A jó dramaturg arról ismerszik meg, hogy láthatatlan, vélik sokan a színházi szakmában. A dramaturgiai munka tehát akkor jó, ha eszünkbe se jut, hogy az adott előadásnak volt egyáltalán dramaturgja. Emellett persze az is igaz, hogy még a kevésbé sikerült produkció esetén is nagyon ritkán keressük-találjuk a hibát a dramaturg munkájában, hiszen annyian vannak, akik kézzelfoghatóbban, szembetűnőbben járulnak hozzá az előadáshoz – a színészek, a rendező, a díszlettervező, satöbbi. Ebből a szempontból Joseph Roth Jób című regényének színpadi változata kivételes előadás.

A Münchner Kammerspiele jelenlegi intendánsa, Joseph Simons rendezte Jób-átirat Mendel Singer, egy galíciai zsidó történetét meséli el. A színpadon mindössze egy körbe-körbe forgó sátor, felette és a nézőtér fölött magasan egy égősor van kifeszítve. A körhinta-sátor egyrészről gyors helyszínváltásokra teremt lehetőséget, másrészről dicséretes egyszerűséggel értelmezi is a darabot a szerencse forgandóságának jegyében – a sátor falán három felirat látható: Birth, Love, Death.

Mendel Singer színpadi története az élet imígyen megjelölt három fázisából valahol a második és a harmadik között kezdődik. A XX. század elején egy galíciai faluban él a zsidó tanító feleségével és négy gyermekével. A bibliai történettől eltérő módon Mendel Singer élete még az egymást követő csapásokat megelőzően sem felhőtlenül boldog. Anyagi gondokkal küzd, és négy gyermeke közül az egyik súlyosan fogyatékos. A hangsúly ezúttal nem is a boldogságon van, inkább az elégedettség-elégedetlenség kérdését járja körül a darab. Singer belenyugszik az őt sújtó szerencsétlenségbe, míg felesége és három egészséges gyermeke különböző módokon próbál kitörni, mindenki a maga módján hajszolja a boldogságot. A feleség a rabbitól kér tanácsot a súlyosan fogyatékos legkisebb fiú ügyében, az egyik fiú Amerikába emigrál a sorozás elől, a másik katonának áll, a lány kozák katonáknál keresi a szerelmet. Mendel Singer eleinte mindent beletörődéssel fogad: az öregséget, a szegénységet, házassága kiüresedését egyaránt. Mígnem egy napon a rabbi tanácsa és az isteni parancs ellenében cselekszik, és beteg gyermekét hátrahagyva kivándorol Amerikába a fiához. Ekkor indul meg a lavina, egymás után hal meg Singer két egészséges fia és felesége, lánya pedig megbolondul.

Eddig a pontig jó tempóban forog a körhinta, szép ritmusban pörög az előadás, melyben nagy szerepe van a finom színészi alakításoknak, az erős szövegnek és a jól működő díszletnek egyaránt. Másfél óra telt el, és a néző azt érzi, köszöni, figyelemre méltó előadást látott, most már akkor fel is gyulladhatna az égősor, bezárhatna az élet vidámparkja. Egyetlen elvarratlan szál van még, a fogyatékos fiú sorsáról még nem tudunk semmit, ez még érdekel, gyorsan zárjuk le valahogy, aztán jöhet a taps. Furcsán hangzik ez, mégis egyszerűen ezt a nézői állapotot teremti meg az előadás eddigi ritmusa.  

De sajnos nem férfi Kurázsi mama-történetet látunk, most következik csak Jób belső harca a hitével, Istennel, körülbelül háromnegyedórányi monoligizálás formájában. A bibliai történetnek megfelelően feltűnik három új szereplő, a szomszédok, és végül megjelenik az egykori fogyatékos gyermek, aki időközben meggyógyult, és híres zenész lett. A körhinta rég nem forog, a színészek a sátor előtti térben próbálják megtalálni a helyüket, sikertelenül. És csak ekkor gyullad fel az égősor, pedig eddigre már nem is emlékszünk igazán, mit is jelent, hiszen hosszú percek óta feszengünk, és csak komoly erőfeszítések árán tudjuk az elmúlt háromnegyedórát az azt megelőzőekhez kötni. Nem csoda, hiszen azon a bizonyos ponton gyökeresen megváltozott a játéknyelv, a régi szereplők helyébe újak léptek, hacsak egy-egy epizód erejéig is, lelassult a tempó, feleslegessé, sőt terhessé vált az addig olyan flottul működő díszlet, szövegfolyammá terebélyesedett a dialógus.

Hiába az ígéretes kezdet, a nagy lendület, a boldogság mibenlétével kapcsolatban felmerülő egzisztenciális kérdések. Jób belső konfliktusát egyszerűen ledobja magáról az előadás. Nagy kár, hogy ingerülten távozni szeretne a néző, hiszen az első másfél óra után kifejezetten tapsra viszketett a tenyere.

HIOB

Joseph Roth regénye nyomán a színpadi változatot készítette Koen Tachelet.

A Münchner Kammerspiel vendégjátéka

Játsszák:
André Jung
Hildegard Schmahl
Sylvana Krappatsch
Wiebke Puls
Edmund Telgenkämper
Steven Scharf
Walter Hess

Díszlet: Bert Neumann
Jelmez: Dorothee Curio
Dramaturg: Koen Tachelet és Julia Lochte
Zene: Paul Koek

Rendezte: Joseph Simons

2010. április 2.
Nemzeti Színház

Budapesti Tavaszi Fesztivál