A legutóbbi történések (Bűnös Budapest) óta 4 év telt el, 1943 decemberében, karácsony idején járunk. Kállay Miklós miniszterelnök titkos különbéke-tervezete idején, a 2. magyar hadtest pedig már jócskán úton van végzete felé. Gordon Zsigmond újságíró immár 43 éves, haja ritkul, az Est és a Magyar Nemzet után a Reuters tudósítójaként repked Európa fővárosai között. Szerelme, Eckhardt Krisztina még mindig (7 éve) Londonban él és dolgozik a Penguinnél grafikusként. Gordont az Államvédelmi Központ vezérőrnagya, Ujszászy István futárfeladatokkal bízza meg – teszi mindezt nem minden hátsó szándék nélkül. Gordon vállalja a megbízásokat, bár közben a Bűnös Budapestből megismert kevésbé szimpatikus magánkutató, Wayand Tibor, aki közben ismét rendőri alkalmazott lett, kettősügynöki szerepkörbe kényszeríti, nem kevés fizikai ráhatással.

Az első 4 fejezetben Gordon többször megjárja Stockholmot, Berlint, Londonban promtházasságot kötnek Krisztinával, Bécsig vonatoznak, majd tovább Velencébe. Innen tudósítónk Parenzóba viszi kedvesét, miután egy fojtófával az életére törnek, ő onnan Zágráb érintésével kerül vissza Budapestre, hogy Gellért Vladimir nyomozóval karöltve, Ujszászyval pedig hol párhuzamosan, hol együttesen kideríthesse: ki és miért kémkedik Budapesten, és főleg kinek!

Kondor regénye most is rendkívül olvasmányos és könnyen követhető. Talán a szerkezet bizonyos módosításával hatásosabb kezdést is el tudtam volna képzelni: részemről az 5. fejezet velencei történetével nyitnék, s a korábbi történéseket (tkp. a könyv első 1/3-át) retrospektíve adagoltam volna. Ezzel némi „üresjáratot” is kiküszöböltem volna, mivel hiába cikázik Gordon Európa légterében a légikikötők között, a korabeli aktuális történések érintésszerű felvillantása mellett, a repülőgépek típusaiban láthatóan igen elmélyült szerző ezirányú közlései maradtak meg leginkább a memóriámban, pedig e téma iránt nem érdeklődöm különösebben.

Az első regény olvasásakor még úgy nyilatkoztam („Magyar krimi – feketén-fehéren (Kondor Vilmos: Budapest Noir)”, Élet és Irodalom, 52/9., 2008. február 29., 28.), hogy kissé túl lett hajtva a korszakábrázolás részletessége. Most nem esik ilyen túlzásokba a szerző, sőt, némi cizelláltságot hiányolok is – talán az eseménymenet gyorsasága miatt –, az író nem engedélyezett különösebb megállókat, kontemplatív leíró-pillanatokat magának (s az olvasónak), általában megjegyzésszerű díszítésekként van jelen a rekonstruált történelmi miliő, mely rekonstrukcióba természetesen fiktív alakok, elemek, alkotások idézetei is beleférnek. – Kivételek persze vannak, lásd a 25. oldalon:

„Belekortyolt a kávéjába. Egy pillanatra felsejlett előtte egy távolinak látszó emlék egy friss és meleg briósról, mellette egy gőzölgő bécsi kávéról magas pohárban, olyan kemény tejhabbal, hogy akár késsel is lehetett volna szeletelni. A törzshelye, az Abbázia természetesen nyitva tartott, és aki elment az Oktogonon a hatalmas üvegablakok előtt, az meg nem mondta volna, hogy egy lassan fuldokló ország polgárait látja odabent kávézni. A Körönd túloldalán megjelent egy csinos, ötvenes nő elegáns kosztümben, kalapban, arca elé hajtott tüllel, jobb kezében lelkes és neveletlen vizslája pórázával. A kutya lobogó fülekkel boldogan ugrált, megugatott minden lovas kocsit és autóbuszt, a nő alig bírta féken tartani. A vele szemben lévő ház második emeletén egy nő húzta el a nehéz brokátfüggönyt. Melltartót viselt, és egy pillanat múlva már el is tűnt az ablakból. Aztán megjelent egy szeneskocsi a Hősök tere felöl, és bekanyarodott a Bajza utcába. Fáradt, göthös ló húzta, a bakon egy görnyedt alak rángatta fél kézzel a gyeplőt, mellette egy maszatos kamaszlegény vacogott megtaposott keménykalapban.”

A budapesti kémben különösen figyelemre méltó, hogy a filmes utalások explikálása már-már önironikus, hiszen Wayand, de Ujszászy is népszerű gengszterfilmek ikonjainak (James Cagney) mozdulatait utánozzák tudatosan vagy tudattalanul; de nem mellékesen megjelenik Korda Sándor londoni filmstúdiója is, hovatovább a vezérőrnagy élettársaként, mennyasszonyaként ismét feltűnik Karády Katalin is (legtöbbször hálóingben).

A detektívtörténetek alapszerkezetébe sok minden belefér, Kondor korábbi művei is kultúrtörténeti tablók, történelmi és társadalmi regények/krimik jegyeit viselik magukon. A budapesti kém címéhez híven a kémtörténetek gazdag palettájából merít és ehhez ad hozzá(!), csatol vissza – a krimikhez hasonlóan az olvasó az, aki egyedüliként nincs beavatva a történések valódi ok-okozati összefüggéseibe –, Gordon leginkább csak elszenvedője az eseményfolyamnak, és a másik szereplő, Ujszászy sem teljesen ura, bármennyire is szeretne az lenni, a történelmi „Ki nevet a végén?”-nek. Ha nem is mértéktartóan, de szükséges módon számos fehér folt „színezi” a regényt, éppen a kémhistória narratív logikája miatt, ugyanakkor talán ez, talán más miatt ebben a regényben az olvasó és a főszereplő Gordon perspektívája már egyáltalán nincs közel egymáshoz. Másrészt, némi túlzással, de a regény igazi főszereplője: Ujszászy. (Ezt egy Kondor-interjú is megerősíti: Lukácsy György, „Itt a magyar kémregény! (Kondor Vilmos-interjú II.)”, hetivalasz.hu, 2010. április 4-től.)

Habár pár szálat átsző Kondor előző regényéből a mostaniba (Wayand, Anna, Ujszaszy alakjai; Nemes ötletét, miszerint Anna akár német kém is lehetne, Wayand felhasználja Krisztinára alkalmazva), valamint a mostaniból is tartogat majd valami meglepetést a következőre (Gordon ellopott amerikai útlevele, Krisztina hazatérésének mikéntje), azt gondolom, hogy maximum két folytatás-lehetősége van még a főalak és kora köré épülő ciklusnak, persze csak abban az esetben, ha továbbra is előre haladunk az időben. Az olvasói kíváncsiság Gordon alakja iránt (a titokzatosság miatt) ugyan kielégítetlen marad mindvégig, de éppen ezért el is enyészhet, és új tárgyat találhat magának. A harmadik részben inkább esendő mivolta, semmint kultikus tiszteletnek örvendő imázsa erősödik.

A történelmi (h)arctér politikai-ideológiai megosztottságának akár nemzetközi, akár magyar (budapesti) terepen való ábrázolása a Bűnös Budapesthez hasonlóan józan visszafogottságról tanúskodik (lásd „Puszta kitaláció? (Kondor Vilmos: Bűnös Budapest)”, prae.hu, 2009. május 7-től.), azaz demonstrál, nem pedig agitál. Ez mindmáig nagy erénye a Kondor-regényeknek.

Van pár mozzanat a műben, mely nem teljesen érthető még egy fiktív világban sem. Nem vagyok tájékozott a Reuters tudósítóinak 40-es évekbeli tevékenységét illetően, de nehezen tudom elképzelni, hogy Gordon ilyen szabadon rendelkezhessen saját idejét illetően egy háborús szituációban – még ha karácsony is van. Komoly fejtörést okoz, hogy az amerikai útlevéllel rendelkező újságíró, miután kimenekíti feleségét Londonból, miért tér vissza a Harmadik Birodalom területére, ráadásul Budapestre, ahol rá csak a biztos megveretés, esetleg bíróság, kivégzés vár – főleg „a nemzetközi helyzet fokozódása” tükrében. Gellért Vladimir lánya, Emma hétéves, egy mondat szerint Krisztina tanította színezni – kérdés: mikor?, hiszen 7 éve Londonban él, ahol csak Gordon látogatja.

Mindazonáltal a fővonal történései mellett számomra az apró mozzanatok érdekesek a regényben. Pazár doktor ismételt megjelenése képeslapjai révén a megszokott poénos stílusban, a korabeli melegbár pultosnőjének sorstörténete, Budapest utcahálózatának ismételt, de sohasem megunható „feltérképezése”, az egyes szereplők dohányzási szokásainak változatai stb.

A magyar kémkedés, hírszerzés története jobbára feldolgozatlan, ráadásul egy történelmi és szociokrimi keretén belül e téren, azt hiszem, egyedülálló alkotás született A budapesti kém révén. Kondor alapos és körültekintő tájékozottsága akár a nemzetközi titkosszolgálatok korabeli működésétől a magyar politikai elit Janus-arcúságának felvázolásán át a világháború takarékos konyhaművészetéig irigylésre méltó, és követendő példa mindazoknak, akik írói sikereiket valódi teljesítmények elérésével szeretnék megvalósítani.