Glenn Brown, brit művész festészeti mash-upjai; a már meglévő dolgok egybegyúrásán alapulnak. Munkái iránt kiváltott érdeklődésem és a látottakat feldolgozó, felszínes hozzáállásom nem vezetett túl nagy eredményre, mikor képeit próbáltam megérteni. De új dimenziók hatását éreztem meg, abban, hogy képen tárgyak és alakok tűnnek fel úgy, mint amik a valóságban is festékből állnak, az átlényegült állapotukat közvetítő alkotás  pedig felvételnek tűnik.
 

Brown képein többnyire festéknyomok vannak megfestve. Festékeket ábrázoló festményei viszont egyáltalán nem emlékeztetnek festett képre, így az értelmezéskor előtérbe került a „csak” ábrázolt festék és a belőle összeálló alak vagy tárgy, amely ezáltal egy rögzített valóságról készült képként hat. A munkák tükörsima felülete azt az érzetet kelti, mintha egy nyomtatott vagy digitálisan feldolgozott felülettel lenne dolgunk, mely egy festékből összeállt világ képét tárja elénk.

A néha vastag, expresszionista ecsetvonásokat is imitáló munkák − néhány leírás szerint − a régi mesterek szemfényvesztő trükkjeit, a trompe l’oeil (szószerinti jelentése: a szemet becsapó) technikáját idézte fel, mivel nem az eredeti képet, hanem annak reprodukcióját másolta hiperrealista módon a művész. A gondolat, miszerint azon fáradozik, hogy a festési technikát, mint olyat láthatatlanná tegye, mást mondott el számomra, mint amikre a róla szóló írások utalnak.

A Glenn Brownt és munkáit bemutató ingyenes prospektusban az áll, hogy a Tate Liverpool igazgatója „hátborzongató félelemről” („abject horror”-ról) beszél Brown művei kapcsán. Az „abject” (jelentése itt: gusztustalan, visszataszító) „ami zavarja az identitást, a rendszert, a rendet. Az, ami nem tiszteli a határokat, a pozíciókat, a szabályokat. A köztes, a kettős, a kompozit.” Ez a Julia Kristevatól vett idézet, mely az abject teljes jelentését tárja fel, nem közvetlenül az általam kifejezni próbált gondolatokra utal, de lényegében érinti azt.

 „Ami zavarja az identitást”

A Shallow Death (Sekély halál) címen futó Messiási figurában vagy az On Hearing of the Death of My Mother (Amikor megtudtam, hogy anyám meghalt) címet viselő, de a giccset feldolgozó képként bemutatott virágcsendéletben egy másfajta világ mutatkozott meg vagy bontakozott ki. Egy világ, ahol mindennek anyaga a festék. Itt nincs valódi elmúlás, valódi fájdalom. Egy ábrázolt rothadás vagy hervadás csak festékek elfolyása. Ha elvész a bőr és az alatta meghúzódó idegek illúziója, nem kell együtt éreznem a látvánnyal, mely valójában csak a színek játéka. Egy ilyen világban elfogadhatóvá válik az elfogadhatatlan és megemészthetővé, amit máskor talán fel sem tudnánk dolgozni.  

 „A köztes, a kettős..”

Ha sokáig szemlélek egy képet, egy idő után anyagszerűbbé válik a festék minden anyagnál és szememben zavartalanul képez magából ruhát, hajat, sziklát, levegőt, csontot vagy testet. Mindez akadálytalanul, „képernyőszerűen” bontakozott ki előttem, mivel látszólag megszabadult a felület minden anyagot ábrázoló anyagtól.

 „ami nem tiszteli a határokat”

A The Aesthetic Poor after John Martin (Esztétikai szegénység John Martin nyomán) és a Böcklin’s Tomb ( Böcklin sírja) címet viselő festményeken megfigyelhetőek a számítógépes képfeldolgozó programok effektjei is, a képek előkészítő munkájánál használt Photoshop program hatása.

Brown elsődleges célja képeivel nem az eredetiség megkérdőjelezése volt, hanem a mesterségbeli tudás szembeállítása a modern digitális képalkotási eljárásokkal. Festményeit ezáltal a jövő festészetének mérföldköveként is emlegeti néhány hozzáértő, mivel felszámolja digitális világunk aprólékos kézimunkákat kiszorító hatásának kérdését, a műalkotásokhoz és eredetiségükhöz fűződő viszonyunkat értékeli át.

Vannak olyan munkái, melyeknek célja (bár egy ingyenes tárlatvezetést is kifogtam) még mindig nehezen érthető számomra. Ilyen például a Salvador Dalí egy művét feldolgozó és Picasso Guernica című képének szürkéjét kölcsönző alkotása, mely ezáltal a háború borzalmait hivatott még inkább tipizálni. De általam nehezen betársítható néhány rézkarc munka is, melyek kevésbé összeegyeztethetőek a már végig szemlélt képi világgal.

Visszatérve kezdő szavaimhoz, miszerint néha nem tudom mit is akar a művészet, ennek magyarázatául a néha feleslegesnek látszó bizonyítások és hatásvadásznak tűnő alkotások tömkelege szolgál, melyek az elkápráztatáson kívül nem sok eredményre vezetnek. Napjainkban rohanó világunkhoz igazodó, gyors válaszok után kutatunk és nem mindig kapjuk meg azt a mélységű magyarázatot, amelyre igazán szükségünk lenne.

Hogy Glenn Brown-ot hová is helyezném a művészvilág területén belül, annak eredményét némi áskálódásomnak köszönhetem. Azok közé a fiatal angol képzőművészek közé tartozik, akiket a híres marketingmágnás (emellett galériatulajdonos és műgyűjtő), Charles Saatchi vett szárnyai alá, és akiket ma már YBA-ként (Young British Artists) szokás emlegetni. Ezekben a fiatal művészekben az a közös, hogy mindenféle őrültséget kitalálnak. Glenn Brown például a szimulákrum problémájára fókuszálva másolja másolatait...

Glenn Brown gyűjteményes kiállítása megtekinthető a budapesti Ludwig Múzeumban 2010. február 06-tól április 11-ig.