A Legújabb kori művészet című nagyszabású album Magyarországon a Corvina Kiadó gondozásában tavaly jelent meg. Sorra veszi azokat a legújabb kori változásokat, melyek a művészet történetét az 1950-es évektől napjainkig jellemezték, és amelyek közül több ma is közvetlenül érezteti hatását. A művészet története sorozat 15. darabjaként került a piacra a Marcella Anglani, Maria Vittoria Martini, Eliana Princi és Angela Vettese által szerkesztett, 2005-ben kiadott Il novecento. Seconda parte. La Grande storia dell’arte.

Az album tömören, de rendkívül körültekintően járja körbe a kortárs képzőművészet különböző tendenciáit és ellenáramlatait, az irányzatok egymásba áramlásának, és egymással szemben való fellépésének történetét. Közérthető stílusával azt sugallja, hogy a háború árnyékában dolgozó művészek alkotótevékenységében a háborús katasztrófa nyomán kialakuló ürességérzet és bizalmatlanság öltött testet. Még ha ennek közvetlen figuratív jeleit nem is látjuk minden esetben, de az alkotói magatartásban megmutatkozó hatását annál inkább érezhetjük. A hagyományos formai panelektől való elszakadás, az alternatív technikai megoldások és a Duchamp által már a századelőn felvillantott alkotói attitűd előtérbe kerülése egészen átértékelte a művész-befogadó és a mű-befogadó kapcsolatot is.

A borítón Andy Warhol sokszorosított Marilyn Monroe-arcképe tetszeleg, ez a szememben nem volt a legjobb előjel a mű tartalmára nézve, a pop-art divat, Warhol pedig igazi ikon, aminek persze jó oka van, de valami kevésbé sablonosat várna az ember. Szerencsére azonban a lapokon látható kiváló minőségű reprodukciók közel sem azt adták, amitől féltem, ugyanis nem csak a legismertebb kortárs alkotások közül szemléztek a szerkesztők, hanem megtalálták az egyensúlyt a bemutatott munkák relevanciája és az unalomig idézettség között.

A kötet az egzisztencialista filozófia életérzésének bemutatásával indul, majd a háború utáni absztrakt mozgalmának új irányait ismerteti az art informeltől az absztrakt expresszionizmuson át az Arman és César nevével fémjelzett „rombolás poétikájáig”. A pszichoanalízis hatását tükröző munkák említése után a szobrászat és a festészet közti határvonalak elmosódásáról is szó esik, mint az új időszak tipikus jelenségéről.

Az újdadaizmus és a nyomában kialakuló pop art természetesen itt is a fogyasztói társadalomra adott reflexióként tematizálódik, a hiperrealizmus mozgalma pedig a valóság értelmezésének visszautasításaként. A történeti áttekintés közben egyébként kitérőket találunk egyes alkotások elemzésére, és olyan új jelenségek bemutatására, mint a happening, az environment, az installáció, a performansz vagy a videoművészet.

A racionalista alapokon nyugvó minimalizmust a konceptuális művészettel összeforrt jelenségként ismerjük meg az albumból, és képet kapunk a land art és a body art gyökereiről, majd a neoexpresszionizmus különféle változatairól is. Később többek közt a fotóművészet új útjairól, globalizáció és alkotás kölcsönhatásáról, a művészeti intézmények mechanizmusairól, a netművészet megjelenéséről, és végül az építészet új útjairól esik szó, ez utóbbi áttekintés pedig külön figyelmet érdemel.

Még ha utolsó mondatai miatt a kötet kicsit lezáratlannak is tűnik, ezek a mondatok mégsem teljesen az utolsóak, hiszen a képek forrásjegyzéke és a névmutató előtt még egy időrendi táblázatot is találunk, amiben vázlatok segítségével követhetjük le az utóbbi évtizedek politikai és művészeti eseményeinek párhuzamait 1950-től egészen 2005-ig.

Legújabb kori művészet, Corvina Kiadó, Budapest, 2009, 384 o., 7000 Ft. Szerkesztők: Marcella Anglani – Maria Vittoria Martini – Eliana Princi – Angela Vettese. Fordította: Balázs István.