A Bernardo Bertolucci filmjéből készült Álmodozók színpadi adaptációt Gilbert Adair forgatókönyve alaján Baráthy György írta. A filmmel ellentétben azonban itt az 1968-as párizsi diáklázadás eseményei csak jelzésszerűen jelennek meg, az előadás a három ember összezárva egy térben alaphelyzetre koncentrál. Közülük ketten, Isabell és Theo ráadásul ikertestvérek. Szüleik nyaralni utaztak, és egy hónapra magukra hagyták őket a hatalmas, polgári jólétet tükröző lakásban. A moziőrült testvérek a Cinemathéque filmszínház bezárásakor ismerkednek meg az Amerikából egy évre Párizsba érkezett Matthew-val, aki hozzájuk költözik, és a filmek iránti közös szenvedélytől eljutnak a közös filmig és a közös szenvedélyig. Úgy azonban, hogy az előtérbe tolt esztétikum kilúgozza az előadásból az igazi lázadást és az igazi szenvedélyeket.

Kentaur díszletét egyszerűen jó nézni, és rácáfol arra a vélekedésre, hogy a fehér önmagában unalmas. Ahogy beülünk a Thália most debütáló Arizóna Stúdiójának nézőterére, vonzza a tekintetet a fehér falakon képkeretben vagy anélkül elhelyezett számtalan fehérre festett tárgy látványa, a középen álló, forgószínpadra épített, áttetsző fehér anyaggal körbevett térelem, amely mögött hol a háló-, hol a fürdőszoba látható, ráadásul vetítővászonként is szolgál. A darabban az ikrek szülei ténylegesen nem jelennek meg, mégis jelen vannak a forgószínpad fölött elhelyezett – persze szintén fehérre festett – két szoborfej formájában. Ehhez az elegáns térhez jól illeszkednek a selyemből, csipkéből és más nemes anyagokból készült jelmezek, Bocker Titanilla és Berényi Antónia munkái. Az már más kérdés, hogy ez a környezet és az, hogy a testvéreknek eszük ágában sincs elhagyni az aranykalitkát, ellenkezőleg, élvezik és használják, hogyan fér össze a szüleik értékrendje elleni lázadással.

Dicső Dániel első nagyszínpadi rendezése a három szereplő közötti kapcsolatrendszer elemzését tartja fő feladatának. Ehhez felhasználja a zenét is, a Bolero például többször is felhangzik az előadás során, mindig akkor, amikor a kapcsolatok elmozdulnak, átrendeződnek. A nyitóképben Isabell (Danis Lídia) és Matthew (Szamosi Donáth) szavak nélkül flörtölnek egymással, a lány behívja a lakásba a fiút, aki a tüllel takart intim térbe is belép utána. Ez az egyetlen, alig egyperces jelenet szinte mindent elárul a darabról, legalábbis a befejező részig. Ott ugyanis váratlan és dramaturgiailag némileg indokolatlan fordulatot vesznek az események. Isabell egy pénzes borítékot talál a lakásban, amit darabokra tép, majd a filmszalagokkal körbekerítve a tüllel határolt hálószobát megpróbálja felgyújtani az ott alvó két fiút. Időben észreveszik, és kiderül, hogy a pénz Matthew öröksége, nem pedig az ikrek szülei által otthagyott összeg. A lány ugyanis azt gondolta, hogy a szülők időközben hazatértek, meglátták hármukat az ágyban, pénzt hagytak ott nekik, majd távoztak…

Hogy miért? Isabell erre annyit tud mondani, hogy mert ismeri őket, ők ilyenek, de ezt sajnos az előadás nem indokolja. Egy vacsoránál a testvérek ugyan eljátsszák a saját szüleiket, de ebből nem derül ki több, mint hogy sznobok. Másrészt Isabell addigi viselkedéséből sem következik, hogy mindezért rögtön hármas gyilkosságot/öngyilkosságot kellene elkövetnie. Szerencsére azonban ebben megakadályozza a makacsul nem gyulladó gyufáscsomag, így Matthew ép bőrrel, bár örökségétől és lelki egyensúlyától megfosztva hagyhatja el a házat, a testvérek pedig moziznak tovább, az előadás végén saját gyerekkori filmjüket nézve vissza.

Matthew szerepét a rendező egyébként nem színészre, hanem egy modellre, Szamosi Donáthra bízta, aki eddig csak a kifutón szerzett tapasztalatokat, a színpadon azonban nem. Ez érződik is az alakításán, de nem zavaróan, hiszen szerepe szerint is más típust, stílust képvisel tapasztalatlan és naiv amerikai fiúként, mint a párizsi testvérek. Haumann Máté Theo szerepében hármuk közül a legerősebb egyéniség, cinikus, lázadást játszó úrifiú. Danis Lídia (Isabell) is játszik: hol a végzet asszonyát, hol ártatlan kislányt. Kettejüknél néha megcsillan valami mélyebb, a szoros egymáshoz tartozás kínja és boldogsága. Nem az ő hibájuk, hogy az előadás összességében mégis játék marad: tetszetős, de súly nélküli játék.


Álmodozók

Bernardo Bertolucci filmje és Gilbert Adair forgatókönyve alapján színpadra alkalmazta Baráthy György

Theo: Haumann Máté
Isabell: Danis Lídia
Matthew: Szamosi Donáth

Díszlet: Kentaur
Jelmez: Böcker Titanilla

Rendező: Dicső Dániel

A Budapesti Tavaszi Fesztivál, a Thália Színház és a Glorius Art Produkció közös bemutatója.

Bemutató: 2010. március 24.
Thália Színház, Arizóna Stúdió