Xiaolu Guo filmje egy kicsit európai típusú, hazájától mégis elszakíthatatlan alkotás. A lokalitás, a globalitás és a multikulturalitás jelenségei mind-mind előkerülnek, de a gyökerek, a történet építőelemei mindvégig a távol-keleti eredet bizonyítékai maradnak.

Mei (Lu Huang) egy kicsi faluban lakik. Állítása szerint még sosem hagyta el szülőhelyét, mindössze a közeli város az, amit a világból látott. Falujában mindenkit ismer, egy kis útszéli étkezdében dolgozik, ételt szolgál fel, billiárdzsetont árusít az ismerős fiataloknak, helyieknek. Unatkozik. Munka lenne, legalábbis édesanyja szerint, de ő mégis szórakozni jár inkább. Sétál és beszélget barátnőjével, a tagbaszakadt fuvaros fiú moziba viszi, a környék legmenőbb fiataljának vadonatúj robogóján pedig a városba mennek, ahol egy karaoke-bárban talán még a szerelem szele is meglegyinti a fiatal lányt. Mei kicsit vívódik, a maga módján, csöndben, szórakozottan, a menő fiú eltűnik egy időre, és a lánynak csalódnia kell a testes sofőrben is, mégpedig igen súlyosan.

Li Mei nem bírja tovább, s elhatározza barátnőjével, hogy elhagyja a nyomasztó unalmat, a számára addig börtönt jelentő kis falut. Kezdetét veszi egy nagy utazás, mely városokon, országokon, kontinenseken átívelve röpíti a film hősét. Röpíti, de ki tudja hová.

A Kínai lány bizonyos értelemben road movie, amiből hiányzik maga az utazás. Inkább állomások vannak, a helyváltoztatás módja háttérbe szorul. Az állomásokat emberek jelzik, akik Li Mei számára kinyitnak és becsuknak kapukat, hirtelen megjelennek, majd eltűnnek, hogy aztán a mindig csalódni kényszerülő lány újra erőre kapva továbbállhasson. Ők kivétel nélkül férfiak. Li Mei magával hozta kicsiny falujából azt a perspektívát, ami egy férfit feltételez a felemelkedést, változást és egyáltalán, életet jelentő tényezőként.

Mei tehát minduntalan a másik nem képviselőit kutatja, de persze ezt is csak a maga módján. Csendben, szórakozottan. A véletlenek szerepe kiemelt, de időnként elbizonytalanodunk, ugyanis bizonyos események hátterében akár szándékosság is állhat, amit csak a lány titokzatossága takar el szemünk elől. Motiváció nem nagyon van, ha van is, kimondatlan. Következtethetünk, halványan sejthetünk, de a legerősebb ingerek bizony egy neorealista típusú, olasz modern, vagy éppen francia újhullámos, kallódó, sodródó hős alakját rajzolják elénk. A honnan adott, de a hová-t homály fedi.

Li Mei találkozásai sorozatosan kudarcot vallanak. Az okok között a megbízhatatlanságtól, éretlenségtől kezdve az erőszakon, veszélyen keresztül az egyszerű inkompatibilitásig minden megtalálható, ő viszont, úgy tűnik, nem tanul, jelleme nem igazán mozdul előre. A fejlődés, változás inkább a lányon kívül, a lányt körülvevő világon tapasztalható. Mei világa ugyanis folyamatosan tágul, növekszik, nem is csak földrajzi értelemben, az ő hozzáállása azonban szinte konstans, naivitása, elvarázsolt, álmodozó tekintete egészen a film végéig kísér.

Pedig Li Mei útja mégis csak tart valahová. Szülőfalujának bezárt, izolált, reményteli kilátásokkal legkevésbé sem kecsegtető sáros utcácskái a lokalitás legszűkebb értelemben vett képviselői. A megtévesztő nyitójelenet után itt ragadunk, s egy darabig azt gondolhatnánk, hogy a történet e szűk térben bontakozik majd ki. Aztán a lány útja hirtelen kezdetét veszi, és a világ tágul, csak tágul, egyre szélesebb lesz. A lokalitást megtestesítő lány rászabadul a nagyvilágra, s más szereplőkkel karöltve teremti meg azt a multikulturális közeget, aminek bár része lesz, az egészből szinte semmit sem észlel. A közvetlen dolgokat fogja csak fel, máshol jár, máshol kéne lennie, de maga sem tudja merre. Kallódik.

A sodródás motívuma talán az egyik legjellegzetesebb toposz a filmtörténetben. A neorealista és az újhullámos filmek gyakran mesélnek a világba való beilleszkedés nehézségeiről, az elidegenedésről, kitaszítottságról fiatal szereplők tolmácsolásában. Truffaut Négyszáz csapásának zárójelenetéhez hasonlítani a Kínai lány utolsó képsorát talán túlzás, és nem is egészen helytálló, minden esetre a látszólagos értelmetlenég, a befejezetlenség a bolyongás-mitológia tükrében legitimálódik, s a történet továbbgondolására, fantáziálásra sarkall.

A Kínai lány hangulatában az európai alkotásokon kívül természetesen távol-keleti esztétikát is idéz. A komótos történetvezetés a statikus beállítások mellőzésével kissé dinamikusabb tempóra vált, ezzel együtt helyenként eszünkbe juthatnak Chen Kaige, Zhang Yimou vagy a koreai Kim Ki-Duk bizonyos pillanatai is. A Li Mei-t alakító színésznő játéka tökéletesen illeszkedik a megformált szerephez, csak úgy, mint a többi szereplő, akik egymás gyökeres ellentéteként jellegzetes, mégis finomra hangolt karakterekként rajzolódnak ki.

Xiaolu Guo filmje tehát egy meglepetésekkel, fordulatokkal gazdagon tarkított szép film a kalandos semmiről. És a semmi itt nem egy szigorú ítélet, hanem inkább egy globális értelemben vett definíció az egyén kicsiségére, akinek története itt mégis értelmet nyer, ha kissé homályosan is, de kétségbe vonhatatlanul szépen, a naivitás egyszerű bájával kellemesen, szerethetően átitatva. Súlyos dolgok súlytalanul zuhannak ránk hirtelen, és szereplőnk tekintetével mi is átsiklunk rajtuk, egy újabb kaland, esemény kellős közepébe, egy újabb állomásra. A kínai filmről pedig újfent bebizonyosodik, hogy van keresnivalója a kortárs mozgóképművészet palettáján. Remélhetőleg a jövő minél több ehhez hasonló találkozást tartogat számunkra.

Kínai lány (She, a Chinese)

színes, feliratos, angol-francia-német filmdráma, 103 perc, 2009.

Rendező: Xiaolu Guo
Forgatókönyvíró: Xiaolu Guo
Zeneszerző: John Parish
Operatőr: Zillah Bowes
Producer: Natasha Dack
Vágó: Andrew Bird
Szereplők: Lu Huang (Li Mei), Wei Yi Bo (Spikey), Geoffrey Hutchings (Mr. Hunt), Chris Ryman (Rachid), Hsinyi Liu