A nyolcvanas évek elején ismerkedtem meg a Gitár Trió lemezével, a Friday Night in San Francisco-val. Bár a többi gitárossal is szimpatizáltam a csapatból – persze, volt John McLaughlin és Al DiMeola korszakom is -, alapvetően mégis mindig Paco de Lucía játéka érdekelt. Akkor még keveset tudtam a flamenco-ról, a pengetőkkel vetekedő gyorsaságú ujjpengetés pedig lenyűgözött. Voltam a trió Sportcsarnokbeli előadásán, és később a Szuper Gitár Trió (Al DiMeola, Larry Coryell és Bireli Lagrene) koncertjére is elmentem.

Guitar Trio - Mediterranean Sundance

Super Guitar Trio (Bireli és Meola) - Mediterranean Sundance

Azóta lefolyt némi víz a Dunán, és a látóköröm is kiszélesedett: megismertem néhány más gitárost és flamenco zenészt (hogy a műfajban maradjunk, Camarón de la Islát, Sabicast és a csodálatos Manitas da Platát stb.). Próbáltam felmérni, hogy Lucía miért más, miért lett ő világsztár.

Manitas de Plata - Sangre Flamenco

Fiatal koromban a tökéletes pontosság (pontosabban a minden a helyén van érzés) ragadott meg (ahogy persze a helyén volt Larry Coryell, John McLaughlin, Al DiMeola, Bireli Lagrene és az összes nagy formátumú gitáros játéka, akiket élőben volt szerencsém hallani.)

Sabicas - Por Alegrias

Más flamenco gitárosokkal összevetve inkább azt érzem, hogy a zenéi komplexebbek, teltebbek (ahogy a Francisco Sánchez DVD-n fogalmaz: „A flamenco tíz akkordból állt, én huszat csináltam ebből”. ), mint elődeié, és van benne valami „európai” (pontosabban amerikai), ami másokon kevésbé érződik (kivéve persze Paco Peñát).

Paco Peña - Cantes Por Bulerlas

A Francisco Sánchez DVD-n, amelyből az életét ismerjük meg, közelebbről is érződik az, ami a koncerteken, filmeken (Carlos Saura: Flamenco; Carmen) kevésbé jön át: Paco de Lucía csendes, elmélyülő, visszahúzódó fickó, igazi introvertált, aki csak régi barátaival érzi jól magát. (Egyébként Mexicóban tölti szabadidejét, a tengerparton.)

Láttam néhány utóbbi koncertfelvételét is, és arra készültem, a MüPában a zenészeitől függ majd, hogy milyen koncertet fogunk hallani. Bár először mindig egyedül játszik, később a kísérő táncosokkal, énekesekkel és elektromos hangszereken játszó zenészekkel valamiféle fúziós flamenco-t ad elő (amiből szép kis mozgalmat indított a '80-as évek óta hazájában, Spanyolországban.) A fúziós flamenco zenei struktúrája alapvetően flamenco, amibe jazz elemek keverednek (változó arányban).

Rosenberg, Lagrene, Escoude - Spain

Szóval tényleg nem Paco de Lucía tudására voltam kíváncsi, inkább a kísérőzenészekére, amikor a valóban zsúfolásig telt Művészetek Palotája erkélyén elfoglaltam helyemet. Bár a színpad innen elég messze van, a hangzás kiváló, és ugyan madártávlatból, de azért minden tisztán látszik a színpadon.

A kísérőzenészekre sem kellett sokat várnom: Paco egyetlen rövid, egyedül előadott gitárjátéka után bevonultak, és kezdődött a fúzió. Nem akarok gonoszkodni, de – legalábbis a tremoló minőségéből megítélve – Lucía nem volt most formában.

Az előadás ennek ellenére (és hozzáteszem, hogy ebből aligha vett bárki is valamit észre) pazar volt: a zenészek ragyogóan játszottak. Talán az én személyes heppem, de különösen a basszusgitáros izgatott, s Alain Perez igazán jó volt. (Az elején kicsit lassúnak tűnt, ám ezen a téren is kitett magáért később, egyébként pedig inkább a többszólamú játékra koncentrált.)

Alain Perez - Bass solo en el Aire

Először megdöbbentem, amikor szájharmonikát hallottam a flamenco zenében. Harcban edzett füleim itt kissé megrezdültek, ám hamar hozzászoktam - ilyen fúziót még nem hallottam. A szájharmonikás pedig a billentyűk mögött is jól megállta a helyét.

Concierto Paco de Lucía 9/11/2006

Az ütőhangszeres viszont háttérbe szorult, az ő játékáról alig tudok érdemlegeset mondani. Talán csak azt, hogy ez így volt jól, hiszen maradt a taps és a lábak dobogása. Mármint az énekesek ütemes tapsa és a szteppelő lábak tánca, szóval volt elég ritmushangszer.

A koncert siker volt, sőt még némi meglepetés is látszott a zenészek arcán a csillárokról lógó közönség lelkes ünneplésétől. Az egyik énekes (sztepp)táncszólóval lepte meg az éljenzőket, végül pedig, visszatérésként Paco de Lucía felvezetésével előadták a jól bevált Rio Ancho-t (természetesen a Friday Night in San Francisco lemezről).

Paco de Lucía - Rio Ancho

Fergeteges siker volt. Én mégis azon tanakodtam, hogy vajon csak én öregszem, avagy talán mások is?


A műsoron:

1.Rondeña „A mi niño Curro”
2.Bulería por Coleá „Antonia”
3.Alegría „Calle Munición”
4.Rumba „Convite”
5.Bulería „Volar”
6.Sigueriya „Luzia”
7.Bulería „Zyriab”

Közreműködik:
Niño Josele – második gitár
Antonio Serrano – billentyűk, harmonika
Alain Perez – basszusgitár
Piranha – ütőhangszerek
Duquende, David de Jacoba – vokál
Farruco – tánc

Paco de Lucía

Paco de Lucía, a flamenco élő legendája Francisco Sánchez Gómez néven 1947-ben született Algecirasban (Cádiz). Az algecirasi polgárok büszkék világhírű gitárosukra, tiszteletére szobrot emeltek; a vele muzsikáló fiatalok pedig úgy tekintenek rá, mint a modern flamenco keresztapjára.

Pályafutása során több mint 25 albumot jelentetett meg, több száz díjban részesült, a kritikusok pedig világszerte a legnagyobb elismerés hangján szólnak egyetemes művészetéről és az általa elindított látványos zenei forradalomról.

Sokoldalúsága és lankadatlan alkotókészsége révén valódi párbeszédet teremtett a flamenco és a brazil ritmusok, a klasszikus szerzők – Albéniz, de Falla, Rodrigo -, a jazz, Larry Coryell, Chick Corea, Al Di Meola, John McLaughlin muzsikája között. Az improvizáció terén sokat köszönhetett ezeknek a nagyszerű hangszeres művészeknek. Ám „a flamenco esetében arra van elsősorban szükség, hogy dalok szülessenek, dallamokkal, ritmussal és harmóniákkal”. Paco de Lucía ugyanis önmagát mindig is flamencogitárosnak tartotta, aki az új hangszerek és más stílusok beépítésével a hagyomány továbbéléséhez, továbbéltetéséhez szeretne hozzájárulni. Ez a törekvése óriási hatást gyakorolt a mai spanyol zene nemzedékeire.

Paco de Lucía - Entre dos aguas

Első lemezét (Dos Guitarras Flamencas) 1965-ben vette fel, 1975-ös albuma (Fuente y Laudal) már az improvizáció jegyében született. Entre Dos Aguas című számával a flamencogitárt másodrendű hangszerből világszerte csodált „jelenséggé” avatta. E kompozícióját a mai napig repertoárján tartja, s szívesen adja elő koncertjei ráadásaként. Azzal pedig, hogy együttesében ő használt először cajónt (egy karibi ütőhangszert), ő fektette le a modern flamenconyelv alapjait. Az Almoraima, a Siroco, a Luzía vagy a Cosita megkerülhetetlen határkövei életművének, mely minden bizonnyal új fejezetet nyitott a zene történetében.

Paco de Lucía - Almoraima Falseta - Bulerias

Hangversenyeit rendszerint szólószámmal kezdi. A Mester és a Gitár. Egyetlen halk szavú hangszer és egy elmélyedt muzsikus – mágikus pillanat, mely az egész koncert atmoszféráját megteremti, a keze nyomán felhangzó melódiák szépsége és a ritmusok tüze lélegzetelállító. A dalokban – mint például a lányának dedikált Antoniában vagy a Zyriabban – a hallgató átérezheti azt a szeretetet, melyet a muzsikus érez e zene iránt. (A bulería jellegzetes, tapssal kísért andalúz ének és tánc,, a zíriab pedig feketerigót jelent, de így nevezték azt a legendás, a 8. században élő perzsa zenészt is, aki varázslatos énekhangjával és hangszerjátékával – az arab lantot ő alakította át azzá a hangszerré, melyből az évszázadok során kialakult a mai gitár – a jellegzetes al-Andalus zene megteremtője volt.

Paco de Lucía - Zyriab with Al di Meola & John MacLaughlin

Paco de Lucía a koncerten fiatal spanyol és kubai művészekkel játszik együtt. Az egyes számokban minden muzsikus lehetőséget kap virtuozitása, zeneisége és rögtönzőképessége megcsillogtatására.

Paco de Lucia and dancer Farruco, Berlin, 18.02.10

A csapathoz tartozik a táncművész családból származó Farruco, aki nemmcsak táncol, de táncával inspirálja is a felhangzó muzsikát. Az együttes énekese, Duquende (1965) a legelismertebb spanyol flamencoénekesek sorába tartozik, sokan Paco de Lucía egykori világhírű muzsikustársához, a legendás Camarón de la Islához (1950-1992) hasonlítják. Duquende 1997-ben csatlakozott Paco de Lucía együtteséhez.

Camarón de la Isla (gitáron Ramón de Algeciras) - Tangos

Vannak, akik Paco de Lucía művészetében a puszta virtuozitást csodálták, ő maga egyszer így fogalmazott: „Aki játszani akar, annak szüksége van egy bizonyos technikai felkészültségre, ám ez csak a kezdet, minden másnak a szívből kell jönnie.”