így történt. Azt pedig, hogy a filmben hogy történjen, Nick Hornby dolgozta ki. Az ő nevéhez fűződik a Pop, csajok, satöbbi, sőt! az Egy fiúról is – ez lehet az oka a magyar cím Egy lányrólra alakításának, az erdeti An education helyett, amiről pedig szólna a film. A húzóerők sorolásában még csak most következik a rendező: a dán Lone Scherfig, aki 2000-ben még mindig úgy gondolta, hogy a dogma-mozgalom élő és működő dolog, ezért – vagyis ennek bizonyítékául – megrendezte az Olasz nyelv kezdőknek című filmet. Majd a Wilbur öngyilkos akar lennit.  Végül az Egy lányrólt. De ez utóbbi már az angol dráma címkét kapta - a dánok menetközben elvesztek. S ha a nevekből még mindig kevés lenne, a főszereplők: Carey Mulligan (Büszkeség és balítélet), Peter Sarsgaard (A fiúk nem sírnak, Kiadatás) és Alfred Molina (Magnólia, Csokoládé, Frida, Kávé és cigaretta). 

A film második szintje a történet. A tizenhat éves Jenny nagyon okos és csinos, de a kora és a társadalmi közeg, amiben él, annyit tesz lehetővé számára, hogy a lánygimnáziumból hazaérve szobájában francia sanzonokat hallgasson, lehetőleg ne túl hangosan. A helyszín Anglia - a háború után, de még a Beatles előtt. A család pedig egy feltörekvő középosztály családapa-anya párja egy szem-gyöngyszem kislánnyal. A konfliktus oka az első szerelem, amit jelen esetben egy gaz, csábító férfiember testesít meg, aki ugyan átsegíti Jennyt a naiv gyereklétből a tudatos női létbe, de ugyanezzel a lendülettel viszi az ártatlanságát, a töretlen életútját. Vagyis az életút pont hogy megmarad az odakanyarintott optimista zárlatnak köszönhetően, ami az események élét puhára radírozva egy fokkal érdektelenebbé teszi a sztorit. De így legalább korrelál a történet-hatás-végkifejlet képlet a moziélménnel: ugyan megtörtént, de megyünk tovább, s ugyan megéltük, de nem jut eszünkbe másnap.

Nem az a baj, hogy most sincs új a nap alatt, a történet a saját rendszerén belül is hibádzik. Jenny az utcán, a zuhogó esőben ismerkedik meg David-del, aki felajánlja a lánynak az autóját, zeneszeretőként ugyanis nem venné szívesen, ha elázna a lány hangszere. Tökéletes szituáció, tökéletes szöveg. Nem tolakodó, van elég humor benne, és ami a legfontosabb: működik. Az első randi természetesen egy koncert, előtte pedig a szülők meggyőzése című kötelező kör zajlik. A szülők egy szempillantás alatt leesnek a lábukról, pedig David épp csak bókol egyet. Ez nincs arányban a korábban mutatott szigorral, hiszen az elején még a francia sanzon is tilos, a végén már a párizsi út is megengedett lesz. Bár ehhez már hazugságok is kellenek. Közben Jenny kivirágzik, habzsolja a kulturális és kevésbé kulturális pénzigényes örömöket. Megelevenedik a világ körülötte, nyüzsgő és színes lesz minden, ami eddig csak könyvszagú volt. Jenny úgy érzi, eddig nem élt, s most igen, pedig lelkesedése az addig szerzett ismeretekből táplálkozik. A valóságban létező festmény amiatt lesz értékes számára, hogy korábban már olvasott róla. Mégis dilemmája támad: minek zárja be magát a könyvek világába, amikor élhet is? Ettől a hőn vágyott Oxford képe elhalványul. A furcsa az, hogy végül nem az irodalom szeretete rángatja vissza az íróasztal mellé a leányzót, hanem a tény, hogy szerelme az eltitkolt feleségéhez tér haza esténként. Tehát amint bukik az egyik alternatíva, a másik megint szerethető lesz. S a záró narráció már arról regél, hogy pont úgy él ezután, mintha sosem járt volna Párizsban. Akkor végül is megtanulta okos Jenny a leckéjét, vagy nem?

A történet erőtlenségén túl az hiányzott, hogy mindez miért fontos most? Az idei év bővelkedik a lányos mozikban. Kettő, nálunk is bemutatott film: Akvárium (Fish Tank, 2009), Kínai lány (She, a Chinese, 2009). Hasonló beavatástörténeten megy keresztül mind a három lány, ez utóbbi kettő – Lone Scherfig filmjével ellentétben – kortárs jelenségre reflektál, s a sokadszori lányos történetet aktualitással tölti. Az Egy lányról vizsgálatának harmadik szintje tehát a viszonyítás. A Kínai lány ártatlanság-elvesztése nemcsak hogy nem a megfelelő emberrel, hanem ráadásul döntéshelyzet híján is történik. Mégis életszakasz-váltás követi, ugyanis ezután költözik el a lány a városba, ahonnan majd egy következő élettapasztalat után egy következőbe, egy még nagyobb helyre fog vándorolni. A film személyes és szoció jelleggel bír: a főszereplő lány nem csak egy lány, hanem egy kínai lány, aki keresi helyét a világban. Ez a szoció jelleg az Akváriumban is megvan, csakhogy ott a brit külvárosi panelvilág az alap. Az ártatlanság elvesztése pedig egy olyan változtatást indít el, amiről nem tudjuk meg, milyen jövőt hoz. Az Egy lányról világa a másik kettőével szemben nem hordoz aktualitást, díszletvilág, rég ledöntött tabukkal.

Végül, – az első kérdésre válaszolva – elmondható, hogy nagyobb súlyt vetnek a latba az ígéretes nevek és Oscar-jelölések, mint amit a film nyújtani tud. Bár Carey Mulligan ártatlan, lelkesedéstől virágzó arcát öröm nézni másfél órán keresztül, de ha másféle igények is szerepet játszanak, inkább érdemes egy másik lányos filmet választani.


Egy lányról (An Education)

színes, feliratos, angol dráma, 95 perc, 2009
Rendező: Lone Scherfig
Forgatókönyvíró: Nick Hornby
Operatőr: John de Borman
Főzerepelők: Caey Mulligan, Peter Sarsgaard, Alfred Molnia

Forgalmazó: Budapest Film
Bemutató: 2010. április 8.